Európai Uniógazdaságinformatikaközigazgatás: külföldönközigazgatási informatikapolitikatechnika

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. szeptember 28.

Szerző: 2020. szeptember 28.No Comments

Az első virtuális ENSZ Közgyűlés
Az elhúzódó globális koronavírus-járványnak „köszönhetően” újabb mérföldkövet könyvelhetett el magának a diplomáciai szakma digitalizációja. Fennállása óta most első ízben költözött a virtuális terekbe a multilaterális kapcsolatrendszer legfontosabb intézménye, az ENSZ Közgyűlés. Természetesen kétféle várakozás kísérte a legfontosabb éves diplomáciai esemény online verziójának előkészítését: a digitalizáció elkötelezett hívei örömmel teli várakozással fogadták az eseményt, mondván, hogy ez a lépés jelentősen lendít majd a modern információs és kommunikációs technológiák lehetőségeinek további kiaknázásában. Ugyanakkor a diplomácia hagyományaihoz erősebben ragaszkodók nem kevés szkepszissel fogadták a döntést, és tulajdonképpen az elmúlt hónapok tapasztalatai adtak is ehhez némi muníciót. A járvány elhatalmasodásával ugyanis egyre-másra kerültek fel az online hálózatokra a diplomáciai kapcsolattartás, tárgyalás megszokott intézményei: a kétoldalú politikai találkozóktól kezdve a nemzetközi együttműködések különböző fórumaiig. És, bizony, szép számmal ütköztek ki a „technologizált interperszonális kapcsolatok” gyerekbetegségei, vagy kifejezett hátulütői.

Az ENSZ Közgyűlés pedig kétségtelenül a korszerű világ diplomáciai naptárának éves csúcseseménye. A folyamatok (a multilateralizmus intézményes eszménye) és egyes világjelentőségű konkrét ügyek szempontjából is rendkívüli horderejű esemény. Tulajdonképpen három jól elkülöníthető elemből tevődik össze. Elsőként is a csúcsvezetői beszédek színtere. A világ vezető politikusai, különálló felszólalások formájában prezentálják a világ politikai közvéleménye előtt, ám valójában egyre gyakrabban a saját nemzeti közvéleményeikhez szólva, az általuk fontosnak tekintett témákat. Másodszor a Közgyűlés időszaka lehetőséget ad arra, hogy széleskörű plenáris ülések formájában egyeztessenek véleményeket, álláspontokat a legfontosabb nemzetközi témákban a politikai közösség szélesebben vett képviselői, politikusoktól kezdve civil szervezetek befolyásos vezetőin át egy-egy téma nemzetközi hírű szakértőiig. És végül, harmadjára, az ENSZ Közgyűlés időszaka, egészen pontosan éppen annak „nem közgyűlő időszakai”, tehát a felszólalások, plenárisok közötti periódusok adnak teret arra, hogy a nemzetközi élet fontos szereplői akár bilaterális szinten, tehát egy-egy partnerrel, vagy multilaterális formátumban megtanácskozzanak húsbavágó kérdéseket, égető problémákat.

Az első két eseménysorban a New Yorkba sereglő vezető politikusok játsszák a főszerepet, és ezeken a rendezvényeken a diplomaták sokszor csak nézőként vannak jelen (ha egyáltalán megjelennek a rendezvényeken). A harmadik eleme azonban egészen más ennek az időszaknak: az ENSZ Közgyűlések időszakának ezek az eseményközi, sokszor ad-hoc alapon megszervezett eseményei a nemzetközi diplomácia kiemelkedő fontosságú eseményei. Egy a multilaterális kapcsolattartás terepén is sokat mozgó brit diplomata, jelenkorunk hasonlatával élve a nemzetközi diplomácia „villám-randijainak” nevezte ezeket az eseményeket. A cél ugyanis hasonló itt is: a rendelkezésre álló rövid idő alatt a lehető legtöbb kapcsolatot építeni, fontos kérdéseket dűlőre vinni. Meggyőződése az, hogy – bár természetesen a Közgyűlés első két funkciója is fontos – valójában ez a harmadik elem emeli különleges jelentőségre és rangra a Világszervezet éves találkozóját. Ebben a harmadik eseménysorban a diplomaták fontos szereplők, akik a szakma kifinomult eljárásait, módszereit, fogásait bevetve igyekeznek eredményeket elérni.

