gazdaságinformatikaközigazgatás: külföldönközigazgatási informatika

Idén már egymilliárd dollárnál járnak az észt startupok

Szerző: 2021. november 14.No Comments

„A helyi befektetők, köztük a korábbi sikeres exiteket jegyző üzletemberek is igen aktívak a balti állam startup-szcénájában, így már az év első 10 hónapjában megduplázták a tavalyi számokat.

Legújabban éppen a koronavírus-járvány nyomán vált nyilvánvalóvá, hogy a globális megrázkódtatást is leginkább azok a szervezetek vagy államok vészelik át a legkevesebb fájdalommal, amelyek esetében már adottságnak tekinthető a digitalizáció és a technológia magas fokú integrációja. Ennek kapcsán mi is rendszeresen foglalkoztunk Észtország példájával, amely a nemzetközi élvonalban van a digitális közszolgáltatásokban vagy az IKT-szakemberek arányát tekintve az összes foglalkoztatotthoz képest. Az észtek ugyancsak felbukkannak a globális toplistákon a helyi startupkörnyezetek értékelésében, az informatikai fenyegetettségekkel szembeni felkészültséget tekintve pedig a közvetlen élmezőnyhöz tartoznak.

Az észtek sikereit általában az oktatásra és a digitális technológia elfogadtatására fordított komoly befektetésekben látják, amelyek mellett a szabályozókat is úgy alakítják ki, hogy minél szabad utat adjanak a digitalizációs törekvéseknek. Az első észt unikornis, vagyis legalább egymilliárd dollárra értékelt startup vállalkozás már azelőtt megszületett, hogy ezt a kifejezést elkezdték volna használni, amikor 2005-ben az eBay 2,6 milliárd dollárért felvásárolta a Skype-ot. A kraft pedig azóta sem fogyott el, sőt a 2021-es évben még látványosabbá váltak az úgynevezett “Skype-hatás” eredményei.

Ahogy a ZDNet riportjából kiderül, idén október végéig több mint 30 technológiai startup vállalkozás szerzett legalább egymillió dollárnak megfelelő befektetői tőkét a mindössze 1,3 millió lakosú Észtországban. A dolog azért is különösen érdekes, mert ezzel már az év első 10 hónapjában megduplázták a tavalyi számokat. Messze a legtöbbet, összesen 620 milliót az idehaza is jól ismert Bolt zsebelte be, ahol már legújabb termékükön, a 10 európai piacon beindított élelmiszer-kiszállító szolgáltatáson dolgoznak, de euró-tízmilliókat vonzott az MI-alapú ügyfélszolgálati megoldást építő Glia, az azonosságellenőrző platformot fejlesztő Veriff vagy az szuperkondenzátorokat gyártó Skeleton Technologies is.

A sikerből ered az újabb siker

A cikk kötelező jelleggel kitér az észtekre jellemző nemzeti karakterre, amelynek kiteljesedéséhez állítólag remek médiumot jelent a digitális technológia, de ennél is fontosabbnak tartja az említett “Skype-hatást”. Túl azon, hogy a 2005-ös üzlettel mennyi pénz jelent meg az ország gazdasági rendszerében, a platformhoz kapcsolódó fejlesztések a későbbiekben is évekig Észtországban összpontosultak, ez pedig több ezer ottani szakembernek biztosított értékes tapasztalatot a csúcstechnológiás eszközök fejlesztéséről egy multinacionális vállalat szervezetén belül. Közülük aztán sokan alapítottak saját vállalkozást, és olyan cégeket hoztak létre, mint amilyen mondjuk a londoni tőzsdén jegyzett TransferWise.

Ezek a cégek további több ezer munkahelyet teremtettek odahaza, ismét szélesebb körnek adva át tapasztalataikat, és a technológusból lett üzletemberek is előszeretettel befektették be ismét a pénzüket a saját országuk technológiai iparába. A ZDNetnek nyilatkozó érintettek szerint a Skype-hatással beindult körforgás a mai napig lendületben van, és kiemelik, hogy Észtország technológiai ökoszisztémájának szereplői jellemzően szolidárisak, és közel állnak egymáshoz: ez egyebek mellett abban is megnyilvánul, hogy az alapítók többsége hajlandó visszatáplálni a tőkéjét a rendszerbe, egyre jobban erősítve azt.

Ennek természetesen a globális folyamatok is kedveznek, amelyek nyomán a tech startupok világszerte sokkal könnyebben juthatnak forrásokhoz, mint akár csak néhány évvel ezelőtt. A hazai befektetői környezet fejlődése azonban még ehhez képest is látványos, és a frissen induló vállalkozások nincsenek rákényszerítve, hogy külföldi tőke után kajtassanak, mert a kezdetekkor szükséges támogatás otthon is a rendelkezésükre áll – bár annak megszerzéséért is hasonlóan komoly versenyt folytatnak egymással. Az év első 10 hónapjában egyébként a lokális befektetők is igen aktívak voltak: eddig 42 millió eurót pumpáltak az észt startupokba, szemben a 2020 egészére becsült 31 millióval.

Tekintettel arra, hogy milyen ütemben jelennek meg Észtországban az újabb és újabb, potenciállal rendelkező vállalkozások, valószínűleg az idei befektetési rekordot is csakhamar megdöntik majd. A finanszírozásnál így nagyobb, de nem megoldhatatlan probléma lesz a tehetségek leigazolása. Az észt technológiai munkaerőben egyrészt azért látnak további lehetőségeket, mert azt még mindig férfiak uralják: a startupok alapítóinak egyötöde, munkavállalóinak pedig csak egyharmada nő, vagyis érdemes lesz jobban törekedni a nők bevonására. Másrészt maguk a cégek is olyan házon belüli kezdeményezéseken dolgoznak, amelyeken keresztül segítik munkatársainkat az új ismeretek elsajátításában és a manapság kulcsfontosságú továbbképzésben.”

Forrás:
Idén már egymilliárd dollárnál járnak az észt startupok; Bitport.hu; 2021. november 11.
This tiny country’s startups have raised a billion dollars this year. What’s their secret?; Kalev Aasmae; ZDNet.com; 2021. november 5.