Skip to main content
gazdaságinformatika

Magyarország vezető szerepre készül az összekapcsolt és autonóm közlekedésben

Szerző: 2018. október 23.No Comments

„Magyarország európai szinten is vezető szerepre készül az összekapcsolt és autonóm közlekedésben, ezt támogatják a kormányzati szakpolitikai intézkedések is – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Brüsszelben, a Connected Transport Summit című konferencián.

A tárcavezető a minisztérium közleménye szerint hangsúlyozta: a zalaegerszegi járműipari tesztpálya megépítésével Közép-Európa legkorszerűbb létesítménye készül el Magyarországon, amelyet az autógyártók és beszállítóik részéről is fokozott érdeklődés övez. A kormány a támogató környezet megteremtése érdekében a kutatás-fejlesztés és innováció (k+fi) új irányítási, szervezeti és finanszírozási modelljének kialakításán dolgozik.

Kiemelte, az igényekre gyorsan reagált a magyar oktatási rendszer is, így például a kifejezetten az autonóm közlekedésre szakosodó egyetemi mesterképzések idei elindítása egyedülálló és hiánypótló Közép-Európában.

Palkovics László kétnapos brüsszeli útja során több európai biztossal folytatott kétoldalú tárgyalásokat.

Maros Sefcovic energiaunióért felelős alelnökkel a regionális földgázellátás biztonságról, a kapcsolódó projektekről és a 2019 utáni ukrán földgáztranzitról egyeztetett. Aláhúzta, a magyar kormány számára változatlanul kiemelt fontosságú a fogyasztók megfizethető árú energiaellátása.

Sefcovic tájékoztatást adott a háromoldalú EU-orosz-ukrán gáztárgyalásokról, amelyek legfőbb célja az Európai Unióba irányuló ukrán gáztranzit 2019 utáni biztosítása az Európai Bizottság közvetítésével.

A Vera Jourová igazságügyért, fogyasztóvédelemért és esélyegyenlőségért felelős biztossal folytatott tárgyalás középpontjában a fogyasztóvédelem és a termékek kettős minőségének problémája állt, amely a magyar kormányzati álláspont szerint tisztességtelen gyakorlatnak minősül, és véget kell neki vetni. A problémára megfelelő megoldást kínál a bizottság által előterjesztett fogyasztóvédelmi javaslatcsomag – áll a közleményben.

A Corina Cretu EU-s fejlesztésekért felelős biztossal való kétoldalú megbeszélés során a felek megállapodtak abban, hogy a bizottság is prioritásként kezeli a 2007-2013-as operatív programok mielőbbi lezárását, annak érdekében, hogy Magyarország az eddig át nem utalt összegeket még 2018-ban lehívhassa. A tárgyalópartnerek egyetértettek abban, hogy Magyarország nemzetközi összehasonlításban is jól halad a programok végrehajtásával.

Az egyeztetés alatt álló 2021-2027-es költségvetésről a miniszter kiemelte: a megállapodás minősége elsőbbséget élvez az időzítéssel szemben. A kohéziós forrásoknak a jövőben is a kevésbé fejlett régiók felzárkóztatását kell szolgálniuk, Magyarország számára nem elfogadható a bizottság asztalon lévő javaslata, amely drasztikus vágásokat eredményezne e forrásokból – közölték.

Palkovics László a Carlos Moedasszal, a kutatásért, tudományért és innovációért felelős biztossal való tárgyalása során az EU13 pályázóknak a Horizon 2020 programban való rendkívül alacsony részvételére hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy a program költségvetésének csupán 5 százaléka jut ezeknek a tagállamoknak, annak ellenére, hogy jó k+fi kapacitásokkal rendelkeznek.

Elmondta, hogy az attoszekundumos nagy intenzitású lézerkutatásaiért idén társ-Nobel díjat kapott Gerard Mourou idén novemberben előadást tart a szegedi ELI Kutatóközpontban. A miniszter ebből az alkalomból a létesítmény meglátogatására kérte fel a biztost, aki jelezte, hogy örömmel eleget tesz a meghívásnak.

Az innovációs és technológiai miniszter Navracsics Tibor kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztossal az európai oktatási térség kialakításáról tárgyalt.”

Forrás:
Magyarország vezető szerepre készül az összekapcsolt és autonóm közlekedésben; Magyar Idők/MTI; 2018.október 16.