A Delta Csoport befejezte a Digitális Jólét Pontok kiépítését

„A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség 3,2 milliárd forint értékben kötött szerződést a vállalattal közösségi internet-hozzáférési pontok felszerelésére és beüzemelésére.

A Delta Csoport bejelentette, hogy sikeresen lezárult a kormányzat közösségi internet-hozzáférési pontok fejlesztésével, valamint szolgáltatási portfóliójuk bővítésével kapcsolatos, európai uniós pályázati forrásból megvalósuló projektje. Az elsősorban kistelepüléseken létrehozott „Digitális Jólét Pontok” célja, hogy helyet biztosítsanak a digitális írástudás fejlesztéséhez, illetve az elektronikus ügyintézéshez.

A projektet vezető Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) a Delta Csoportot egy közbeszerzési eljárás nyerteseként bízta meg az informatikai eszközök – pontonként 3 laptop, 2 tablet, 2 telefon, multifunkciós nyomtató, router, valamint beltéri és kültéri Wi-Fi-hozzáférési pont – telepítésével. A vállalat egy év alatt több mint 15 ezer eszközt szerzett be és szállított le országszerte; 1500 közintézmény pályázott, és mindenhol sikeresen megtörtént a telepítés. A Delta Csoport 24 hónapos garancia biztosítását is vállalta az eszközökre országos szervizhálózata segítségével.

A KIFÜ – amely Magyarország legnagyobb informatikai megrendelője – és a Delta Csoport között létrejött szerződés összértéke több mint 3,2 milliárd forint volt.

„Komoly logisztikai kihívást jelentett a projekt megvalósítása: 1500, eltérő adottságokkal rendelkező helyszínen kellett informatikai infrastruktúrát kialakítanunk, illetve a helyi internetszolgáltatók sajátosságait integrálni egy központi menedzsmentrendszerbe. Az elmúlt években több sikeres projektet bonyolítottunk le a KIFÜ-vel, és a Delta csapata ezúttal is jól vette az akadályokat” – nyilatkozta Szűr Krisztián, a Delta Csoport technológiai vezetője.”

Forrás:
A Delta befejezte a Digitális Jólét Pontok kiépítését; IT café; 2019. november 27.
Lásd még: Lezárult a „Közösségi internet hozzáférési pontok fejlesztése, szolgáltatási portfóliójuk bővítése” elnevezésű projekt; Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ); 2019. november 13.

A bejegyzés kategóriája: hírközlés, informatika, Internet, közigazgatás:magyar, távközlés
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.