A nyelv a kibertérben is fontos
Sokszor írtunk már, a digitális diplomácia szakterületét definiálva, a terminológia kiforratlanságáról, néha egyenesen lazaságáról. Persze, ezzel nem vagyunk egyedül: gyakori helyzet az, hogy az egyes használók, politikusok, újságírók, kommentátorok és maguk a tudományos kutatók is eltérő jelentéstartalmakkal használnak egy-egy szakszót. A szabatos, jól átgondolt, pontos terminológia ráadásul nem csupán fogalmazásbeli elegancia kérdése. A nyelvi „nagyvonalúságnak” súlyos, akár politikai következményei lehetnek, ahogy erre az európai közdiplomáciai szakma egyik elismert kutatója, Shaun Riordán egy közelmúltban közzétett bejegyzésében rámutatott.
A világviszonylatban is kiemelkedő holland külügyi intézet, a Clingendael gyakori közreműködője, egyben az Európai Nemzetközi Tanulmányok Intézete diplomáciai részlegének igazgatója, korábban pedig gyakorló brit diplomata és külügyi vezető, Riordan most megjelenő könyve kapcsán szentel kisebb esszét a nyelvhasználat fontosságának. Merthogy a meggondolatlan, pontatlan beszéd véleménye szerint túlburjánzik a digitális diplomácia területén. A sajtó manapság különös előszeretettel használja például a „kibertámadás”, vagy egyenesen a „kiberháború” fogalmát. És ez – még ha „csupán” a szenzációkeltés is a célja – nem marad következmények nélkül, véli a brit diplomata. A (nyugati) világ, minden ellenkező híresztelés ellenére, ma senkivel sem áll „kiberháborúban”. A „háború” ugyanis egy olyan eseménysor, amely fizikai pusztulással-pusztítással jár: emberek halnak meg benne. A túlzó, bombasztikus, szenzációhajhász megfogalmazások viszont azzal járnak, hogy triviális, mindennapi jelenséggé járatják le a tényleges háborúskodást, és annak rettenetes emberi árát. Az ilyen fizikai károkozást a kiberbiztonsági szakirodalomban „kinetikus” hatásnak szokták nevezni; márpedig a kiberesemények eddigi történetében csak egészen elvétve került sor ilyen tényleges fizikai kártételre. A legismertebb (és lényegében egyedüli) eset az iráni atomprogram kulcslétesítményei – a fegyverekben használható urán dúsításért felelős centrifugák – elleni számítógépes vírusokkal végrehajtott támadás volt. Az akcióban, amit a szakirodalom és a közvélemény egyaránt az izraeli és az amerikai titkosszolgálatok közös „projektjeként” tart számon súlyos károsodás érte a megbolygatott szoftverű berendezéseket (ami állítólag több évvel vetette vissza az iráni nukleáris fejlesztéseket). Riordan koncepciója, miszerint a „háború” feltétlenül fizikai károkozással jár, szerintünk elméletileg nem áll éppen erős lábakon. A hadművészetek klasszikusai óta közkeletű, elfogadott kategória, hogy a „háború” célja nem valakiknek az elpusztítása, de még csak egy-egy terület elfoglalása, elcsatolása sem. A háború tulajdonképpen a háborút viselő fél akaratának (erő alkalmazásával történő) rákényszerítése egy másikra. Mindazonáltal Shaun Riordan általános intelme az ilyen súlyos jelentésű szavak felelőtlen használatának veszélyeiről vitathatatlan. Riordan másik példája pedig a nyelvhasználati visszaélésekre végképp indokolt. Másik ilyen kedvelt fordulatunk ugyanis, a „kibertámadás” egy speciális jelentéstartalmú, ráadásul érzelmileg is erős töltésű kifejezés. És az esetek egy jó részében teljesen indokolatlan a használata! A sajtó, sőt a tudományos szakma is hajlamos rögvest „kibertámadásnak” nevezni olyan eseményeket, amiknek a fizikai világban fellelhető közeli megfelelőire sohasem mondanánk ilyen súlyos formulát- emlékeztet a brit szakember. A kibertérben például rendszeresen illetik a „kibertámadás” elnevezéssel a digitális terekben zajló információszerzést. Ami természetesen a valódi, fizikai világból is jól ismert, ám ott úgy hívjuk: kémkedés. A kibertérben zajló, másik fél ellen irányuló műveletek tehát jellegük szerint több félék lehetnek. Ugyancsak eltérő lehet a mögöttük meghúzódó mozgatóerő, szándék. Ezek a „kiberműveletek” (mert ez a sokkal szerencsésebb szóhasználat) célozhatják egy kormány valós szándékainak kiderítését; de törekedhetnek adatok, információk eltulajdonítására (például egy technológiai lemaradás gyorsított „ledolgozására”). A distinkció nagyon is lényeges. Miközben egyes titkos műveletek ugyanis elfogadhatók (például az államok intencióinak felderítése), addig mások (és ide tartozik valamennyi magán-, vagy közadat ellopása) jogi értelemben is tarthatatlanok.
