„A University College London (UCL) egyetem közcélú innovációs intézetének (Institute for Innovation and Public Purpose, IIPP) idei első kiadványában (Working Paper Series: IIPP WP 2021/01) az IIPP kutatói tanulmányt jelentettek meg az Egyesült Királyság kormányzati digitális szolgálata (Government Digital Service, GDS) gyakorlatának elemzése kapcsán a közszféra dinamikus képességeiről, bemutatva ezen keresztül koncepciójukat a közszféra dinamikus képességeiről (Dynamic capabilities in the public sector: The case of the UK’s Government Digital Service).
2011-es megalakítása óta a GDS a digitális ügynökségek mintapéldánya lett, zsinórmértékül szolgálva tevékenységével más országok hasonló célú állami intézményeinek, mintát adva azok felépítéséhez és működéséhez. Az alapításakor tucatnyi munkatárssal indult kis irodából mára 850 alkalmazottat foglalkoztató nagy ügynökség lett, miközben a 2012-13-as, 47 millió fontos költségvetése a 2016 áprilisa és 2020 márciusi időszakra 455 millió fontra nőtt. A tanulmány nyomon követi az intézmény fejlődését, és azt, hogy hogyan és miért változott az idők során. A GDS kivételes és nagy hatású példája a dinamikus közintézményeknek. Történetének feltárásához a szerzők 24 interjút készítettek jelenlegi és korábbi alkalmazottakkal, három különböző – bár egymást részlegesen átfedő – fázist különítve el a szervezet történetében. A szerzők érvelése szerint a GDS fejlődéstörténete lehetőséget ad arra, hogy megértsük a közszféra dinamikus képességeinek természetét, kialakulásukat és fejlődésüket az idők során.
Az elmúlt három évtizedben az üzleti stratégiák a szervezet dinamikus képességeit a következőképpen határozták meg: egy szervezetnek és vezetőségének arra irányuló képessége, hogy integrálja, építse és átkonfigurálja a belső és külső kompetenciákat annak érdekében, hogy a szervezet megfelelő választ adjon a gyorsan változó környezet kihívásaira. A COVID-19 járvány világosan megmutatta, hogy ezek a dinamikus képességek kulcsfontosságúak a hatékony kormányzáshoz. A közintézmények ugyanis gyakran kerülnek két tűz közé: a nagy, gyakran szinte megoldhatatlan kihívásokkal szembesülve a kormányzatoknak hosszútávú megoldásokat kell kifejlesztenie, miközben ugyanezen kihívások néhány szelete agilis és dinamikus választ követel (mint éppen a COVID-19). Ebből a paradox helyzetből következik, hogy a közintézményeknek keretrendszereket és eszköztárat kell kifejleszteniük ahhoz, hogy proaktívabbak legyenek, amikor a társadalom sokrétű és hosszútávú problémáival néznek szembe. A modern közintézmények felé mégis elvárásként fogalmazódik meg a semlegesség feltételezése, vagyis hogy a politikai vezetés döntéseit kövesse és valósítsa meg (ami a proaktivitással fogalmilag nehezen egyeztethető össze – szerk.). A politika és a szakértelem „kettős vezetése” a közintézményeket reaktív üzemmódba helyezi a nagy kihívásokkal szemben, mivel alapértelmezés szerint a politika vezetésére és irányítására várnak. A szerzők amellett érvelnek, hogy a közszféra dinamikus képességeinek koncepciója módot ad a közintézményeknek arra, hogy proaktívabb szerepet játszanak a nagy kihívásokkal való megküzdésben. Ez különösen fontos lehet a digitális átalakulás során, mivel a nagy platformok egyre erőteljesebbé és dominánsabbá válnak, rákényszerítve a közszféra szervezeteit arra, hogy antitröszt-kezdeményezésekkel és más szabályozói lépésekkel próbáljon felzárkózni hozzájuk.
A tanulmány először is a közszféra dinamikus képességeinek különböző nézőpontjairól értekezik, egyben azonosítja a koncepció jelenlegi értelmezéseinek hiányosságait. Másodszor bemutatja az Egyesült Királyság eddigi digitális átalakulásának alapvető jellemzőit, hozzáadva ehhez a történethez a GDS – a tanulmányban felvázolt koncepció szerinti – történetének három fázisát. Végül a GDS esettanulmánya alapján értekezve levonja a tanulságokat arra nézve, amit meg kell tanulnunk a közszférabeli dinamikus képességekről.
A konklúziók között a szerzők megállapítják, hogy éppen azért, mert a GDS mintapéldánya és igazodási pontja lett a közszféra digitális átalakításának, a kezdeti dinamikus képességek rutinszerűvé váltak egyre több intézmény belső működésében, így kevésbé támaszkodtak már a központi ügynökségre. Ebben az értelemben a GDS saját sikerének „áldozatává” vált. Ahogy más kormányzati hivatalok magukévá tették a legértékesebb dinamikus képességeket, a GDS nehezen tudott új, kormányzaton belüli platformokat kifejleszteni, és a költség-alapú mérőszámai inkább defenzív, mint proaktív helyzetbe hozták. Talán nem meglepő, de az intézményesülés korlátokat szabott a szervezet kezdeti dinamizmusának és agilitásának. A szerzők érvelése szerint ez jó példa a dinamikus képességek közintézményeken belüli alakulására: egy szélesebb szervezeti látkép részévé válva az eredeti erőforrások és cselekvési okok a dinamikus képességek megújulásának szükségességét vetik fel. A tanulmány megállapítja: a közintézmények dinamikus képességei folyamatos „ápolást” igényelnek. Ezt az is kikényszeríti, hogy az olyan nagy platform-szolgáltatók, mint az Amazon vagy a Google egyre inkább kiterjesztik hatókörüket, gyakran kínálva a kormányzatnak hoszting- és más szolgáltatásokat, ezáltal is domináns szerepet játszva a digitális piactér formálásában. A GDS-nek meg kell találnia dinamikus képességeinek új erőforrásait, célját és vízióját azzal összefüggésben, ahogy a kormányzati gépezeten belüli külső piaci szereplők egyre nagyobb hatással vannak mozgásterére.”
Forrás:
Dynamic capabilities in the public sector: The case of the UK’s Government Digital Service; Rainer Kattel, Ville Takala; UCL Institute for Innovation and Public Purpose (IIPP); Working Paper Series: IIPP WP 2021/01; 2021. január