Másfél milliárdból népszerűsítették az e-sportot

„Összesen csaknem 1,5 milliárd forintos megbízást kapott a New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. és a Lounge Design Szolgáltató Kft., miután megnyerték a Nemzeti Kommunikációs Hivatal által kiírt pályázatot. A győzteseknek az Egymillióan a Magyar Esportért Egyesülettel kapcsolatos rendezvényszervezési és kommunikációs feladatokat kellett ellátniuk tavaly augusztus és december között – derül ki az Európai Unió Közbeszerzési Értesítőjéből. Az e-sport művelői professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak videojátékkal.

A New Land Media 2018-as árbevétele meghaladta az 52 milliárd forintot, az adózott eredménye 8,8 milliárd forint volt az Opten adatai szerint. A Lounge Design 7,7 milliárdos árbevétellel és kétmilliárdos adózott eredménnyel zárta az évet. A nyilvános adatok szerint mindkét társaság tulajdonosa Balásy Gyula.
A videojátékok magyarországi piaca több mint negyvenmilliárd forintos, és évi 15-20 százalékkal bővülhet – mondta korábban a Világgazdaságnak Bíró Balázs, a Magyar E-sport Szövetség elnöke.

Európában leginkább Dániában finanszírozza a költségvetés, de 2018-ban a magyar állam is beszállt kétmilliárd forinttal a V4-es e-sport-versenybe. Magyarországon csaknem hárommillió játékosa van az e-sportnak Bíró Balázs közlése szerint, ebbe már azok is beleértendők, akik az okostelefonjukon mindössze unaloműzésképpen bíbelődnek a legalapvetőbb játékokkal.

Viszont hardcore videojátékosokból már csak 425 ezer van az országban, és közülük is csak minden tizedik, vagyis körülbelül negyvenezer ember méreti meg magát rendszeresen amatőr vagy profi e-sport-versenyen.
Mintegy tizenöt-húszan élnek ebből a sportból Magyarországon, ők havonta akár 40-50 ezer dollárt, több millió forintot is kereshetnek.

„Kereseti listáik ugyanúgy nyilvánosak, mint például a teniszezőké vagy a golfozóké” – mutatott rá Bíró Balázs.”

Forrás:
Másfél milliárdból népszerűsítették az e-sportot; Koncsek Rita; Világgazdaság; 2020. január 14.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, Internet, művelődés
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.