Language matters, even in cyberspace; Shaun Riordan; BideDao Managing Geopolitical Risk; 2019. február 20-
Bemutatjuk a fake news elleni „harc” finn nagykövetét
A kiberterekben dúló „háborúság” – mert a média- és szakmai elitek egyelőre így hívják ezt, a magányos figyelmeztető hangok ellenére – egyik fontos terepe, vagy talán válfaja a ma már hétköznapi kifejezéssé változtatott „hibrid hadműveletek”, illetve a lelküket képező „fake news” elleni fellépés. És, az előző tanulmány fényében külön elgondolkodhatunk azon, hogy az online csatornákon és terekben terjedő híresztelésekkel, információkkal kapcsolatban mennyire militarizálttá vált a szóhasználat: szakmában, politikában, sajtóban egyaránt.
Miközben – különösen a 2014-es ukrajnai fejlemények óta – a nyugati szövetségi rendszerekben, a NATO-ban és az EU-ban egyaránt intézményes szintre emelkedett az egyértelműen és kizárólag az orosz információs törekvésekkel azonosított „fake news”, más néven „hibrid hadviselés” elleni fellépés, a tagállamok szintjén tett konkrét lépésekről, intézkedésekről viszonylag kevés hír látott eddig napvilágot. Talán egyedül a skandináv térség kivétel ez alól, ahol – a magukat történelmileg fenyegetve érző balti államok, elsősorban Észtország mellett – Svédország és Finnország is jelentős súlyt tulajdonít a kérdésnek. A svédek kormányzati szinten dolgoztak ki egy stratégiai fellépést a világhálón terjedő álhírek megfékezésére. Finnországban a Külügyminisztérium külön posztot hozott létre az országgal szembeni (külső) információs fenyegetés elleni fellépésre. A hivatalos elnevezéssel a „Hibrid Fenyegetések elleni Fellépés Nagykövete” címet, tavaly év közepe óta, Mikko Kinnunen birtokolja. A hivatásos diplomata a napokban számolt be különleges tevékenysége nem egészen egy esztendejének eddigi tapasztalatairól.
Kinnunen természetesen nem valamiféle egyszemélyes „kiberhadsereg” (hogy e heti hírlevelünk előző cikkének pellengérre állított túlzó kifejezésével éljünk). Feladata elsősorban nem az álhírek elhárításához kapcsolható konkrét informatikai lépések (pl. információ gyűjtés és figyelés; előzetes- és utólagos hírellenőrzés; online információ validálás stb.) szervezése, vagy irányítása: ő elsősorban a témához kapcsolódó nemzetközi kapcsolatépítést és kapcsolattartást kapta feladatul. A nemzetközi együttműködés során kiemelkedő szerepet kap a jógyakorlatok azonosítása és gyűjtése, a különböző országok tapasztalatainak megosztása. Miközben az álhírek gyártása és terjesztése minden országban az adott közösség egyedi sajátosságaihoz, körülményeihez igazodik, ugyanakkor jól láthatók bizonyos általánosnak tekinthető mintázatok, szabályszerűségek – véli a különleges finn nagykövet. „Az információs kampányok, műveleti- és módszertani szempontból, sokszor nagyon hasonlóak. A nemzetközi együttműködés segít nekünk a kirakós játék egyes darabjainak helyretételében, az összefüggések felismerésében.”
Mikko Kinnunen nagykövet maga is kész a felgyülemlő tapasztalatok megosztására. Úgy fogalmaz, hogy kialakulóban van egy ízig-vérig skandináv modell az információs fenyegetések elleni fellépésben. Ennek két központi eleme van: egyfelől a közvélemény figyelemfelkeltése, tájékoztatása, másfelől az információs műveltség javítása. Míg az előző rövidtávú, azonnali védekezést kínál, addig a második egyfajta távlatos, stratégiai mélységű védekezési eszköznek tekinthető. Ma már a finn iskolákban tananyagként oktatják a diákoknak, hogyan lehet felismerni az online álhíreket és propagandát.