Az első két funkciót viszonylag jól és zökkenőmentesen lehet átültetni technologizált keretek közé. A beszédeket, plenáris vitákat a virtuális térben, videokonferencia formájában is jól lehet követni. A harmadik esetben, a sokszor hirtelen megszervezett és bizalmas körülmények között megtartott „négyszemközti” megbeszélések azonban egy egészen másik világot jelentenek. A diplomácia ilyen diszkrét, nehéz kérdéseket kerülgető, ellentéteket tisztázni és elsimítani hivatott, esetleg alkuk megkötését célzó eseményein a legfontosabb tényező: a bizalom. Ez a bizalom pedig nem egy pillanat alatt jön elő, hanem többnyire lassan alakul, a partnerrel való személyes kapcsolatépítés, néha sok etápból álló hosszú beszélgetéssorozat nyomán. És ezen a ponton a videókapcsolat többnyire nagyon gyengén teljesít.

A mostani első (és talán utolsó) videó ENSZ Közgyűlés tapasztalatai is azt mutatják: a technológia köznapivá válása ellenére sok olyan apró zökkenő forrása ma még az online diplomáciai kapcsolattartás, ami változtatásért kiált. A technicizált kapcsolattartás olyan személyes (a résztvevők által birtokolt) és intézményi (a rendezők és technikai lebonyolítók által gyakorolt) tudásokat tételez fel, amelyek megszerzése még hosszú időt vesz igénybe. A kamera előtti szereplés ilyen „skill”-jeinek megszerzése vélhetően beépül majd idővel a diplomataképzések tananyagaiba is. Ugyanakkor jó eséllyel tételezhető fel az is: a nemzetközi kapcsolatok eredményes bonyolítása sohasem fogja teljesen háttérbe szorítani az élő emberi kontaktusokat. A jövő talán a „hibrid diplomáciáé”.
UN general assembly goes virtual: a former ambassador on what that means for diplomacy; Nicholas Westcott; The Conversation; 2020. szeptember 21.
The Dos and Don’ts of Digital Diplomacy in the Covid-19 World; Stéphanie Fillion; Passblue; 2020. szeptember 24.

Nagy-Britannia elismerte: támadó kiberháborús kapacitásokat épít

A szakmai köröket erősen felkavaró bejelentést tett az elmúlt héten a brit hadsereg legmagasabb rangú „kiber főtisztje”. A Stratégiai Parancsnokság (United Kingdom Strategic Command) élén álló Patrick Sanders tábornok nyilvános bejelentésen erősítette meg: országa olyan támadó kiberhadviselési kapacitásokkal rendelkezik, amelyek „képesek az ellenségek kritikus infrastruktúráinak zavarására, blokkolására, elpusztítására” egy eljövendő kiberkonfliktus során. A kommüniké közhely is, meg nem is. Sejteni, ésszerűen feltételezni lehet ugyanis, hogy a világ vezető politikai-katonai hatalmai (sőt, a közepesen nagyok, de még a hagyományos fogalmak szerint kicsi és jelentéktelen országok is) évek, évtizedek óta egyre jelentősebb beruházásokat és fejlesztéseket végeznek kiberhadviselési képességeik kiépítésére. A háborúban pedig, a múltban is, de a technologizálódó jelenben különösen a „védekezés” és a „támadás” között nincsen merev, egyértelmű választóvonal. Mégis újdonság a bejelentés, mert az országaik kibertérbeli támadó lehetőségeivel kapcsolatban feltűnően szemérmesek a nemzetközi hatalomérvényesítésben egyébként cseppet sem „szívbajos” államok. Ez az első eset, hogy egy ország hivatalosan beismerte: más országok kibertérben történő megtámadására felszerelt és kiképzett alakulatokat tart hadrendben.
Az igazság azonban az, hogy a brit offenzív kiberképességek meglétét már eddig sem csupán a megalapozott szakmai feltételezésekre lehetett alapozni. Az elmúlt évtized során ugyanis bőségesen áramlottak a világ vezető hatalmainak (így a briteknek) a „kiberfegyverkezésére” utaló hírek, információk, információ morzsák. Brit kormányzati források 2011-ben erősítették meg: az ország olyan támadó kiberfegyverek előállításán dolgozik, amelyek kiegészítik majd védelmi jellegű kiberkapacitásait. Még ugyanabban az évben a brit Hadügyminisztérium egyesített parancsnokságot állított fel a hadsereg kiberalakulatainak és hírszerző csapatainak közös irányítására. 2011 és 2016 között a brit kormány 860 millió fontot költött kibervédelmi kapacitások kiépítésére, majd 2016 és 2020 között további 1,6 miliárd fontot fordított a Nemzeti Kibervédelmi Stratégia megvalósítására. Néhány évvel ezelőtt pedig Nemzeti Kibervédelmi Központot állítottak fel a GCHQ (az elektronikus hírszerzéssel foglalkozó polgári szervezet) alárendeltségében.
2018 tavaszán Nagy-Britannia összehangolt kibertámadás sorozatot indított az ISIS terrorszervezet ellen. Az év folyamán bejelentették, hogy „négyszeresége növelik” az ország offenzív kiberalakulatainak a számát, egy új egység felállításával. Egy parlamenti bizottsági jelentés szerint az Egyesült Királyság a más államok elleni kibertámadásokhoz szükséges erőivel már ekkor a világ élvonalába tartozott.
2019 folyamán kezdtek neki a National Cyber Force nevű egységes, támadó alakulat megszervezésének. A mintegy 500 fősre tervezett Nemzeti Kiber Alakulat a Hadügyminisztérium és a (formálisan a Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó) GCHQ közös alárendeltségében kezdi majd meg működését. Az új támadó kiberalakulat elhelyezési körletének várhatóan a birit kormány vészhelyzeti tartalékóvóhelyének Corsham melletti komplexumát jelölik ki (ami a hadsereg kibervédelmi egységének is helyt ad). Az új egység felállítását idén tavasszal tervezték; a járvány okozta krízishelyzet miatt erre azonban várhatóan most ősszel kerül sor.
Britain has offensive cyberwar capability, top general admits; Dan Sabbagh; The Guardian; 2020. szeptember 25.
UK Readies National Cyber Force to Tackle Terrorists, Hostile Nations; Tom Jowitt; Silicone; 2020. február 27.
The British Cyber Command; Cyber Security Intelligence; 2020. január 22.

