Találat: konzuli szolgálat

Magyar digitális diplomácia: konzuli tevékenység digitalizálása és a külkereskedelem online támogatása

„A külgazdasági és külügyi működést támogató folyamatok fejlesztésének célja, hogy előtérbe helyezze az ügyfélbarát megoldásokat, és segítse a konzuli ügyintézés területén az elektronikus közigazgatást, szolgáltatást – hangsúlyozta Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közigazgatási államtitkára csütörtökön a „Külgazdasági és külügyi működést támogató kiemelt alapfolyamatok fejlesztése és szolgáltatási kapacitások bővítés” című kiemelt uniós projekt zárórendezvényén, Budapesten. A 2016-ban indult 1,3 milliárd forintos fejlesztés a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-Fejlesztési Operatív Program (Köfop) valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (Vekop) keretében valósult meg a KKM...

Részletek

A Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli területén bevezetik a digitális kormányzati szolgáltatásokat

„Dr. Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkár nyitotta meg 2018. július 24-én a „Külgazdasági és külügyi működést támogató kiemelt alapfolyamatok fejlesztése és szolgáltatási kapacitásuk bővítése” című kiemelt uniós projekt nyitórendezvényét. Az államtitkár bejelentette: a Külgazdasági és Külügyminisztérium kibővült feladatmennyiségének minél hatékonyabb ellátása érdekében innovatív fejlesztések megvalósításáról döntött, melyek segítik a közigazgatás korszerűsítését, a gyors információ-áramlást, és a koncentrált szervezeti döntéshozatalt. A rendezvény fókuszában álló projekt fő célja, hogy a KKM konzuli területén végzendő feladatai kapcsán kifejlessze és bevezesse az elektronikus...

Részletek

A KKM 165 millió forintból fejlesztette a konzuli ügyfélszolgálatot

„A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) uniós támogatásból 165 millió forintból fejlesztette a konzuli ügyfélszolgálatot a hatékonyabb ügykezelésért és az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások bővítéséért - közölte a tárca pénteken az MTI-vel. A minisztérium az Új Széchenyi-terv pályázatának keretében elnyert támogatásból korszerűsítette és egyszerűsítette a konzuli ügyfélszolgálat ügymenetét, továbbá a szolgáltatásainak a körét is növelte. Mint írták, az elmúlt években több százezren folyamodtak magyar állampolgárságért, illetve a külföldön élő magyar állampolgárok száma is jelentősen megnövekedett. A hatékonyság javítása és a jobb ügyfélkiszolgálás érdekében a...

Részletek

Megújult a Konzuli Szolgálat informatikai rendszere

„A projekt egyszerűsíti a közigazgatási folyamatokat, ezáltal az eljárásokat, ezzel is hozzájárulva a közigazgatás belső folyamatainak megújításához - olvasható a közleményben. Megújult a Konzuli Szolgálat tevékenységi körébe tartozó ügyek elektronikus kezelését szolgáló informatikai rendszer - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden az MTI-vel. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Konzuli Szolgálaton keresztül intézi a konzuli tevékenységekkel kapcsolatos feladatait. Az itt jelentkező ügyek elektronikus kezelését a Konzuli Információs Rendszer mint integrált informatikai rendszer teszi lehetővé. Az új Széchenyi Terv keretében a Külgazdasági és Külügyminisztérium...

Részletek

A Kormány elfogadta a Konzuli törvény módosításáról szóló javaslatot

„Magyarország Kormánya elfogadta a Konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról szóló javaslatot. A javaslat megnyitja az utat az uniós partnerek konzuli szolgálataival való szorosabb együttműködés előtt, illetve megteremti a jogszabályi hátteret a magyar külképviseleteken zajló informatikai-technikai fejlesztések adta lehetőségek teljes kihasználásához, így a konzuli szolgálat feladatkörébe tartozó eljárások hatékonyságának további fokozásához is. Azzal, hogy a magyar állampolgárok az eddiginél könnyebben jelenthetik majd be előzetesen külföldi tartózkodásukat a konzuli szolgálatnak, szélesedik a konzuli érdekvédelem eszköztára, hatékonyabbá válik a válsághelyzetek kezelése. A...

Részletek