Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Rengeteg intézkedést jelentettek be a gazdaság újraindítására

Szerző: 2021. július 5.No Comments

„Sajtótájékoztatót tartott a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs péntek délután. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, az egység vezetője azt mondta, azon dolgoznak, hogy Magyarországon az újraindítás a lehető leggyorsabb legyen, mert ki kellene aknázni az oltás gyorsaságával szerzett 1,5-2 hónapnyi előnyt. Szijjártó később, újságírói kérdésre válaszolva külön hangsúlyozta az időfaktort, arról beszélt, hogy egy globális verseny zajlik, amelyben az új világgazdasági kapacitásokat leosztják, ezért most nem az az időszak van, amikor akármilyen „megalapozott vagy szakmailag helytálló magyarázatokat” figyelembe tudnak venni azzal kapcsolatosan, hogy „mit miért nem lehet” megcsinálni, gyorsan kell cselekedni.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ismertette, hogy elindítanak öt új Széchenyi kártya konstrukciót (Széchenyi Go), amelyek alapvetően a kkv-szektort célozzák, nekik akarnak hitelt nyújtani. Azzal számolnak, hogy 40-50 ezer vállalkozás is részt vehet a programban, az első két évben nem kell törleszteni, és a legtöbb konstrukció ingatlanfedezet nélkül is működik. A programok közt lesz likviditási, beruházási hitel, folyószámlahitel, turisztikai kártya és agrárhitel.[Telex.hu]”

„ Európa leggyorsabb gazdasági újraindulása a feladat, annak érdekében, hogy az ország ki tudja aknázni azt a másfél-két hónapnyi előnyt, amelyet a sikeres oltási program gyorsaságával elért. Ennek érdekében a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs letette az első javaslatait a kormány asztalára, amelyek közül hatot már el is fogadtak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése előtt pénteken az MTI szerint.

Szijjártó Péter a tárca közleménye szerint kiemelte: minden döntés azt a célt szolgálja, hogy Magyarországon minél több beruházás jöhessen létre és minél több magyar vállalat számára váljon elérhetővé az exportpiacokon való siker. „A magyar gazdaság a világ 11. legnyitottabb gazdasága, így az exportteljesítmény alapvetően határozza meg a nemzetgazdaság teljesítményét, a beruházások pedig az alapvető feltételei a munkahelyteremtés folytatásának” – hangsúlyozta a miniszter.

Az első elfogadott javaslat értelmében az eddigi öt megye után két újabb megyében válik lehetővé, hogy a kormány vissza nem térítendő készpénztámogatást biztosítson a vállalatoknak már 5 millió euró alsó határtól kezdve. „Eddig csak öt megyében volt erre lehetőség, a többi megyében 10 millió euró volt az alsó határ. Innentől kezdve azonban Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben is már 5 millió eurós beruházások fölött a kormány egyedi kormánydöntésen alapuló készpénztámogatást biztosíthat a beruházásokhoz” – mondta a miniszter.

A második döntés célja, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása felgyorsuljon és minél inkább és minél gyorsabban növekedjen a kutatás-fejlesztésre alapuló gazdasági tevékenységek aránya. Az eddigi 3 millió eurós minimum beruházási szint 1 millió euróra csökken. „Ennek köszönhetően 1 millió eurós kutatás-fejlesztést célzó beruházás esetében a kormány már adhat készpénztámogatást, és az eddigi, valamint az új kutatás-fejlesztési munkahelyteremtési kritériumot is 10 főre visszük le. Tehát immáron 1 millió eurós kutatás-fejlesztési beruházásnál, amely 10 új munkahelyet teremt, a kormány adhat készpénztámogatást” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A harmadik döntés középpontjában az exportáló magyar vállalatok állnak. Az EXIM Bankról szóló jogszabály úgy módosult, hogy az EXIM Bank a magyar exportáló vállalatoknak olyan export-hitel biztosítást nyújthat, amelyre eddig csak néhány európai példa létezett. „Ez egy olyan rugalmas export-hitel biztosítás, amelynek nyomán a magyar exportáló vállalatok a nemzetközi vetélytársaikhoz mérhető pénzügyi garanciákat kapnak az exporttevékenységük során.”