Természetesen a rövid távú, azonnali védekezés is hangsúlyos szerepet kap az ország „infovédelmi” koncepciójában. A közvélemény ereje nem elhanyagolható, véli a finn szakpolitikus: az információval manipulálók nyilvános megnevezése és megszégyenítése komoly visszatartó erő. Ugyanakkor – hangsúlyozza Kinnunen nagykövet – a finnek szigorúan ragaszkodnak az „ország-semleges” megközelítéshez. Ami annyit jelent, hogy hivatalosan az álhírek elleni fellépés során nincsenek eleve elkönyvelt „rossz országok”, vagy „rossz államok”. Legalábbis ez a szép alapelv. Az, hogy ez a gyakorlatban nem feltétlenül érvényesül ilyen egyértelműen, azt mutatja az is, hogy a finn nagykövet, barátságtalan információs tevékenységeket végző külső államként mindössze egyetlen országot nevesített a beszélgetés során: Oroszországot.
Az álhír problematika gyakorlati kezelésében egyébként a Finnországban hagyományosnak számító „Totális honvédelem” doktrínája a központi szervező elv. Az 1950-es években kialakított koncepció a társadalom minden lényeges szegmensére kiterjedő polgári védelemre alapoz. A stratégiai fenyegetések elleni fellépés során szoros együttműködést alakítanak ki a védekezésben érintett állami szervezetek, valamint a polgári világ szereplői, vállalatok, civil szervezetek és állampolgárok között.
Meet the Finnish Ambassador fighting fake news; Medha Basu; GovInsider; 2019. március 4.
Több amerikai diplomata is szabálytalanul használta a közösségi médiát
Több külföldön állomásozó amerikai nagykövet közösségi média használatát is elmarasztalta a belső ellenőrzési osztály napokban közzétett hivatalos jelentése. Az USA Külügyminisztériumának belső ellenőrző részlege, az Office of Inspector General egy bejelentés alapján kezdett vizsgálódni a külügyminisztériumi állományban levő személyek hivatalos elektronikus kommunikációjának szabályszerűségét illetően.
A minisztérium ellenőrei összesen 138 külföldön állomásozó amerikai diplomata személyes közösségi média fiókjait azonosították, illetve vizsgálták át. A vizsgálat kiterjedt a vezető diplomaták Facebook- és Twitter fiókjaira egyaránt. A jelentés megállapítja, hogy:
- több vezető diplomata is megsértette a Minisztérium érvényes kommunikációs szabályzatát;
- ugyanakkor az is megállapítható, hogy a jelenlegi szabályozás nem megfelelő mértékben egyértelmű abban a kérdésben, hogy mi tekintendő magán-, illetve hivatalos közlésnek az elektronikus médiumokban.
A probléma gyökere abban rejlik, hogy az amerikai KÜM, miközben érvényes szabályzatában kifejezetten bátorítja a diplomáciai képviseleteken dolgozó vezető alkalmazottakat (nagyköveteket, tanácsosokat, konzulokat stb.) a közösségi média (mint innovatív, korszerű diplomáciai eszközök) használatára, ugyanakkor az ilyen közlések csakis a Minisztérium erre illetékes részlegének előzetes jóváhagyását követően történhetnek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a követségeken dolgozó amerikai diplomaták, a hivatalukhoz tartozó jelentős témákban (leszámítva persze a Minisztérium által kiadott hivatalos dokumentumokat, közleményeket), csak úgy tehetnek közzé közösségi médián posztot, ha azt a Minisztérium Közkapcsolati Igazgatósága (Bureau of Public Affairs) azt előzetesen jóváhagyta. Ugyanakkor a miniszteriális tisztségviselők a magáncélú közösségi média felületein nem tehetnek közzé a hivatalukhoz, illetve hivatali munkájukhoz kapcsolódó bejegyzéseket. A témát magasabb szinten szabályozó Szövetségi Levéltári Törvény (Federal Records Act) valamivel kacifántosabban ugyan, de azonos értelemben rendelkezik: e szerint a köztisztviselők használhatják magán médiafiókjaikat hivatalos információk továbbítására, ám ebben az esetben ezek a fiókok elveszítik magán jellegüket, és állami tulajdonúvá válnak. Az adott minisztérium tulajdonába került ilyen fiók sorsáról a minisztérium dönthet úgy, hogy azt az illető hivatali idejének megszűnése után is tovább üzemelteti. Illetve elrendelheti a fiók megszüntetését, ám ebben az esetben a rajta levő információkat a Levéltári Törvény rendelkezései szerint kell archiválni. A vizsgálat szerint szabálytalanul eljáró tisztviselők (összesen csupán 4 nagykövetet jelöltek meg) egyébként a hivatalos és aktuális amerikai külpolitikával egybevágó közléseket adtak közzé Twitterükön. E szerint tehát a vizsgálat, illetve annak eredménye nem a Minisztériumon belül, a „régiek” és az „újak” közötti, időről-időre felvillanó törésvonalakra derített fényt.
