Brad Smith, a Microsoft elnöke és jogi igazgatója: Tévesen ítélte meg a Microsoft a nyílt forráskód jelentőségét

„Az elmúlt évtizedben gyökeresen megváltozott a redmondi konszern hozzáállása a témával kapcsolatban.

Brad Smith, a Microsoft elnöke és jogi igazgatója az MIT Számítástechnikai és Mesterséges Intelligencia Laboratóriuma (MIT CSAIL) által szervezett beszélgetésen kijelentette, hogy a nyílt forráskód kérdésében nagyon sokáig a rossz oldalon álltak. A menedzser ezzel az ezredforduló körüli időszakra utalt. Felelevenítette, hogy 1999 nyarán a Red Hat tőzsdére ment és ezzel egy sikertörténet vette a kezdetét, de két évvel később Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója még azt nyilatkozta, hogy a Linux olyan, mint a rák.

Smith ezzel kapcsolatban úgy vélte, hogy rosszul becsülték meg a nyílt forráskódot, szerencsére az egész folyamatból némi pozitív dolgot is le lehetett vonni. Fontos továbbá, hogy a dologból tanulni lehet, mégpedig azt, hogy változni kell, főleg, hogy ha valakinek elég hosszú ehhez az élete.

A változásokhoz a Microsoft elnöke és jogi igazgatója is jelentős mértékben hozzájárult és például a Ballmer vezetése alatti korszakban megpróbált számos jogi vitát megoldani. Emellett abban is nagyon komoly szerepe volt, hogy az óriáscég felfedezte magának a nyílt forráskód fontosságát és területét. Smith 2015 óta tölti be a jelenlegi pozícióját, a Microsoft akkor kezdte a .Net keretrendszert nyílt forráskódú megoldásként megjelentetni. A vállalat azóta számos felhőkörnyezeti és fejlesztői eszközt tett elérhetővé nyílt forráskódú termékként a portfóliójában. Ezek egyike a Linux alrendszer, amely immár a Microsoft Windows 10 operációs rendszerének a részét képezi. Emellett a társaság rendkívül sok nyílt forráskódú projektet támogat.”

Forrás:
Tévesen ítélte meg a Microsoft a nyílt forráskód jelentőségét; SG.hu; 2020. május 21.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, informatika
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.