Skip to main content

Találat: Mészáros József

Megvan, ki vezetheti az Államkincstárat

„Bugár Csaba veheti át a hetekkel ezelőtt megüresedett elnöki posztot. Március elején derült ki, hogy Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke távozik. Hivatalos nem közölték a döntés okát, a Népszava akkori információi szerint köze lehetett a lépésnek z annak, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter Magyar Államkincstár stratégiai megújításának és hatékonyabb működésének elősegítéséért felelős miniszteri biztost nevezett ki. A Portfolio most úgy értesült, hogy Bugár Csaba, az MFB Invest vezérigazgatója lesz az új elnök. Bugár Csaba 2010-től vezérigazgatóként vezette a Diákhitel Központ Zrt.-t, 2019....

Részletek

ÁSZ-elnök: A digitalizáció a magyar államigazgatás legnagyobb kihívása

„A digitalizáció a magyar államigazgatás legnagyobb kihívása, ami az ellenőrző szervezeteknek is kiemelt feladatokat jelent – hangsúlyozta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke csütörtökön, a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének (MPGE) éves konferenciáján. Domokos László, aki az MPGE elnöke is, Az innováció és szerepének változása a pénzügyi, gazdasági ellenőrzés területén címmel rendezett konferencián az ÁSZ közleménye szerint kifejtette: a számvevőszéki ellenőrzések célja nem a hibakeresés, hanem a közpénzügyek pozitív irányba történő mozdítása, fejlesztése. Az ellenőrző szervezetek a közpénzügyi rendszer minőségbiztosítói, a három...

Részletek

Három éven belül teljesen megújul a Magyar Államkincstár (MÁK) ellenőrzési módszertana

„A Magyar Államkincstár (MÁK) főbb ellenőrzési tevékenységeit mutatta be a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE) éves konferenciáján tartott előadásában Dr. Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke. A Kincstár célja az, hogy hatékony és jó minőségű szolgáltatást nyújtson minden magyar állampolgárnak, nem véletlen, hogy korábbi jelszavunk az volt, "a bölcsőtől a koporsóig" - hangsúlyozta előadásában Dr. Mészáros József. A MÁK főbb ellenőrzési tevékenységei közé tartozik a központi költségvetésről szóló törvény végrehajtásának ellenőrzése, illetve a KGR-K11 adatgyűjtő rendszerben az államháztartási adatok összegyűjtése és ellenőrzése...

Részletek

Már valamennyi magyarországi településen biztosított az elektronikus önkormányzati ügyintézés az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül

„Már valamennyi magyarországi településen biztosított az elektronikus önkormányzati ügyintézés az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül - jelentették be a csaknem 18 milliárd forintos uniós program keddi, budapesti rendezvényén a projektet megvalósító szervezetek vezetői. Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkára a projektet sikeresnek nevezte és azt mondta, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően a http://e-onkormanyzat.gov.hu oldalon keresztül a polgárok a hivatalok felkeresése, sorban állás, papírok kitöltése, beadása nélkül kezdeményezhetik 150-nél is több ügy intézését. Elektronikusan intézhető például a szociális támogatás igénylése, a hagyatéki,...

Részletek

A Magyar Államkincstár rendszerét közel 30 milliárd forintból fejlesztik

„Három nagy projekt keretében 30 milliárd forint forrásból fejleszti informatikai rendszerét a Magyar Államkincstár a következő három évben. Mészáros József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke a 21. század családtámogatása és nyugdíja elnevezésű projekt nyitó rendezvényén elmondta, hogy az informatikai rendszer fejlesztés a társadalombiztosítások területét, a kincstár számlavezetését, illetve a költségvetés és az államháztartás pénzügyi informatikai rendszerét érinti. Azt is mondta, hogy a három nagy projektet a Közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztési operatív program forrásaiból finanszírozzák. A MÁK elnöke elmondta, a családtámogatásokat és a nyugdíjrendszert...

Részletek

Új vezető a Magyar Államkincstár élén

„Novembertől beolvad a Magyar Államkincstár szervezetébe az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, az összevonást követően utóbbi vezetője, dr. Mészáros József irányítja az Államkincstárt. 2017. november 1-jétől a bürokráciacsökkentés és a hatékonyabb közszolgáltatás jegyében az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) beolvad a Magyar Államkincstár szervezetébe. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az összevonást követően a kincstár vezetésével dr. Mészáros Józsefet, az ONYF eddigi főigazgatóját, a Magyar Államkincstár átalakításáért felelős kormánybiztost bízta meg. A nemzetgazdasági tárca ezúton is megköszöni a kincstár leköszönő elnökének munkáját. Dr. Dancsó József szakértelmére a...

Részletek