Komoly szeletet hasíthat ki az e-sport piacból a Szerencsejáték Zrt. új kínálata

„E-sport fogadással bővítette sportfogadási kínálatát a Szerencsejáték Zrt. A társaság vezérigazgatója az új fogadási lehetőséget bemutató sajtótájékoztatón az InfoRádiónak elmondta, a koronavírus-járvány okozta bevételkiesést észlelve akciótervet dolgoztak ki, ennek egyik elemeként hozták előre az e-sport fogadás hazai bevezetését. Czepek Gábor a 2020-as év járvány okozta kihívásairól is beszélt.

A nemzeti lottótársaság első emberének szavai szerint a Szerencsejáték Zrt. mögött is nehéz év áll, amely során komoly kihívásokkal szembesült a cég. Tavasszal, a koronavírus-járvány első hulláma idején ezért három alapelvet rögzítettek:
A játékosok és munkatársak egészsége megőrzése érdekében minden lehetséges eszközzel fellépnek.
A társaság gazdasági erejét és életképességét minden áron biztosítják.
A költségcsökkentés politikája helyett fejlesztési politikát valósítanak meg a Szerencsejáték Zrt.-nél.

Az említett harmadik szegmens első állomása az e-sport bevezetése a játékkínálatba – emelte ki Czepek Gábor az InfoRádiónak nyilatkozva. Mindezek mellett az ősz folyamán fog megjelenni az online sorsjegy, jövő év elején pedig a virtuális sportfogadás. A vezérigazgató megfogalmazása szerint: mindhárom játék azért fontos, mert a fiatal felnőtt közönséget tudják általuk megszólítani, illetve valamennyi biztonságos környezetben, otthonról is űzhető.

Őszre pedig elkészültek olyan fejlesztésekkel, mint az e-sport és néhány egyéb intézkedés – tette hozzá a vezérigazgató –, amelyekkel képesek lehetnek egy esetleges második hullám negatív gazdasági hullámait is kezelni, sőt, év végére a tavalyi árbevételek számait is meghaladó profitot realizálhat a Szerencsejáték Zrt., „amely egy ilyen rendkívüli évben nagyon szép teljesítmény lenne”.

E-sport fogadás

Augusztus 11-től kezdődően lehet a Tippmix és Tippmixpro játékokban már e-sportokra is fogadni, a keddi nappal pedig élesítve lett az ezt támogató kampány – közölte az InfoRádió érdeklődésére Horváth Zoltán, a Szerencsejáték Zrt. sportfogadási vezetője.

Mint megjegyezte, a globális e-sport világ, így a magyarországi is, évre egyre komolyabb méreteket ölt, a 18–28, illetve 18–35 éves korosztálynak pedig nagy affinitása van az irányába. A Szerencsejáték Zrt. mintegy félmillióra teszi az e-sport rajongóinak táborát, amely célcsoportja lehet az új fogadási lehetőségnek.

Horváth Zoltán, mint fogalmazott, kétféle kategóriát különböztet meg: egyrészt a sportszimulátor jellegű játékokat, amikor FIFA-t, NBA-t, NHL-t játszik egymással szemben két játékos, irányítva saját csapatát, amelyek, miután közelebb állnak némiképp a hagyományos sportfogadáshoz, nagy népszerűségnek örvendenek. A másik, a „hagyományos e-sport kategóriába sorolandók a lövöldözős, verekedős, valamint stratégiai játékok, mint a Counter-Strike, a League of Legends, vagy a Dota 2 – tette hozzá. Utóbbiak esetében a lottótársaság azt várja, hogy egy új fogadói rétegek tudnak majd megtalálni, akik abban jók, hogy ismerik ezt a világot.

Hozzátette, az előzetes várakozásokhoz képest, az elmúlt három hétben pozitív elmozdulást tapasztaltak az e-sport fogadások számát illetően, amiben közrejátszhatott a szerencsés időzítés, amikor sok hagyományos sportesemény nem zajlik. A pandémia alatt pedig jól megmutatkozott, hogy az e-sport egy kiváló „helyettesítő termék”, így számtalan hagyományos sportfogadó fordult ezek felé.

Horváth Zoltán kiemelte, az e-sport be fog tudni furakodni a sportfogadás szempontjából öt legnagyobbnak tekintett sportág közé, elérve akár a 10 százalékos részesedést is az árbevételből, ami a Tippmix és Tippmixpro játékok 200 milliárd forint fölötti összbevétele tekintetében egy nagyon tisztessége összeg tud lenni”

Forrás:
E-sport: komoly szeletet hasíthat ki magának a Szerencsejáték új kínálata; Sipos Ildikó; Infostart / InfoRádió; 2020. szeptember 1.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, informatika, közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.