Skip to main content
közigazgatás: magyartörvények, határozatok

Megmarad az önkormányzati adóstop

Szerző: 2021. november 28.No Comments

„ Az idei évhez hasonlóan nem emelhetnek vagy vethetnek ki új adót.

Közel egy évvel az első kihirdetése után a kormány gyakorlatilag meghosszabbítja 2022-re is azt a szabályát, ami megtiltja, hogy az önkormányzatok emeljék a helyi adók szintjét és hogy új adót vessenek ki. Az erről szóló, a Magyar Közlönyben megjelent rendeletet elsőként a Portfolio szúrta ki.

A lap emlékeztet, hogy a kormány a kormány tavaly december elején hirdette ki azt a döntését, amivel megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket.

A Magyar Közlöny csütörtök esti számában megjelentek szerint a tavaly decemberi rendelet első paragrafusa így módosul:

„1. § (1) A 2021. évben végződő adóévben, valamint a 2022. évben végződő adóévben a helyi adó és a települési adó mértéke nem lehet magasabb, mint az ugyanazon helyi adónak, települési adónak a 2020. december 2. napján hatályos és alkalmazandó önkormányzati adórendeletben megállapított adómértéke.
(2) Az önkormányzatnak a 2020. december 2. napján hatályos adórendelete szerinti adómentességet, adókedvezményt a 2021. évben végződő adóévben, valamint a 2022. évben végződő adóévben is biztosítania kell.
(3) A települési önkormányzat a 2021. évre és a 2022. évre új helyi adót, új települési adót nem jogosult bevezetni.””

Forrás:
Megmarad az önkormányzati adóstop; Infostart; 2021. november 26.
Lásd még:

„…A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke az InfoRádiónak arról beszélt, hogy a helyi adók emelést nem sok önkormányzat tervezte. Schmidt Jenő emlékeztetett, hogy az iparűzési adó jelentős része maximalizálva van szinte minden településnél, az pedig nem tartja valószínűnek, hogy sok önkormányzat emelt volna a kommunális- vagy ingatlanadón, tehát szerinte ezt annyira nem rángatja meg az önkormányzati rendszert. Ami viszont már igen, az a 4 millió forint árbevétel alatti cégek iparűzési adója felének az elengedése – tette hozzá a szövetség elnöke, azzal együtt, hogy ezt 25 ezer fő alatti településeken visszakompenzálják a NAV és a bevallotta adatok alapján, amit Schmidt Jenő szerint nehézkes az önkormányzatoknak ellenőrizniük. Szerint ez a „nagyokat fogja rettentő mód érinteni”, a fővárosi kerületeket, megyei jogú városokat és néhány 25 ezer fő fölötti nagyobb várost, mint Pápa vagy Budaörs.
A kormány mostani döntése a kistelepüléseknek azért nem fog fájni, mert a kicsiknek pénzügyi mozgástere eddig sem volt – tette hozzá Schmidt Jenő, aki szerint ugyanakkor a nagyoknak működési problémáik is lehetnek 2022-be. ”

Forrás:
Önkormányzati adóstop: „több mint tisztességtelen, ami újra lejátszódott”; Kalapos Mihály; Infostart / InfoRádió; 2021. november 26.