A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. február 11.

Valójában semmi okunk sincs az álhírektől való páni rettegésre – véli az „álruhás közgazdász”
Az álhír, a (digitalizált) média manipuláció toposza nem veszít semmit népszerűségéből. Miközben a fake news-jelenség drámai, negatív perspektíváit hangsúlyozó megszólalások vannak túlsúlyban – legyen szó médiaszakemberről, civil aktivistáról, nemzetbiztonsági „vonalon” mozgó szakértőről (hogy ilyen finoman írjuk körül azokat, akik hivatásszerűen foglalkoznak az információs hadviselés kérdéseivel) – időről időre akad egy-egy disszonáns hang a sokaságban. A közelmúltban érdekes írásban foglalta össze érveit, a felkorbácsolt közhangulat lehűtésének céljával, a nyugati sajtóvilág egyik érdekes alakja. Tim Harford neve a mértékadó Financial Times közreműködőjeként vált ismertté. Hosszú ideje futó rovata, az „Álruhás közgazdász” azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy némi józan, közemberi szkepszissel veszi szemügyre az adott hét aktuális médiaszenzációját.
Harford most a „fake news” témát szedte ízekre, amely – mint ismeretes – a 2016. évi amerikai elnökválasztás eseményei (és sokak által nem várt kimenetele) nyomán vált a nyugati közbeszéd egyes számú témájává. A rövid eredettörténeti kitekintésnél a Financial Times publicistája mindjárt rámutat egy kevéssé hangsúlyozott összefüggésre: az, hogy a fake news téma, az álhírek fenyegető kísértete hirtelen ilyen óriássá nőtt, abban a fő okot a hagyományos elitek frusztrációja játszotta. A rebellis eszmék szócsöveként nem igen jellemezhető Financial Times szerkesztője úgy véli: az álhír-mumust azok az amerikai elnökválasztáson (majd a világ más hasonló változásain) csalódott (szakmai-, politikai-, média-) elitek röppentették fel, akik az események váratlan fordulatára valamiféle magyarázatot, indokot kerestek – a saját felelősségükkel való kényelmetlen szembenézés helyett.
Tim Harford rendkívül olvasott blogjában öt jelentősebb indokot sorol fel, ami azt igazolja, hogy ez a minden közbeszédet elborítani látszó álhírpánik valójában teljességgel megalapozatlan.
Először is azért nem indokolt a fake news-tól való rettegés – mert nincsen olyan dolog, hogy „fake news” – hangsúlyozza a meglepőnek hangzó, bár nagyon sokak által osztott igazságot Harford. Abban az értelemben, hogy a „fake news” címke alá fogalmak egész sorát préselik be, a fogalomhasználók aktuális céljainak megfelelően. Nem egyszerűen arról van szó, hogy nincsen egységes definíciója a kategóriának, hanem arról, hogy tökéletesen eltérő jelentéstartalommal használják ugyanezen kifejezést, teljesen kiüresítve, értelmetlenné téve ezzel a fogalmat.
Másrészt a fake news online terjedéséről szóló vélekedések erősen eltúlzottak – mondja Harford. Két közgazdász kutatására hivatkozik, akik egyértelműen azt találták, hogy (az amerikai elnökválasztási kampány során) a közösségi platformokon megosztott álhírek korántsem terjedtek olyan sebességgel és olyan mértékben, ahogy azt sokan feltételezték. Tegyük hozzá: ezzel egybevágó megállapításokat azóta jó néhány kutatás eredményezett. Nem kell tehát rettegni az álhírektől, mert korántsem jelentenek olyan létfenyegetést, ahogy azt a vészharangot megkondítók állítják.
Az álhírek közvetlen károkozásánál éppen ezért sokkal nyugtalanítóbb, mert sokkal fenyegetőbb, az álhírek feltartóztatását célzó kormányzati ellenakciók lehetséges következménye. Éppen az álhírek szűrésével foglalkozó egyik független szervezet véleményét idéz itt Harford, akik a közszféra és egyes online vállalatóriások álhír ellenes lépéseit a helyzet „riasztó túlreagálásának” tekintik. Ez a harmadik ok, ami miatt a fake news-tól való mesterségesen felkorbácsolt rettegés indokolatlan – sőt, egyenesen káros és veszélyes.
Ugyanebbe az esetbe (tehát, ahol az álhír hisztéria nem csupán indokolatlan, de egyenesen veszélyes) tartozik a Financial Times kolumnistája szerint az a jelenség, amit Trumphoz kapcsolva szoktak említeni, pedig valójában jóval szélesebb körben terjedő trend. Az amerikai elnök ugyanis, akit a vele ellenséges amerikai elitek részben a fake news tematikával igyekeztek sarokba szorítani, pillanatok alatt „kapcsolt”, és már a kampány záró szakaszában átvette a terminológiát. Ő kezdte a vele szemben fellépő sajtót „fake news”-nek titulálni, saját fegyverét fordítva a demokrata párti támadóival szembe. Azóta ez a taktika a világ politikai közéletének más szereplőinél is feltűnt. Ez a negyedik ok, ami miatt csínján kellene bánni az „álhír” kifejezés nyakló nélküli alkalmazásával, és a közhisztéria felkorbácsolásával, emlékeztet a szerző.
Végül, ötödik okként, egy a fősodratú médiában valóban szokatlan intelemmel érvel Tim Harford az álhírtematikával való ok nélküli riogatás ellen. A mindent elborító, és mindent és mindenkit befolyásoló álhíráradat képzete azt sugallja – figyelmeztet a szerző -, hogy a világ csupa idiótával van tele. Ne legyenek kétségeink, teszi hozzá Harford, az embereket sokszor meg lehet téveszteni, és az online médiumok is termékeny talajai a manipulációknak. Ám, ha arról akarjuk meggyőzni magunkat, hogy például Trumpot csupa lunatikus választotta meg, akkor valójában kétségbe vonjuk a választók hitelességét. Igaz, az emberek zöme nem használja a „komoly hírforrásokat” a világban való tájékozódásra. Igaz az is, hogy a többségük nem a racionális elemzések, hanem a benyomások, az érzetek alapján dönt. Ahogy igaz az is, hogy az emberek többsége az ismerősök, barátok véleménye alapján formálja saját álláspontját, nem pedig a szakelemzők véleményére alapozva. Ettől azonban még nem lesznek hülyék, és ezt jó, ha az eszünkbe véssük – mondja Tim Harford.
Konklúziónak pedig annyit: a szabad sajtót, a demokratikus közbeszédet valóban létében veszélyezteti napjainkban jó néhány fenyegetés. Az álhírek azonban biztosan nem tartoznak ezek közé.
Why there is no need to panic about fake news; Tim Harford; timharford.com; 2019. február