Techno diplomácia: Németország ellenzi a kínai csúcscégek teljes kirekesztését

A pénzügyi világ tekintélyes lapja, a Bloomberg arról ad hírt, hogy Angela Merkel német kancellár (a sokak szerint inkább megtorpanást, mint előrelépést hozó minapi Kína-EU videó csúcstalálkozó ellenére) továbbra is szilárdan ellenáll a lap szerint „berlini nemzetbiztonsági héjjáknak” nevezett érdekcsoportok nyomásának az ún. Huawei-ügyben. Mint ismeretes, azt követően, hogy a mind inkább technológiai vetélkedésbe forduló amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus (amely persze egyre nyilvánvalóbban egy még átfogóbb, geopolitikai szembenállást takar) éppen a kínai telekommunikációs óriás, az új generációs 5G hálózatokban meghatározó szerepre törő Huawei körül jutott szinte töréspontig, az USA diplomáciája átfogó offenzívába kezdett annak érdekében, hogy maga mögé állítsa a nyugati világbeli szövetségeseit. Miközben Anglia beadta a derekát az amerikai nyomásnak, és a Huawei kiszorítása mellett döntött, addig a franciák és a németek alapvetően másképpen látják ezt a kérdést. A távközlési rendszerek, és kiemelten az 5G hálózatok adatbiztonsága természetesen a megfontoltabb németek számára is kulcskérdés. Ennek megfelelően a német tárgyalók a most kidolgozás alatt álló 5G szabályozásba erőteljes korlátokat és garanciális elemeket kívánnak beépíteni. A szabályozás jelenlegi vázlatos verziója jelentős felhatalmazást biztosítana a német hatóságoknak a technológiai beszállítók biztonsági ellenőrzésére. Ugyanakkor a német kancellár asszony a jelek szerint nem hajlandó feladni azt az álláspontját, hogy Németország nem csatlakozik a Huawei elleni célzott tilalomhoz. És bár szakértők szerint az álláspont technikai részletei még formálódhatnak, ez a tilalom-ellenes hozzáállás szilárdnak látszik.
Ebben a kérdésben ugyanakkor a francia és a német álláspont közötti különbségek is mélyülni látszanak, alig néhány nappal az európai vezetők brüsszeli tanácskozása előtt, ami az 5G rendszer biztonsági kérdéseit és szélesebben vett iparstratégiai kérdéseket tűz majd napirendre. George Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke ugyanakkor igyekszik már előre egy konszenzusos álláspontot kialakíttatni a tagállami vezetők között a kiberbiztonság kérdéseiben. A jelenlegi álláspont is az, hogy az Unió tagállamainak egységes kritériumrendszer alapján kell majd elbírálnia a potenciális 5G beszállítókkal kapcsolatos biztonsági előírásokat.
Merkelnek egyébként ebben a kérdésben – a Huawei-jel szembeni erőteljesebb hozzáállás ügyében – már saját frakciójának egyes csoportjaival is meg kellett küzdenie idén februárban. Bennfentesek szerint saját Külügyminisztériumában is a szigorúbb Kína elleni fellépést szorgalmazzák.
Merkel Resists Full Ban on Huawei, Making Germany an Outlier; Patrick Donahue; Bloomberg; 2020. szeptember 22.

Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor