Skip to main content
egészségügyfenntartható fejlődésgazdaságinformatikakörnyezetvédelemközigazgatás: magyarművelődéspolitikatársadalom

Matolcsy György a magyarországi adatreform szükségességét is hangsúlyozta a Magyar Közgazdasági Társaság 59. Közgazdász-vándorgyűlésén

Szerző: 2021. szeptember 27.No Comments

„…Az új világrend gazdasági trendjei közé sorolta, hogy az digitális, kreatív, és zöld lesz 2030-ig. Egységesedés felé halad Eurázsia, Magyarországnak a kapu szerepet kell ebben betöltenie szavai szerint. Új megatrendek születnek, a korábbiak pedig felgyorsulnak: ide sorolta a pénz forradalmát, az érintésmentes gazdaságot, a digitalizációt, a zöld gazdasági átállást, az adatalapú gazdaság megerősödését, a regionalizációt, a technológiai vállalatok megerősödését, az online kereskedelmet, a biztonság és az egészséges életmód felértékelődését. A fogyasztói szokások megváltoznak, az értékesítésben kiesnek a közvetítők – sorolta.

Magyarországon a közösségi adatvagyon használatának szintje alacsony, ezen javítani kell. Adatreformra van szükség, amihez a kormány programja kell, a jegybank minden intézkedésben partner lesz – mondta.

Kitért arra, hogy hibrid pénzügyi rendszerek jönnek létre, a jegybank vizsgálja a digitális jegybankpénz (CDBC) bevezetésének lehetőségét. A digitális fizetések felgyorsulnak, Magyarország ebben élen jár az azonnali fizetési rendszer bevezetésével.

Az nyer a jegybankelnök szerint, aki gyorsan átveszi és megvalósítja az új technológiákat, vagy gyorsan kitalál újakat, és azokat az élet minden területén használja. Magyarország sikeréhez nélkülözhetetlennek nevezte az egészség felértékelődését, az új egészségipart…”

Forrás:
Matolcsy György új megatrendekről és a magyar digitális jegybankpénzről is beszélt; Infostart / MTI; 2021. szeptember 23.
Lásd még: Matolcsy György: új világgazdasági rend, új szabályokkal; Tóth Balázs; Figyelő; 2021. szeptember 23.
59. Közgazdász-vándorgyűlés – nyitó plenáris ülés; YouTube; 2021. szeptember 23. (Matolcsy György előadása a 44. perc körül kezdődik.)
A világgazdaság új szabályai; Magyar Nemzeti Bank; 2021. szeptember 23. (Matolcsy György előadásának diái PDF-ben)