Izrael virtuális nagykövetséget nyit az Öböl Menti Arab Államokban
Aki a nagyvilág, a nemzetközi kapcsolatok eseményeit figyeli, az máig emlékszik egy jelentős mérföldkőre. Az Iráni Iszlám Köztársaság ellen a „szoft” eszközök új generációját bevetni kívánó Egyesült Államok 2011. decemberében „virtuális nagykövetséget” nyitott Teheránban. Természetesen szó sem volt a diplomáciai kapcsolatok tényleges felvételéről, ahogy a perzsa fővárosban sem húzták fel az USA lobogóját egy fizikai valóságában is létező külképviseletre. Lényegében egy különleges, e célra tervezett és optimalizált webhely kezdte meg működését, amely kettős célt tűzött ki maga elé: egyfelől az amerikai kormány a világban rohamosan terjedő digitalizáció lehetőségeit kihasználva a közvetlen párbeszéd csatornáit kívánta megnyitni az amerikai kormányzat és az iráni állampolgárok között. A webhely ugyanakkor kezdettől túlmutatott egy egyszerű információs site-on: bizonyos beépített funkciók révén kezdettől segíteni kívánta az iráni állampolgárok nemzetközi mozgását (pl. amerikai vízumszerzését, vagy tanulmányi ösztöndíjak megpályázását), s ezzel jellegzetes diplomáciai (konzuli) funkciókat is felvállalt. Nem véletlen, hogy a szakmai közvélemény e kezdeményezést tekinti a digitális diplomácia (egyik) születésnapjának.
Az online-, illetve mobil technológiák lehetőségeit külpolitikai céljai szolgálatára talán a legtudatosabban, legaktívabban kiaknázó Izrael Állam most maga is ilyen „virtuális külképviseletet” nyitott. Az izraeli külügyminiszter a napokban jelentette be (stílszerűen Twitter fiókján keresztül) az „Izrael az Öböl Menti Államokban” elnevezésű webhely elindítását. Az izraeli digitális diplomácia legújabb eszköze speciálisan a Perzsa-öböl menti arab államok társadalmait célozza meg. Az új kezdeményezés, mondanunk sem kell, nem a semmiből építkezett: az Izraeli Külügyminisztérium évek óta tervszerűen, átgondoltan és nagyon tudatosan építi online jelenlétét a környező arab világ társadalmaiban. A minisztérium, amely a digitális innovációk kutatásában és alkalmazásában egyike a világ leg figyelemre méltóbb külügyi szervezeteinek, évekkel ezelőtt elkülönült arab nyelvű részleget állított fel a digitális diplomáciára szakosodott osztályán belül. A 2017-ben indult „Izrael arabul” névre hallgató webhely azóta egy szerteágazó arab nyelvű online ökoszisztémává nőtte ki magát. A részleg által szerkesztett és működtetett Facebook oldalnak több millió követője van a környező térség arab netezőiből, és a kapcsolódó Twitter fiók is több százezres arab közönséget vonz. Az „Izrael arabul” természetesen beszámol – izraeli szemszögből nézve – a térség politikai, biztonságpolitikai fejleményeiről és híreiről, de nem ez az igazi erőssége. Olyan „szoft” – kulturális, történelmi, kulináriai, egészségügyi, tudományos – információkkal, érdekességekkel szolgál, amelyekhez a térség arab közönsége saját információs csatornáin keresztül nem tud hozzájutni. Sokat nyom, természetesen, a latba az online közönség megváltozott fogyasztási szokásaihoz való igazodás. Az Izraeli Külügyminisztérium arab nyelvű online ökoszisztémájában különösen hangsúlyos a képi tartalmak erőteljes jelenléte. Ez lényegében valamennyi platformon érvényesül, beleértve a Facebookot és a Twittert is, ám az igazi potenciál az erre szakosodott közösségi csatornákon keresztül bontakozhat ki. A digitális diplomáciai osztály arab szekciója által üzemeltetett YouTube csatorna, működésének két esztendeje alatt, több millió video anyagot osztott meg és juttatott el az arab nézőkhöz, és sikeresen megduplázta felhasználóinak számát. Ma már a dedikált Instagram fiók is meghatározóvá vált a részleg kommunikációjában, és a platform népszerűségét jól mutatja a felhasználók számának 87%-os növekedése a 2017-es kezdethez képest.
A most elindított új tájékoztatási fórum a fenti kezdeményezések tapasztalataira építve, ám az Öböl arab társadalmainak specifikus igényeit, érdeklődési területeit figyelembe véve, testreszabott információkkal kívánja szolgálni az ország külpolitikai célkitűzéseit a geopolitikailag meghatározó jelentőségű térségben.
Israel launches „Virtual Embassy” in Gulf States; Aryeh Savir; Jewish Press; 2019. február 7.

