A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. október 14.

A Facebook 15 éve, avagy mit adott Mark Zuckerberg a diplomáciának?

Mindenekelőtt fényes perspektívát, hatalmas reményeket – de valahogy csupán felemás eredményeket. Legalábbis így összegezte év eleji elemzését a Lowy Institute, a nemzetközi kapcsolatok nagyhírű ausztrál kutatóközpontja, visszatekintve a digitális diplomácia ikonszerű közösségi média platformjának másfél évtizedes karrierjére. Pedig, az Ausztrál Külügy- és Külkereskedelmi Minisztérium webportáljának most október elején frissített közösségi média oldala több mint impresszív: azzal jogosan büszkélkedne bármely, akár közepes ország, vagy éppen nagyhatalom külügyi igazgatási szervezete is. A minisztérium ma már rendszeres és aktív használója a Facebook mellett aTwitternek, az Instagramnak, a Youtube-nak, a Flickr-nek, és a LinkedIn-nek, tehát a közösségi média univerzum csaknem minden fontos – és a nemzetközi politikában előszeretettel használt – eszközének. Önálló fiókjainak száma jóval meghaladja a félszázat – és ebben a számban csupán a központi igazgatás, tehát a minisztérium és közvetlen háttérintézményei szerepelnek. Az ország külképviseletei, természetesen, saját közösségi média fiókokkal rendelkeznek (azok is rendszerint többel). A digitalizációban az ausztrál külügy, formálisan és számszerűen tehát bizonyosan az élen jár. Az imponáló számszerű fejlődés azonban valójában vegyes képet takar, véli az ausztrál külügyi innovációk stratégiai megalapozásában mindig jeleskedő Lowy Intézet elemzése. Nézzük, hogy miért!

A Facebook mindenekelőtt óriási kihívás elé állította az új technológiákat örömmel felkarolni akaró külügyi apparátusokat. Egyik pillanatról a másikra rá kellett döbbenniük: a közösségi média korában már nem a diplomaták jelentik a külpolitikai értesülések egyedüli forrását, ahogy a nemzetközi kapcsolatok bonyolításában sem ők immár az egyedüli szereplők. A hierarchiákhoz és hagyományokhoz ragaszkodó diplomáciai testületeknek először túl kellett jutniuk a fenti felismerések okozta megrázkódtatáson.
A kezdeti álmok, hogy tudniillik a közösségi média révén játszi könnyedséggel juthat el majd a diplomácia korábban elérhetetlen célcsoportok megszólításához, többnyire naiv elképzelésnek bizonyultak csupán. A „szívek és lelkek” online megnyeréséért indított amerikai külügyi kezdeményezések (amelyek révén a Közel-Kelet hagyományos Amerika-ellenes közhangulatát szerették volna megfordítani) látványos kudarcai jól jelzik, hogy a Facebook kipattanásával és „csatasorba állításával” korántsem jutott a diplomácia a régi problémákat egy csapásra megoldó, áhított varázsvessző birtokába.

A nehézségek több forrásból táplálkoztak. Nehezen leküzdhető akadályt jelentett persze már az új eszközök bevezetése is: a szervezeti ellenállás, az intézményi inercia (amivel, bizony, a társadalmi innovációban általában élen járó angolszász világban is bőven találkozhatunk), komoly hátráltató tényezőnek bizonyult. Ugyanakkor kezdetben nem sejtett nehézségeket okozott a Facebook (és persze a többi közösségi platform) eredendő sajátossága, azaz a hálózatos jellege, ami az esetek többségében egyáltalán nem kedvezett a digitális diplomácia elvárásainak, optimista célrendszerének. Ezen a megállapításon, első hallásra, hajlamosak volnánk meghökkenni, hiszen valami „technoromantikus” felfogásból éppen ezt a jellemvonást vélnénk az online terekbe merészkedő diplomaták nagy lehetőségének. Hát, akkor nézzük, mi történt!

