Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatikatörvények, határozatok

Tervezett jogszabályi módosítás értelmében értelmében az autósoknak a jövőben nem kellene maguknál tartaniuk a forgalmi engedélyt és a jogosítványt

Szerző: 2020. május 4.No Comments

„Egy parlamentnek beadott törvénymódosítás (pdf) értelmében az autósoknak a jövőben nem kellene maguknál tartaniuk a forgalmi engedélyt és a jogosítványt, mert azt a rendőrök egy ellenőrzésnél az informatikai rendszerben le tudják kérdezni. A salátatörvény-tervezet az „Egyes törvényeknek a polgárok biztonságát erősítő módosításáról” címet viseli, a kormány (belügyminiszter) a benyújtója, és a forgalmi meg a jogsi csak egy kis része, alapvetően sok rendészeti tárgyú szabályozást újít meg a tervezet.

Ami a forgalmi engedélyt illeti, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény vonatkozó passzusa kiegészülne egy olyan sorral, hogy a jármű magyar hatóság által kiállított hatósági engedélyét a belföldi forgalomban a vezetőnek nem kötelező magánál tartania. Ez vonatkozna a gépkocsira, motorkerékpárra (ideértve a négykerekű motorkerékpárt is), a mezőgazdasági vontatóra, a négykerekű segédmotoros kerékpárra, a pótkocsira, a lassú járműre.

A törvény részletes indokolásánál annyi szerepel, hogy „a módosítás biztosítja, hogy a belföldön nyilvántartásba vett jármű vezetőjének a forgalmi engedélyt ne kelljen magánál tartania, mivel azok a közúti közlekedési nyilvántartásból ellenőrizhetőek”.

Ami pedig a jogosítványt illeti, ott a mostani szabály úgy szól, hogy „közúton járművet az vezethet, aki a biztonságos vezetésre alkalmas állapotban van, a jármű vezetéséhez előírt engedéllyel rendelkezik”. Ez módosulna arra, hogy „engedéllyel vagy az engedélynyilvántartásba bejegyzett érvényes vezetési jogosultsággal” kell rendelkezni. Ehhez indokolásként azt fűzi a tervezet, hogy „ha a vezetői engedélyt belföldön már nem lesz kötelező a polgárnak magánál tartania, akkor a vezetési jogosultsága az engedély-nyilvántartásba bejegyzett érvényes vezetési jogosultság alapján ellenőrizhető, a szövegcserés módosítás erre irányul”.

A tervezetben van egy ennél általánosabb jellegű indokolás is pluszban, ami némiképp az előzőeket megismételve úgy szól, hogy 2021. február 1-jétől megvalósul az első vezetői engedély kiadására irányuló eljárás teljes mértékű elektronizálása. A tervezet a vezetői engedélyhez kapcsolódó eljárások további egyszerűsítését szolgálja. A módosítás célja, hogy a már kiállított vezetői engedélyt és a forgalmi engedélyt a belföldi járművezetés során a járművezető ne legyen köteles magánál tartania, az okmányok megléte a nyilvántartásból ellenőrizhető legyen.

Ez az új szabályozás a törvény szövege szerint 2023. január 1-jén lépne hatályba.

A tervezetben az is szerepel, hogy a járművezetőnek külföldön szüksége lesz vezetői engedélyre és a forgalmi engedélyre mint okmányra, ezért a vezetői engedélynek és a forgalmi engedélynek a fizikai kiállítása továbbra is szükséges marad.”

Forrás:
Egy törvénytervezet szerint nem lesz kötelező, hogy nálunk legyen a forgalmi és a jogosítvány; index.hu; 2020. április 29.