Skip to main content

Találat: Moedas Carlos

Magyarország vezető szerepre készül az összekapcsolt és autonóm közlekedésben

„Magyarország európai szinten is vezető szerepre készül az összekapcsolt és autonóm közlekedésben, ezt támogatják a kormányzati szakpolitikai intézkedések is – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Brüsszelben, a Connected Transport Summit című konferencián. A tárcavezető a minisztérium közleménye szerint hangsúlyozta: a zalaegerszegi járműipari tesztpálya megépítésével Közép-Európa legkorszerűbb létesítménye készül el Magyarországon, amelyet az autógyártók és beszállítóik részéről is fokozott érdeklődés övez. A kormány a támogató környezet megteremtése érdekében a kutatás-fejlesztés és innováció (k+fi) új irányítási, szervezeti és finanszírozási modelljének kialakításán...

Részletek

Horizont 2020 a 2018–2020-as időszakban: 30 milliárd euró a társadalmi kihívások terén alkalmazott új megoldásokra és az áttörést jelentő innovációra

„Az Európai Bizottság ma hozta nyilvánosságra, hogy a „Horizont 2020” kutatási és innovációs keretprogramból rendelkezésre álló 30 milliárd euróból milyen ráfordításokat eszközöl a 2018–2020-as időszakban. A bejelentés szerint 2,7 milliárd eurót fordítanak az Európai Innovációs Tanács létrehozására. Az EU 77 milliárd eurós „Horizont 2020” kutatási és innovációs keretprogramja az európai tudományos kiválóságot hivatott elősegíteni, és finanszírozási forrásaival már több nagyszabású tudományos áttöréshez – például a Naprendszerünkön kívüli bolygók és a gravitációs hullámok felfedezéséhez – járult hozzá. A következő három évben a Bizottság...

Részletek

Európai Bizottság: Innovációs körkép az EU-ban: mennyire jellemző az Ön hazájára az innováció?

„A mai napon a Bizottság közreadta az európai innovációs eredménytábla, a regionális innovációs eredménytábla és az Innobarométer 2016. évi adatait. A fő megállapítások, hogy a vizsgált időszakban az EU csökkentette hátrányát Japánnal és az USA-val szemben, Svédország visszaszerezte vezető pozícióját az Unión belül, a legnagyobb mértékű fejlődést pedig Lettország érte el az innováció terén. Európai innovációs eredménytábla, 2016: országrangsor (X tengely: uniós országok; Y tengely: összevont innovációs index) Elżbieta Bieńkowska, a belső piacért, valamint az ipar-, a vállalkozás- és a kkv-politikáért felelős...

Részletek

Európai Bizottság: Az európai számításifelhő-kezdeményezés világelsővé teheti Európát az adatközpontú gazdaság területén

„A Bizottság ma bemutatott, felhőalapú szolgáltatásokra és világszínvonalú infrastruktúrákra vonatkozó tervezetének célja, hogy a tudomány, a vállalkozások és a közszolgáltatások is kihasználják a nagy adathalmazokban rejlő lehetőségeket. A legtöbb tudományos adatot Európa állítja elő a világon, azonban a széttagolt és nem elégséges infrastruktúra miatt nem tudja teljes mértékben kihasználni a nagy adathalmazokban rejlő lehetőségeket. A Bizottság a jelenlegi kutatási infrastruktúra megerősítése és összekapcsolása révén létre kíván hozni egy új európai nyílt tudományosadat-felhőt, amelynek jóvoltából az Európai Unióban 1,7 millió kutató és 70...

Részletek

Európai Bizottság: Új kiválósági pecsét a regionális kutatásfinanszírozás minőségének javításáért

„A Bizottság ma új kezdeményezést indít útjára azzal a céllal, hogy biztosítsa az adófizetők pénzének hatékonyabb felhasználását, és ennek érdekében javítsa a regionális politika és a kutatás területén nyújtott európai uniós finanszírozás közötti szinergiákat. Az új „kiválósági pecsét” elnevezésű minőségi védjegy arra ad lehetőséget, hogy a régiók segítsék az Európai Unió „Horizont 2020” kutatási és innovációs keretprogramja keretében benyújtott ígéretes projektpályázatokat abban, hogy más forrásból, például az európai strukturális és beruházási alapokból vagy más nemzeti vagy regionális beruházási programokból finanszírozáshoz jussanak. Ezt...

Részletek

Európai Bizottság: 16 milliárd euró kutatásra és innovációra a következő két évben a Horizont 2020 keretében

„A következő két évben az Európai Bizottság mintegy 16 milliárd EUR kutatásba és innovációba történő befektetésével javítja az EU versenyképességét a Horizont 2020 (az EU kutatási és innovációs finanszírozási rendszere) keretében. Miután ma elfogadta az 2016/17-es új munkaprogramot, az Európai Bizottság a következő két évben mintegy 16 milliárd EUR-t fektet kutatásba és innovációba a Horizont 2020 (az EU kutatási és innovációs finanszírozási rendszere) keretében. A felajánlott új finanszírozási lehetőségek közvetlenül igazodnak a Jean-Claude Juncker vezette Bizottság politikai prioritásaihoz, és jelentősen hozzájárulnak a...

Részletek

Financial Times: Magyarország újfajta EU-támogatást kap

„Mellékletben foglalkozott pénteken a feltörekvő kelet-közép-európai gazdaságok helyzetével a Financial Times, amiben külön cikket szenteltek annak, hogy Magyarország az elsők között veszi igénybe az unió úgynevezett politikatámogató eszközét . Ezt a támogatási formát (policy support facility - PSF) az Európai Bizottság annak érdekében dolgozta ki, hogy a tagországok javíthassák teljesítményüket a kutatás és az innováció területén. A lap idézi Orbán Viktor miniszterelnököt, aki szerint a magyarok mindent másként csinálnak, mindig új megoldásokat keresnek, ami innovációk születéséhez vezet. Megjegyzi ugyanakkor a lap, hogy...

Részletek

Európai Bizottság: Globális versenyképességük megőrzéséhez az európai cégeknek növelniük kell K+F beruházásaikat

„Az uniós székhelyű vállalatok kutatási és fejlesztési beruházásai 2013-ban a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére is 2,6%-kkal növekedtek. Az előző év 6,8%-os adatához képest azonban ez erőteljes lassulás. Alacsonyabb továbbá a világátlagnál (4,9%), valamint az amerikai (5%) és a japán (5,5%) vállalatok értékeinél is. Ezek az eredmények ma láttak napvilágot az Európai Bizottság 2014-es európai uniós ipari K+F-beruházási eredménytáblájában, amely a világ összes K+F kiadásának 90%-át kitevő 2500 vezető vállalatot elemzi. Az adatok szerint az EU-ban székelő 633 vállalat 2013-ban 162,4 milliárd eurót...

Részletek