Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: magyarpolitika

Varga Mihály a következő időszak fő prioritásának a digitalizáció gyorsítását nevezte a a Magyar Közgazdasági Társaság 59. Közgazdász-vándorgyűlésén

Szerző: 2021. szeptember 27.No Comments

„A magyar gazdaság újraindult, olyan lendületet tudott venni, amely elegendő volt ahhoz, hogy elérte a korábbi kibocsátási szintet. Kilenc európai ország van, amelyiknek a gazdasága már elérte a válság előtti állapotot, köztük Magyarország – emelte ki a miniszter, aki szerint a növekedéshez szinte minden ágazat hozzájárult. Ez már csak amiatt is lehetséges, mert a gazdaság szerkezete elkezdett átalakulni, megváltozni.

Máshogy jöttünk ki a válságból, mint ahogy belementünk. Négy fontos terület van, ahol a kibocsátási szint már a vírus előtti időszak felett van. Ilyen az infokommunikáció, az ipar, az építőipar és a pénzügyi-biztosítási tevékenység – húzta alá Varga Mihály.

A miniszter a következő időszak fő prioritásának a digitalizáció gyorsítását nevezte, ezen a téren ugyanis Magyarország elmarad a nyugati országoktól és még jelentős tartalékok vannak benne. Négy fő területen gyorsíthatja hazánk a digitális fejlődést. A digitális készségek fejlesztése (emberek képzése), a közszolgáltatások további digitalizációja, azegészségügy digitalizációja (ebben óriási tartalék és lehetőség van) és a digitális eszközök használatának fejlesztése (a kkv-k területén).

Varga Mihály a kockázatokról és a kihívásokról is beszélt előadásában. Az egyik fő terület, amelyen javítani kell majd a válság elmúltával, az adósságszint. Az állami költekezést vissza kell fogni, csökkenő, zsugorodó államadósság kell.

A következő időszak legfontosabb kihívásai:

  1. A fiskális politikának az arany középúton kell maradnia, a túlzott visszazárás miatt a gazdaság recesszióba csúszna, hagyni kell időt a sérült gazdasági szövet visszaépülésére. A koronavírus az oltások miatt mérsékelt hatást gyakorol a gazdaságra. Nem számítunk már olyan mértékű lezárásokra, mint amilyen a járvány második és harmadik hullámában volt.
  2. Az uniós források körüli viták csillapodnak és megegyezés születik. Ezek a források járnak Magyarországnak.
  3. A digitalizáció a kormányzati politika top 3 prioritásai közé emelése.
  4. A folyó adatokkal szemben állománytípusú mutatók felértékelődése.

Forrás:
Varga Mihály megnyugtatta az újabb tömeges leállás miatt aggódókat; Ferentzi András; Világgazdaság; 2021. szeptember 24.