Az operatív törzs negyedik döntése a munkaerőpiacra vonatkozik. A világjárvány egyik következménye, hogy a munkavállalók távmunka keretében dolgoznak. A kormány úgy módosította a távmunka és az otthoni munka szabályozását, hogy jóval rugalmasabb körülményeket hozzon létre. „Teljesen felesleges és teljesen értelmetlen szabályokat töröltünk el. A munka törvénykönyvének módosításával lehetővé tettük, hogy a munkáltató és a munkavállaló megegyezzen abban, hogy a munkavállaló a feladatát részben távmunkában, részben pedig helyszíni munkavégzéssel lássa el” – mondta a miniszter. Hozzátette: az ezt eddig ellehetetlenítő bürokratikus munkavédelmi és egyéb szabályokat a kormány vagy teljesen kiiktatta a rendszerből, vagy jelentősen leegyszerűsítette őket. Mindemellett a távmunkához és az otthon végzett munkához kapcsolódó elszámolási kötelezettségek is jelentős mértékben csökkentek, az előírások egyszerűsödtek.

A szintén a munkaerőpiachoz kapcsolódó ötödik döntés alapján a külföldön szakképesítést szerzett munkavállalók saját anyanyelvükön, tolmács segítségével is letehetik a vizsgákat. „A külföldön szakképesítést szerzett munkavállalók eddig Magyarországon az OKJ-s vizsgájukat elvileg csak anyanyelven tehették volna le, ezzel ellehetetlenítettük a külföldön szakképzéshez jutó emberek alkalmazását magyar vállalatoknál, holott bizonyos munkakörökben feltétlenül szükség van azokra, akik külföldön szereztek szakképesítést” – mondta a miniszter, hozzátéve: ha a munkavállalók saját anyanyelvükön, tolmács segítségével le tudják tenni a gyakorlati vizsgákat, újabb munkaerő-kínálatot nyer a magyar gazdaság.

Hatodik pontként a kormány 17 olyan infrastrukturális beruházás végrehajtásáról, illetve felgyorsításáról döntött, amelyek feltétlenül szükségesek újabb munkahelyteremtő vállalati beruházásokhoz. Az elektromos autóipari beruházásokhoz kapcsolódóan Gödön, Iváncsán és Debrecenben nagy infrastrukturális fejlesztések indulnak meg út-, vasút- és közműfejlesztések területén. A kaposvári ipari park infrastruktúráját olyan szintre fejlesztik, hogy további beruházásokat vonzhasson. A szikszói iparterület infrastruktúrájának fejlesztésével a borsodi térség vonzereje nő, a Komáromi ipari park infrastruktúrájának fejlesztésével az elektromos autóiparhoz kapcsolódó újabb beszállítók jelenhetnek meg. Kazincbarcikán a legnagyobb magyar vegyipari vállalat által támasztott igényeknek megfelelően fejlesztik a közlekedést, emellett fejlesztik a győri repülőteret a környék beruházásvonzó képességének erősítése érdekében. Budapesten a Bosch kutatás-fejlesztési tevékenységéhez szükséges újabb infrastrukturális fejlesztéseket végeznek. Zalaegerszegen a régió egyik legnagyobb intermodális csomópontjának létrehozásához szükséges infrastruktúra létrehozása kezdődik meg. A Tatabánya-Tata-Oroszlány iparparki háromszöget is fejleszti a kormány. Komoly közműfejlesztésekbe fognak bele a Jászfényszarui ipari parkban, Eger ipari parkjában, és Litéren. Bükk és Jánossomorja környezetében pedig olyan útépítési munkálatokat végeznek el, amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a térségben újabb vállalatok telepedjenek le és újabb munkahelyeket hozzanak létre.[Napi.hu]”

Forrás:
Hat intézkedést vitt át a Szijjártó-féle operatív törzs, ezekkel akarja a kormány beelőzni a többi országot újraindításban ; Előd Fruzsina; Telex.hu; 2021. július 2.
A kormány elfogadta a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs első javaslatait; Szabó Zsuzsanna; Napi.hu; 2021. július 2.
Lásd még: Rengeteg intézkedést jelentettek be a gazdaság újraindítására; Növekedés.hu/MTI; 2021. július 2.