„Ha Corneliu Bjola megszólal, akkor a digitális diplomáciával foglalkozó szakértők és diplomaták rendszerint felkapják a fejüket. A romániai születésű, ám már hosszú ideje Oxfordban tanító kutató ebben a témában megkérdőjelezhetetlen szaktekintélynek számít ma is. Az e-diplomáciával foglalkozó alapvető szakmunkák legendás szerzője most ismét arra a problémára irányította figyelmét, ami az elmúlt hónapok, évek leginkább nyugtalanító jelenségévé nőtte ki magát a korszerű diplomácia művelői körében is. Igen, az álhírekről, a kommunikáció szinte valamennyi csatornáját, de különösen a közösségi média diskurzus-tereit elárasztó (hamis) propagandáról, félretájékoztatásról, vagy kifejezetten célzatos dezinformációról van szó. A digitális diplomácia jelentősebb kutatói, így természetesen Bjola professzor, és a munkacsoportjában működő – általunk előszeretettel idézett – Ilan Manor is mind gyakrabban boncolgatta ezt a kérdést, ami a 2016. évi amerikai elnökválasztási kampány óta került a szakmai és populáris közvélekedés érdeklődésének előterébe, miközben természetesen régtől ismert jelenségről van szó. Igen, a technika nagy úr: képes megsokszorozni rendes körülmények között elviselhető, kezelhető káros jelenségek hatóerejét. Az informatika (ebben az esetben a mobiltechnológia és a közösségi platformok) robbanásszerű elterjedése minőségileg új lehetőséget teremtett a tömeges manipulálásra, az emberek sokaságát elérő és befolyásoló információ torzítására, ferdítésére, hamisítására. A jelenség egyre inkább nyugtalanítja a politikai eliteket, és a modern, technológiával támogatott diplomácia szószólóit is. Hiszen a „digitális diplomácia” térhódításának első szakaszában éppen a közösségi média alkalmazásában rejlő lehetőségek számítottak a legnagyobb ígéretnek. Ha azonban a Twitter, a Facebook, az Instagram a megtévesztés korszerű, technologizált eszközévé válik, akkor az e-diplomácia álma könnyen a semmibe foszlik.
Bjola professzor napokban megjelent tanulmánya nem az első, ami a közösségi média korrumpálódásának negatív tendenciáira hívja fel a figyelmet. Újszerű azonban abban az értelemben, hogy az oxfordi digitális diplomáciai kutatócsoport vezetője most már a lehetséges ellenlépésekre fókuszál, és nagyon is kézzelfogható technikákat-módszereket ajánl az IKT-technológiákat alkalmazó külügyi testületek tagjainak. Ezúttal csupán érintőlegesen említünk meg egy – amúgy természetesen nem elhanyagolható – mozzanatot: Bjola, mint a témával foglalkozó kutatók jelentős része a „dezinformáció”, a közösségi csatornákon zajló manipuláció jelenségét kizárólag az általa elítélendőnek tartott szereplőkkel összefüggésben tartja elképzelhetőnek. A dezinformálás – e vélekedés szerint – kizárólag az orosz állami szereplők (és esetleg privát bűnözői körök) fegyvere. Illetve, ahogy a geopolitika manapság gyorsuló ütemben változó konfliktushelyzetei diktálják, a Kreml emberei mellé felzárkóznak a kínaiak, az irániak, az észak-koreaiak. Sőt, most már a szaudiak és a törökök is. De, mindig csak ők. Ennek a szemléletnek a tudományos megalapozottságát erősen kétségesnek tartjuk, pusztán elméleti alapon is, de a világban bőségesen fellelhető, és az egyes kormányok „információs hadviselési” tevékenységéről a fátyolnak legalább a csücskét fellebbentő információk alapján.
Ám, tegyük most félre az imént említett hiányérzetünket, és lássuk most azt, hogy a jeles és elismert digitális diplomácia szakértő milyen gyakorlati lépéseket javasol a közösségi tereket elárasztó álhírek, tévhírek visszaszorítására. Nem csak úgy általában, hanem a többnyire korlátozott erőforrásokkal rendelkező külügyi szervezeteknek. Érdemes végigböngészni a listát, tudni illik, itt is vár ránk néhány meglepő gondolat.
- Ignorálás
A legegyszerűbb és legkézenfekvőbb taktika – véli Bjola – a dezinformációt terjesztő szereplők, „trollok” ignorálása. Jelenleg ezt a megközelítést alkalmazza például az USA moszkvai képviseletén dolgozó digitális diplomáciai stáb. A közösségi média terekben megjelenő, és vagy a képviselet munkájával, vagy általában az amerikai politikával kapcsolatban kritikus hangokat többnyire figyelmen kívül hagyják, lényegében sohasem méltatják válaszra. Ez gyökeres változást jelent a korábbi amerikai diplomáciai stábok taktikájához képest, akik a korábbi nagykövet, McFaul idején sohasem haboztak felvenni a kommunikációs kesztyűt. Érdemes egyébként felfigyelni itt egy nyugtalanító felfogásra: az oxfordi kutató ezen a ponton egyértelműen az amerikai politikával kapcsolatos „kritikus megnyilvánulásokat” azonosítja a „dezinformáció”, a „trollkodás” minősített eseteivel.- Leleplezés (a hírek ellenőrzése).