A jelentés fontos megállapítása végső soron abban áll, hogy felszólítja az illető minisztériumi osztályt a közösségi média használati szabályzat felülvizsgálatára, egyértelműbb eljárási rendelkezések megalkotására.
Az USA Külügyminisztérium OIG részlegének jelentése letölthető itt:
Management Assistance Report: Use of Personal Social Media Accounts to Conduct Official Business; Office of Inspector General, United States Department of State; 2019. február (PDF)
Four US Ambassadors Misused Social Media, Watchdog Finds; Charles S. Clark; Government Executive; 2019. február 7..
KÖNYVSZEMLE – ÚJ MEGJELENÉS: Az adat a mi Bibliánk. Andrews, R. J. (2019): Info We Trust: How to Inspire the World with Data New Jersey, John Wiley and Sons.
Mindig igyekszünk egészen friss, egészen fontos és a szakterület egésze szempontjából releváns olvasnivalókat ajánlani Hírlevelünk digitális diplomáciai részében. Néha azonban, és ez a mostani pillanat biztosan ilyen, nem csak a szakmai komolyság lebeg a szemünk előtt: ma olyan könyv került elénk, ami nem csupán fontos, sőt nagyon fontos – de egészen elképesztően közérthető, kifejezetten olvasmányos. Szóval: szórakoztató!
Sokszor mondtuk, és még sokszor mondjuk a jövőben is: a digitális diplomácia nem egyenlő a külügyi szakemberek által közzétett 140 karakternyi tweetekkel. Akár szabályosak, akár szabálytalanok azok. A kommunikáció a diplomáciai munka fontos mozzanata, talán egyenesen kulcseleme; az volt, ma is az, és vélhetően marad is. A modern kommunikációban fontos, talán meghatározó szerepet játszanak a közösségi média platformjai. Ám a twitterezés (vagy, ami azt illeti, a facebookozás, vagy instázás) messze nem azonos 140 karakternyi szokványos szöveggel. Két olyan területet, fogalmat említhetünk, ami bizonyosan központi szerepet játszik már a ma diplomáciájának technológiai támogatásában. Hát még a holnapéban! Az egyik az adattudomány. A másik, természetesen, a Mesterséges Intelligencia. Most az előző kulcselemhez kapcsolódó olvasmányt ajánlunk jó szívvel.
R. J. Andrews Info We Trust, szójátékos című könyvecskéje, amit mi Az adat a mi Bibliánk, profánnak tűnő, de maximálisan igaznak bizonyuló fordításával adnánk közre magyarul, ha könyvkiadó lennénk, tényleg olyan, amihez nincsen szükség informatikai mérnöki diplomára, de még csak matematikai doktorátusra sem. Jól tükrözi, hogy az „adat”, az nem matematika, nem számjegy, nem statisztika. Hanem az egész világunkat elborító, hétköznapi fogalom. És még valamit, ami nagyon fontos: az adat – látvány! Ez a kis kötet nem csupán jól áttekinthetően tördelt, de hemzsegnek benne a közérthető, tetszetős és néha kifejezetten szórakoztató illusztrációk. Ma már annak is, aki „csak” a közösségi média használatra szűkítené a digitális diplomáciát, hétköznapi adattudósnak illik lennie, akinek a kisujjában van az adatelemzés, de főleg az adat vizualizáció. Ha csak egyetlen mondatot írhatnék a könyvről, akkor az alcímét idézném: „Hogyan inspiráljuk a Világot adatokkal”. Hát, erről van szó, a 21. századi külkapcsolatokban meg végképp!
INFO WE TRUST – A data adventure! (A szerző webhelye. Sok részlettel a könyv témáihoz.)
Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor
