jogközigazgatás: magyarművelődésszakirodalom

A magyar oktatásirányítás változásai. Múlt, jelen és helyzetértékelés

Szerző: 2019. október 5.No Comments

„…Verebélyi Imre 1978-ban készült „A közoktatási igazgatás központi irányítása” című művéhez Berényi Sándor által írt bevezetőben is szerepel, hogy az oktatásügyi igazgatás a jogtudomány és azon belül is a közigazgatás, meglehetősen mostohán kezelt témaköre. Ez a helyzet 1978 óta sem változott jelentős mértékben, holott azt Verebélyi Imre is kiemelte már ekkor, hogy a közoktatás igazgatása az egyik legjelentősebb ágazati szakigazgatási rendszer figyelemmel az oktatás mint tevékenység társadalmi tartalmára, az arra fordított állami kiadások mértékére, valamint a közoktatási intézményrendszer mint irányított szervezetrendszer méretére. E tekintetben pedig ma is érvényes azon megállapítás is, amely szerint az oktatási igazgatáson belül a közoktatás jelenti a legnagyobb alrendszert, hiszen bár a felsőoktatás mérete és jelentősége is elvitathatatlan, a közoktatásban-köznevelésben résztvevő intézmények száma többezerszerese a felsőoktatási intézményeknek, de az közoktatásban részesülők száma is jelentősen meghaladja a felsőoktatás ágazatát.

A közoktatási-köznevelési igazgatásban a rendszerváltás után mélyreható változások történtek, amelyet jól igazol a közoktatási törvény többszöri átfogó módosítása, a feladatellátás mikéntjének, az állami szerepvállalásnak és az irányítási eszközöknek az
átalakítása, valamint 2011-ben az új köznevelési törvény megalkotása. Ez utóbbi nemcsak címében, de tartalmában is módosította a közoktatás-köznevelés rendszerét, valamint ismételten és átfogóan megváltoztatta a feladatellátás módját, különös tekintettel az
intézményfenntartásra, amelynek kapcsán újabb és újabb szervezeti átalakítások történtek. Ugyanakkor a köznevelés témaköre még ezzel sem jutott nyugvópontra, hiszen még jelen dolgozat kéziratának a lezárása időpontjában (2019. augusztus 10.) is több reformjavaslatot tárgyalnak, amelyek nyomán az állam jogi eszközökkel, a jogalkotás útján igyekszik befolyásolni a köznevelés témakörét.

A doktori tanulmányok során a közigazgatási tanulmányok arra indítottak, hogy a felügyeleti, irányítási eszközöket alaposabban is tanulmányozzam és ennek nyomán vizsgáljam meg a közoktatási intézmények mint közintézetek tevékenységét, valamint az azokkal kapcsolatos állami ágazati igazgatási tevékenységet. Mindezt azért is tartottam indokoltnak, mivel éppen a közigazgatási szakirodalom tanulmányozása során döbbentem rá, hogy a köznevelési ágazatnak minden jelentősége ellenére is a közigazgatási munkák csak kevés figyelmet szentelnek.

Így a bevezetésben és témamegjelölésben is említett szempontok együttesen indítottak arra, hogy átfogó jelleggel vizsgáljam meg a közoktatási-köznevelési igazgatás változásait kifejezetten az állami irányítás és igazgatás témakörére koncentrálva és megkíséreljek következtetéseket levonni és javaslatokat megfogalmazni a jelenlegi rendszert illetően figyelembe véve a közigazgatási intézményrendszerben is lezajlott változásokat…”

Forrás:
A magyar oktatásirányítás változásai. Múlt, jelen és helyzetértékelés; László Vilmos Csongor; Debreceni Egyetem, Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola; 2019 (PDF)
(A készülő doktori értekezés műhelyvitája néhány napja volt)