A digitális technológiák hatása a közdiplomáciára: szakmai hét Brüsszelben
A USC Center on Public Diplomacy, a közdiplomáciával, és ezen belül a digitális közdiplomáciával kapcsolatos kutatások és képzések egyik kiemelkedő szakmai műhelye csaknem másfél évtizede szervezi rendszeres szakmai rendezvénysorozatát Washingtonban, illetve Los Angelesben. A programok tervezői úgy döntöttek: idén „közelebb hozzák” a rendezvényt a technológiai fejlesztésekben, illetve az ilyen eszközök és módszerek diplomáciai alkalmazásában élenjáró külügyminisztériumok székhelyéhez. Szintén a szakmai fórum nemzetközi résztvevői körének szélesítését célozta az is, hogy a programok lebonyolítására társultak a Holland Külügyminisztériummal.
A február 4-től 7-éig tartó rendezvény sorozat a közdiplomácia számos rész-, illetve probléma területét igyekezett átfogni, majd egy egy napos Diplocamp névre keresztelt szakmai „táborban” csúcsosodott ki. Ezen az eseményen – amelynek a holland szervezőkők voltak a gazdái – az utóbbi időben mind népszerűbbé váló „unconference” formát választották a programtervezők, tehát az előre nem rögzített szaktémákban folyó beszélgetésekbe kötetlen módon kapcsolódhatott be bármely résztvevő.
A rendezvénysorozat, és különösen a záróesemény fókuszában a legfrissebb technológiai trendek, az új technológiák alkalmazásának lehetőségei (és korlátai) álltak. Nem véletlenül emeltük ki a „korlátok” fogalmát. Figyelemre méltónak, sőt elgondolkodtatónak tartjuk a rendezvénysorozat egyik rangos résztvevőjének, az újságírás, a közösségi kommunikáció egyik fellegvárának számító amerikai Annenberg School dékánhelyettesének sommás összefoglalóját: gyökeresen átrendeződik a közszféra intézmények célközönségeinek „elérhetőségi helye”. Mindaddig azonban, amíg a minisztériumokban egy-két lelkes fiatalember foglalkozik csupán a közösségi médiával, és a szervezet egésze nincsen tisztában azzal, hogyan építsen fel hatékony kontent stratégiákat, illetve általánosságban hogyan használja ezeket az új közösségi platformokat, addig az intézmény nem fogja tudni hatékonyan eljuttatni az üzeneteit a rohamosan átrendeződő információ-fogyasztói közeghez, az online platformokra „vándorló” közönséghez.
Center for Public Diplomacy hosts PD Week in Brussels; Dakota Gryffin; The Daily Trojan; 2019. február 8.

Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor

A bejegyzés kategóriája: Internet, közigazgatás:külföldön, közigazgatási informatika, média, politika
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.