Skip to main content
közigazgatás: magyarművelődéspolitika

Messzelátó: Indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének blogja

Szerző: 2021. január 10.No Comments

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének 2019 januári indulása és az Igazságügyi Minisztériummal közös Nemzetek Európája Karrierprogram 2020-as kezdete óta számos konferencia, tanóra, személyes konzultáció zajlott a munkatársak, oktatók, hallgatók részvételével, beleértve az örvendetesen nagy számú külföldi előadót is. A járványhelyzet persze jelentősen megritkította ezeket, így a gondolatok megjelenítése érdekében e rövid írásos forma kézenfekvőnek tűnik.

Intézetünk megalakulása óta arra törekszünk, hogy rávilágítsunk olyan, a nemzeti közösségben, a régióban, vagy akár Európa távolabbi országaiban zajló folyamatokra, amelyek a híradásokban nem, vagy esetleg leegyszerűsítve, a politikai kommunikáció fénytörésében jelennek csak meg. Magyarország elkötelezett tagja a nyugati szövetségi rendszereknek, ami nem pusztán szervezeti, intézményi adottság, hanem civilizációs törekvés is. Ugyanakkor nem gondoljuk, hogy az európai egység gondolata a nemzeti szuverenitás ellentéte lenne, vagyis az egyes tagállamokban zajló folyamatok megértése is szükséges ahhoz, hogy a közös európai ügyekhez való viszonyulás érthető legyen.

S bár az elmúlt években már kevesebbet beszélünk róla, a rendszerváltás folyamatában a magyar külpolitikai stratégiát övező konszenzus három alappillére a mai napig áll. A magyar nemzeti közösség védelme, a szomszédos államokhoz, a régió országaihoz fűződő jó viszony és az immáron megvalósult európai uniós tagságunk a manapság is meghatározzák törekvésünk lehetőségeit, irányait.

Most induló blogunk, vagy inkább miniesszé-sorozatunk célja, hogy a fentieket figyelembe véve rávilágítsunk egy-egy olyan fejleményre, ami közvetlenül, vagy áttételesen befolyásolhatja a nemzeti érdekérvényesítést, vagy olyan irányokat jelez, ami regionális, vagy össz-európai összefüggésben segít értelmezni a magyar törekvéseket, más országok politikai, gazdasági, társadalmi folyamatait.

Szerzőink intézetünk munkatársai és a Nemzetek Európája Karrierprogram résztvevői. Utóbbiak közreműködése világosan jelzi, hogy a program első, a hallgatók saját döntése alapján Antall Józsefről elnevezett évfolyama nem pusztán egy véletlenszerűen kialakult csoport, hanem egyre inkább a közös gondolkozásból, közös feladatokból, élményekből táplálkozó közösség, ami örvendetes fejlemény – a járványügyi korlátozások mellett különösen is.

Január 6., Vízkereszt a keresztény kultúrkörben jelentős ünnep. Jézus megkeresztelésének napja, a három királyok megjelenése egy olyan üzenetet hordoz, ami ma is, számunkra is releváns. A napkeleti bölcsek színes csoportja a hagyomány szerint az akkor ismert világ, vagyis Európa, Ázsia és Afrika „képviseletében” jelent meg a csillagot követve a jászolnál. Vagyis a betlehemi istálló egyszerű és szűkös tere és a kontinenseket átívelő távlatosság kezdettől fogva összetartoznak. A helyhez kötöttség tudatában és a távlatok megismerése, a messzelátás képességének fontosságát aláhúzva kívánok jó olvasást.”

Forrás:
Beköszöntő; Prőhle Gergely; Ludovika.hu; 2021. január 6.