A közösségi média bevezetésével kacérkodó külügyeket akkor érte az első kellemetlen meglepetés, amikor a Facebook, 2006-ban bevezette a Newsfeed-nek, azaz a magyarul csak „Falnak” nevezett újítását. A központi szerepet kapó hírfolyam egy olyan, személyre szabott tartalomszerkesztést vezetett be a hátterében futó algoritmusok révén, ami egy csapásra jelentősen csökkentette annak (statisztikai) valószínűségét, hogy a digitális közember elé kerüljenek a digitális diplomaták által generált információk.
Hasonlóan nem várt, kellemetlen meglepetést hozott a Facebook következő nagy újítása, a „like” gomb, és a lájkolás intézményének bevezetése 2009-ben, ami tulajdonképpen tényleg forradalmi változásnak bizonyult. A tetszésnyilvánítás eme új eszközének köszönhetően az ún. interakció mérőszámok kerültek a figyelem középpontjába, és innét – mint arra a Lowy Intézet kutatói rámutatnak – egyenes út vezetett a „szelfi diplomácia” megjelenéséhez. Megjelentek a nemzetközi politika szereplőit az online interakciók (tehát posztjaik lájkolása) alapján minősítő rangsorok. Csak a vak nem látta azonban, hogy ezek az ún. „hiúság mérőszámokon”, angolul vanity metrics-en alapuló rangsoroknak vajmi kevés közük van a nemzetközi közélet szereplőinek tényleges súlyához.

A Facebook mobil alkalmazásának megjelenése újabb módosulásokat hozott a digitális diplomatákra vonatkozó játékszabályokban. Az információ áramlása – a folyamatos „pörgetésnek”, tehát a személyes hírfolyam szakadatlan figyelésének köszönhetően – hihetetlenül felgyorsult. Ehhez a végletekig gyors tempóhoz csak nehezen tudott felzárkózni a közösségi média terekben mozgó diplomata szakma.
Az Ausztrál Külügy- és Külkereskedelmi minisztérium központi közösségi média portálja; Social media. Social media accounts managed by DFAT in Canberra, Australia
Facebook’s first 15 years and lessons for diplomacy; Damien Spry; The Interpreter; Lowy Institute; 2019. február 6.

Lindsay nagykövet ismét megmutatta: a brit FCO úttörő a közösségi média használatban
Az utóbbi napokban, hetekben nehéz úgy benézni egy-egy közösségi média hírfolyamba, hogy záros határidőn belül ne botlanánk egy fura csoportképbe. Különböző szakmák művelői fekszenek a földön, körülöttük mesterségük gondosan elrendezett eszközei, szép, geometrikus elrendezésben. A Tetris Challenge-nek nevezett új közösségi elfoglaltság lényege, hogy az önmagukat így bemutatók aztán kihívják valamelyik másik szakma képviselőit: mutassák meg ők is, mit tudnak! Előzményei már tavaly megjelentek a neten, hogy aztán a mostani divatot a zürichi rendőrök szeptember eleji képes bemutatkozása indítsa el. Hóbort ez is, természetesen, mint oly sok hasonló játék, de sokak szerint nem is a rosszabbak közül való. Tulajdonképpen egyfajta ismeretterjesztésnek is felfogható: ismert, és kevésbé közismert szakmák művelői mutatják be mesterségük eszközeit. A kor szellemének és igényeinek megfelelően alapvetően látványos és könnyen emészthető, képi formában. Ami pedig a legfontosabb: nincs benne bántó szándék, nincsen erőltetett humor – és mégis virálisan terjed! És ez, Digitáliában, mindennél fontosabb.

Az új össznépi játékhoz kapcsolódva, a Budapestre akkreditált brit nagykövet most megmutatta, hogy így, vagy úgy, de végül is a diplomata is csak ember, egy sajátos szakma művelője. Iain Lindsay, aki 2016-óta képviseli hazáját a magyar fővárosban, már eddig is szokatlan (de szimpatikus) hozzáállásáról, innovatív „újításairól” vált ismertté. A rendkívül nagy tapasztalattal rendelkező hivatásos diplomata például fontosnak tartotta, hogy tanuljon, megtanuljon magyarul. Gesztusnak is példaértékű, ugyanakkor a vérbeli diplomata profizmusára is vall: kapcsolatot építeni, ápolni, ma már, a közdiplomácia, a public diplomacy korában a helyi nyelv ismerete nélkül ugyancsak nehéz. Lindsay nagykövet pedig a public diplomacy híve, ami manapság a közösségi média tereinek „belakását”, rutinszerű napi használatát tételezi fel. Nem véletlen az sem: tavaly például meglehetősen kötetlen fogadáson ismerkedett a magyar közösségi média szféra mind befolyásosabb véleményvezéreivel, az ún. influenszerekkel. Persze, a nagykövet maga is ügyesen használja a hivatali Facebook, vagy Instagram fiókja lehetőségeit. Március 15-én például a csaknem tökéletes magyar nyelven elszavalt Nemzeti dallal köszöntötte nemzeti ünnepén a fogadó ország közönségét. Közösségi média jelenléte a nagy könyvbe kívánkozó példa arra, hogyan lehet (és hogyan kell) egy diplomatának élnie a modern tömegtársadalmak kommunikációs technológiáival úgy, hogy abban legyen valóságos tartalom, szakmai méltóság és tartás – és ugyanakkor egy csipet emberi könnyedség, humor. Most, a Tetris Challenge játékhoz csatlakozva, a többi szakmához hasonlóan elrendezve saját mestersége tárgyait mutatta be, hogy mik is a közösségi média használat egyszerű, de elengedhetetlen kulcstényezői a digitális diplomáciában:
Posztolj rendszeresen!
Építs a vizualitásra!
Néha egy csepp humor nem árt!
Amit közreadsz – tehát saját magad – legyen hihető, azaz hiteles!
Az interakciókat, hozzászólásokat pedig soha ne hagyd megválaszolatlanul!
Iain Lindsay nagykövet Tetris Challenge posztja a Facebookon

