gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Három éven belül teljesen megújul a Magyar Államkincstár (MÁK) ellenőrzési módszertana

Szerző: 2019. november 10.No Comments

„A Magyar Államkincstár (MÁK) főbb ellenőrzési tevékenységeit mutatta be a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE) éves konferenciáján tartott előadásában Dr. Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke.

A Kincstár célja az, hogy hatékony és jó minőségű szolgáltatást nyújtson minden magyar állampolgárnak, nem véletlen, hogy korábbi jelszavunk az volt, “a bölcsőtől a koporsóig” – hangsúlyozta előadásában Dr. Mészáros József. A MÁK főbb ellenőrzési tevékenységei közé tartozik a központi költségvetésről szóló törvény végrehajtásának ellenőrzése, illetve a KGR-K11 adatgyűjtő rendszerben az államháztartási adatok összegyűjtése és ellenőrzése – mutatott rá előadásában Dr. Mészáros József.

Kiemelte: a Kincstár költségvetési törvény végrehajtásával kapcsolatos ellenőrzésének része, hogy vizsgálja az eredeti és módosított előirányzatok szabályszerű nyilvántartását és az évközi előirányzat-módosítások jogszabályi megfelelőségét. A Magyar Államkincstár ellenőrzi továbbá azt is, hogy a központi költségvetési szervek eleget tesznek-e közteher befizetési kötelezettségeiknek – tette hozzá a MÁK elnöke.

A KGR-K11 adatgyűjtő rendszer kapcsán felhívta rá a figyelmet, hogy a tagállamok közötti összehasonlítást biztosító statisztikai adatok előfeltétele a teljes körű és megbízható államháztartási számviteli adat, mint statisztikai alapadat. A KGR-K11 az államháztartás információs rendszerének része, feladata pedig az államháztartási számviteli, pénzügyi adatok gyűjtése, a begyűjtött adatok ellenőrzése, garanciavállalás azok minőségére.

A MÁK fontos feladata továbbá a helyi önkormányzatok által igénybevett támogatások ellenőrzése, melynek eredményeként Dr. Mészáros József hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok jogszabálykövetése jelentős javulást mutat a MÁK munkájának köszönhetően. Az Államkincstár mindezeken túl a humánszolgáltatást nyújtó fenntartók által igénybevett támogatásokat is ellenőrzi, amely kiterjed a támogatásra való jogosultsághoz előírt jogszabályi feltételek teljesítésére, valamint a felhasználás jogszerűségének vizsgálatára.

Az önkormányzati alrendszer szervezeteinek szabályszerűségi pénzügyi ellenőrzésének célja az önkormányzati alrendszer szervezeteinél a könyvvezetés, a beszámolók és az adatszolgáltatások adatainál az alátámasztottság, a megbízhatóság javítása. Az elmúlt két évben a büntetési gyakorlatunk proaktívvá vált, próbáljuk segíteni az adott, főleg kisebb méretű önkormányzatokat – hangsúlyozta előadásában Dr. Mészáros József. A Kincstár 2017 januárjától az uniós mezőgazdasági és vidékfejlesztési kifizető ügynökségi tevékenységet valamint a hazai agrár-vidékfejlesztési támogatásokkal kapcsolatos feladatokat is ellátja, ennek megfelelően a MÁK fontos feladata, hogy gondoskodjon az alábbi támogatások ellenőrzéséről és kifizetéséről.

Dr. Mészáros József a Kincstár TBCST (Társadalombiztosítási és Családtámogatási) ellenőrzései kapcsán hangsúlyozta, hogy a MÁK ellenőrzései a közpénzek útjának nyomon követését segítik elő annak érdekében, hogy jogosulatlan kifizetések ne történjenek. A Kincstár a TBCST ellenőrzései során vizsgálja többek között a társadalombiztosítási nyugellátások, a családtámogatások, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai, az utazási költségtérítés, a baleseti táppénz és a hatáskörbe utalt egyéb ellátások megállapításának, folyósításának jog- és szakszerűségét – mutatott rá az Államkincstár elnöke.

Látható, hogy iszonyú mennyiségű ellenőrzést végzünk és nagyon sokrétű pénzügyi szolgáltatást működtetünk, amely rendszer hosszabb távon nem fenntartató. A Kincstár ennek megfelelően átalakulóban van, 2-3 év múlva már egy teljesen megújult ellenőrzési módszertannal fogunk jelentkezni annak érdekében, hogy a szolgáltatásokat magas minőségben, hatékonyan és olcsón el tudjuk végezni. Hiszek abban, hogy ha a teremben ülő 450 ember összefog és koordinálja tevékenységét, akkor csodákat tudunk tenni – zárta előadását Dr. Mészáros József.”

Forrás:
Három éven belül teljesen megújul a Kincstár ellenőrzési módszertana; Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE), MPGE hírportál; 2019. november 7.