Skip to main content

Találat: diplomácia

Háború és béke

Különös hely lett hirtelen a világ. Az ember, ha a hét végén cikket ír, mielőtt nekiül, gyorsan belepillant a hírekbe: áll-e még a világ, vagy már felesleges a gépeléssel fáradoznia. Szinte mintha egy hetedrangú hollywood-i thrillerben érezné magát az ember, ami talán nem is teljesen véletlen: a minket körülvevő események forgatókönyvét – legalábbis az egyiket – ugyanis éppen arrafelé írják. És hát az az igazság, hogy ebből a hús-vér játékból kisejlő tehetség (pontosabban annak riasztó hiánya) is egy amerikai fércmunkát idéz. Nézzük,...

Részletek

Új diplomáciai lexikon I-II. kötet

„Ezt a könyvet haszonnal forgathatja bárki, aki a nemzetközi kapcsolatok és a diplomácia iránt érdeklődik. Segítségére lehet azoknak a tanulóknak, egyetemi hallgatóknak, akik nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő tanulmányokat folytatnak, diplomáciai pályára készülnek, vagy a közigazgatás nemzetközi kapcsolataival akarnak foglalkozni, de kézikönyvként szolgálhat azoknak a közigazgatásban dolgozóknak is, akik ismereteiket, tudásukat mélyíteni, információikat pontosítani szeretnék. A könyv tehát egyszerre lexikon és kézikönyv. A tizennégy fejezet mindegyike a diplomácia vagy a nemzetközi kapcsolatok egy-egy körülhatárolt területét tárgyalja, a céltudatosan kiválasztott legfontosabb címszavak szerint.” Forrás: Új...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. augusztus 2.

Kína az egyik vezető „wolf warrior” diplomatáját nevezi ki washingtoni képviselete élére Sok elemzői latolgatásra, újságírói várakozásra rácáfolt a kínai külügyi tárca múlt heti döntése. A bejelentés szerint ugyanis az ország egyik emblematikus „wolf warrior” diplomatáját nevezik ki a legfontosabb külföldi misszió, a Kínai Népköztársaság washingtoni nagykövetségének az élére. A különösen harcias diplomata hírében álló Csin Kang (Qin Gang) Hszi Csin-ping elnök bizalmasának számít, ami nem meglepő döntés egy olyan időszakban, amikor a két szuperhatalom viszonya az (eddigi) mélypontra süllyedt. Mint emlékezetes...

Részletek

Messzelátó: Indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének blogja

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének 2019 januári indulása és az Igazságügyi Minisztériummal közös Nemzetek Európája Karrierprogram 2020-as kezdete óta számos konferencia, tanóra, személyes konzultáció zajlott a munkatársak, oktatók, hallgatók részvételével, beleértve az örvendetesen nagy számú külföldi előadót is. A járványhelyzet persze jelentősen megritkította ezeket, így a gondolatok megjelenítése érdekében e rövid írásos forma kézenfekvőnek tűnik. Intézetünk megalakulása óta arra törekszünk, hogy rávilágítsunk olyan, a nemzeti közösségben, a régióban, vagy akár Európa távolabbi országaiban zajló folyamatokra, amelyek a híradásokban nem, vagy...

Részletek

Államközi kapcsolatok

„2018. februártól a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar egy új tantárgyat vezetett be minden első évfolyamos joghallgató számára „Államközi kapcsolatok” néven. A jogágak és az élet minden területére kiterjedő nemzetköziesedéssel szükségessé vált a joghallgatók képzésében egy, a nemzetközi jogot, nemzetközi viszonyok elméletét és a nemzetközi szervezetek jogát speciálisan kombináló, alapozó tantárgy bevezetése, amely betekintést nyújt az államközi kapcsolatok, bilateralizmus – regionalizmus – multilateralizmus történetébe és a nemzetközi politikai viszonyok elméleteibe. Kiemelten foglalkozik az állam és a nemzetközi szervezet 21. századra megváltozott...

Részletek

Az önálló magyar külügyminisztérium századik évfordulójára készült el a Diplomáciai Lexikon

„Az önálló magyar külügyminisztérium századik évfordulójára készült el a Diplomáciai Lexikon, amit a Külügyi és Külgazdasági Intézetben mutattak be. Az eseményen felszólalt Martonyi János volt külügyminiszter, aki hangsúlyozta: a kötet célja az, hogy hozzájáruljon a külkapcsolatokkal, nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő általános művéltségi szinthez. Ez a könyv a nagyközönségnek szól – hangsúlyozta a volt külügyminiszter. Martonyi János a könyvbemutatón azt mondta: kaotikus világban élünk és ez megmutatkozik a szóhasználatunkban is. "Ebben a zűrzavaros világban rengeteg fogalom tisztázatlan, nagyon sok szónak nem egyértelmű az értelme,...

Részletek