PÁR MONDATBAN – TOVÁBBI HÍREK, OLVASMÁNYOK, ADATOK

A Facebookozás nem csak a gyalogátkelőn lehet életveszélyes
Jól ismert, riasztó látvány ma már a kis híján a robogó gépkocsik alá gyalogló, önfeledt médiahasználó a nagyvárosok utcáin. Az elektronikus mobileszközökre tapadt tekintetű felhasználóra azonban nem csupán a városi tömegközlekedés dzsungelében leselkedhet halálos veszély. A kézben tartott miniatűr számítógépek, mert hiszen ma már azok az ún. okostelefonok is, a harctéren mozgó, bevetésen levő katonák figyelmét is elvonhatják. Márpedig ez, véli a Wired magazin katonai szakírója, potenciálisan életveszélyes lehet a csatamezőn is. A digitalizáció rohamosan meghódítja a világ jelentősebb hadseregeit: az apró, kézben tartható, robosztus mobileszközök a korábbiakhoz képes elképzelhetetlen mennyiségű, frissességű (lényegében valós idejű), és pontosságú információval láthatják el a harcfeladatok teljesítő katonákat. A kis alegységeket éppen úgy, mint magukat az egyes katonákat. Már pedig a gyors, pontos, lényegi információn – ha valamilyen fontos körülményre, veszélyre utalnak – életek múlhatnak. De, ugyanakkor halálok is. A mobileszközök folyamatos figyelése, kezelése ugyanis éppen úgy elvonhatja a katona figyelmét a rá leselkedő közvetlen veszélyekről, mint a nagyvárosi zebrán a busz elé lépő, Facebookozó civilét. A megoldást jelenleg is keresik az amerikai hadsereg fejlesztői. Kézenfekvő megoldásnak tűnhet, ha a feladatokat megosztják: a terepen mozgó alegység egy tagja figyeli a mobil eszközön áramló információkat, a többiek viszont a környezetet tartják szemmel.
The Dangers of Distracted Fighting;
John Spencer; Wired; 2019. szeptember 18.

Persona Grata – bemutatkozik az Izraeli Külügyminisztérium podcast csatornája

Az innovációkban élenjáró izraeli külügyi szervezet szisztematikusan építi a diplomáciai munka digitális eszköztárát. A diplomáciai protokoll jól ismert kifejezésével játszva „Persona Gratá”-nak elnevezett podcast csatornájuk a Külügyminisztérium, a fontosabb háttérintézmények, és persze a diplomáciai szervezet aktív szereplői révén igyekszik ezen az egyre népszerűbb online eszközön keresztül népszerűsíteni az ország külpolitikai szervezetrendszerét. Mert a podcast, noha ez sokaknak meglepő lehet, hiszen csak „amolyan rádió féle”, valójában népszerűségének egyfajta reneszánszát éli. Az alig egy éve indult Persona Grata csatornának hamar ázsiója támadt a szakmai körökben, amit nyilván annak is betudhatunk, hogy a beszélgetésekben néha igazi csúcsszereplők szólalnak meg. Mint például a minisztérium digitális diplomáciai osztályát vezető Yiftah Curiel, vagy a kutatásokban afféle sztár Ilan Manor.
Persona Grata – A Podcast on Israeli Diplomacy; SoundCloud

Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor

A bejegyzés kategóriája: információ röviden, Internet, közigazgatás:külföldön, közigazgatási informatika, média, politika, politikai informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , .
Közvetlen link.