Az álhírekkel kapcsolatos küzdelem legfontosabb bűvszavává a „tényellenőrzés”, angol nevén a fact-checking vált az elmúlt két évben. Többnyire média szervezetek, másrészt a civil világ szereplői láttak neki a sajtócsatornákon, elsősorban persze a közösségi média tereiben keringő információk utólagos ellenőrzésének, validálásának, és adott esetben a valótlannak bizonyult hírek leleplezésének. A külügyi szervezetek közül például a német KÜM, illetve az EU külügyi szervezetei alkalmazzák ezt a módszertanilag már meglehetősen kidolgozott eszközt. Kutatók ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a tényellenőrzés hatásossága korántsem bizonyított még. Azaz, nem biztos, hogy az álhírek – a leleplezés ellenére – ne befolyásolnák a célközönséget.- A támadó ellen fordítani saját fegyverét
A lehetséges elleneszközök között említi Corneliu Bjola az internetes manipulátorok által előszeretettel alkalmazott egyes eszközök felhasználását, ezúttal immár a „jó cél érdekében”. Az oxfordi kutató elsősorban a fiatal generációk körében különösen kedvelt humoros (vagy humorosnak szánt) grafikák, rövid mozgóképek (animációk, gifek) lehetséges alkalmazását javasolja. Ezen a téren egyébként az izraeli külügyi apparátus digitális diplomáciai részlege szokott vélhetően hatásos ellenkampányokat produkálni, de a kanadai diplomácia is több emlékezetes akciót könyvelhetett el. Bár Bjola nem említi, de mi azért tegyük hozzá a tények kedvéért: abban minden szakértő egyetért, hogy a nagyon hatásos, tömör, szellemes, vizuális kommunikációs eszközök villámgyors alkalmazásában az orosz külügy vitte el az elmúlt években a pálmát – méghozzá éppen a londoni nagykövetség digitális diplomáciai részlege.- Hiteltelenítés
Már az előző eszköz kapcsán is felvetődhet bennünk a kérdés (kétely?): hol, mikor, mennyiben igazolhatja a „jó cél” a „rosszak” által is alkalmazott eszközök, fogások bevetését? Itt ráadásul nem is pusztán elvont, etikai problémáról van szó. Nagyon is gyakorlatiasan vetődhet fel: ugyan ki dönti el, hogy mi a „jó cél”, és mi az ellenkezője? Ez a dilemma hatványozottan (mert explicitebb formában) merül fel a Bjola által ajánlott negyedik „manipluláció-ellenes” eszköznél: az ellenfél hiteltelenítésénél. Az ember nyugtalanságát, rosszérzését csak fokozza, hogy erre a lehetőségre a jeles oxfordi kutató a brit Külügyminisztériumnak a Szkripál-ügyben folytatott közösségi média kampányát hozza fel követendő példának. Azt az ügyet tehát, amelyben a mai napig több a kérdés, mint a megnyugtató válasz. És a kérdések nem csekély része a különböző brit hatóságokhoz és szervezetekhez kötődik.- A dezinformáció csatornáinak „eltorlaszolása”
Végül a digitális diplomácia elméleti kérdéseinek és gyakorlatának jeles szakértője egy különösen drasztikus lépés megfontolását is javasolja a manipuláció online formái ellen fellépni kívánó külügyi szervezeteknek: a hiteltelennek, manipulatívnak tartott információk terjedési csatornáinak „eltorlaszolását”. Arról van tehát szó, hogy a hírek, híresztelések, pletykák, álhírek a közösségi média sajátos hálózatán keresztül terjednek a felhasználók adott (sok esetben igen széles) köréhez. Ha sikerül a megfelelő ponton „beavatkozni”, akkor a hálózaton át terjedő álhír folyama megszakítható. Jó esetben nem valamiféle erőszakos (vagy adminisztratív) lépésre kell itt gondolni, hanem az információ hálózatos terjedésében kulcsszerepet játszó személyek, „csomópontok” meggyőzéséről, ellen-befolyásolásáról van itt szó. Biztosat persze aligha lehet tudni, hiszen az erre irányuló kutatások-fejlesztések a külügyminisztériumok „hátsó traktusaiban” zajlanak. A napvilágra került kevéske információból jól látszik: ezen a téren, tehát a hálózatkutatásra, big data elemzésre, Mesterséges Intelligencia alkalmazásokra alapozott”információs munkában” (a kisebb eufemizmussal „algoritmikus diplomáciának” nevezett tevékenységben) az izraeli Külügyminisztérium legendás innovációs részlege jár az élen. Továbbá – hogy valahogyan el ne feledjük – a brit Külügyminisztérium ugyancsak háttérbe húzódó FCO osztálya.”
Forrás:
The dark side of digital diplomacy: countering disinformation and propaganda; Corneliu Bjola; Real Instituto Elcano; 2019. január 15.
Az ismertetés dr. Nyáry Gábor munkája
