közigazgatás: külföldönközigazgatási informatikamédiapolitika

Ideje kínai nyelvleckéket venni – kilátások az információs világháború keleti frontján

Szerző: 2022. március 21.No Comments

Ahogy egy közismert és meglehetősen széleskörű tekintélynek örvendő brit szakértő, a szovjet és orosz katonai stratégiai, haditechnikai és hadtörténeti témáknak egyik legkiemelkedőbb kutatója (és roppant számú vonatkozó szakmunka szerzője), Mark Galeotti egy tegnapi írásában megjegyezte: „Csak a bolond vállalkozik manapság arra, hogy szakvéleményt, netán prognózist adjon az Ukrajnában zajló háború tekintetében”. A viccesen komoly, figyelmeztetőnek szánt fordulat ellenére persze mindannyian megpróbálunk eligazodni az információk tömegében (mondanom sem kell: Galeotti is), és kihámozni, megvizsgálni, megfogalmazni és bemutatni mindazt, amit a 21. század geopolitikai cunamija hirtelen ránk zúdított. A gondot egyelőre az jelenti, hogy nem is tudni, mihez kapjon az ember, melyiket sorolja előbbre, olyan tömegben borították el a világunkat az új, vagy újszerű jelenségek és problémák.

A helyzet bonyolultságát úgy érzékeltethetnénk: egy olyan fegyveres küzdelem zajlik Európa területén, ami az ún. „korlátozott háborúk” régóta ismert formáját ölti, ám mégis van egy markáns egyedi jellege: hogy tudni illik folyamatosan az atomhatalmak közötti közvetlen összecsapás peremén zajlanak az események. Csendes (és kicsit rémült) véleményünk az: a nukleáris fegyverek kifejlesztése óta még sohasem választotta el ilyen hajszálnyi különbség (ennyi fronton, és ráadásul ilyen hosszú időn át) az életet a globális pusztulástól. Eddig nem látott háború zajlik, és ennek az eseménysornak az alábbi jellegzetességek adnak egyedi jelleget:
– újdonságok (eszközökben, eljárásokban és a már említett geopolitikai kontextusban is);
– komplexitás (új eszközök és jelenségek ökoszisztémájaként írható le ez a küzdelem)
– kiforratlanság (az úttörő jellege miatt ez az új típusú háború érezhetően egy kiforratlan rendszert mutat)
– dezinformációs paplan borítja szorosan (a háborúkra mindig is jellemző álcázás és propaganda most egészen új minőséget kapott)
A jelenségek pontos azonosítása, értelmezése, leírása és magyarázata az utolsónak említett jellemző miatt különösen nehéz: a hadművészet XIX. századi porosz teoretikusa, Clausewitz már említette a „háború ködét”, amely a harcban nehézzé teszi a tisztánlátást. Azt hiszem, neki még könnyű dolga volt.

A most zajló háború értékelése ma még csak nagyon kezdeti stádiumban lehet, de azt már mostanra jól lehet látni: a modern (szerencsére hagyományos, tehát nem tömegpusztító, bár rettentő veszteségeket okozni képes) fegyverekkel folytatott küzdelem mellé betársul két kiegészítő küzdőtér, fegyverrendszer: az információs harc és a kibertérben folytatott műveletek sora. El kell mondani azt is: bár az elmúlt évek (sőt, bő egy évtized) leggyakrabban felfestett fenyegetése a „kiberháború” volt, a küzdelem legintenzívebb dimenziójának és eszközrendszerének nem ez, hanem az információs terek (és információs hadműveletek) látszanak. Hírlevelünk elmúlt két számában már igyekeztünk bemutatni a kibertér „háborújának” elméleti problémáit, az ezzel kapcsolatos szakmai vitákat. Utaltunk rá, mint különösen fontos tételre: szakértők (méghozzá a világ kibervédelmi szakmájának krémjéhez tartozó „autoritások”) szerint miért „maradt el” a sokak által előrevetített, mindent eldöntő, pusztító „kiberháború”. Miért nevezhető a kibertérben folyó lázas ellenséges aktivitás (hekkelések, rendszerek feltörése, adatszivárogtatás) inkább egyfajta szubverzív művelet sornak: olyan valaminek, ami hatékonyan támogatni tudja a valóságos fegyverekkel vívott valóságos harci cselekmények eredményességét, ám maga nem tekinthető a szó valódi értelmében vett „háborúnak”. Ugyanis nem dönt el semmit. A z elmúlt napokban ezeknek a szubverzív jellegű kiberműveleteknek sem szakadt vége, sőt. Számuk és intenzitásuk egyaránt növekszik, ám a jelek szerint változatlan a lényegi mozzanat: nem az állami szervezetek hivatásosai, hanem digitális szabadcsapatok, kiber-revolverhősök, vagy éppen IT-szerencselovagok (köztük a szimplán anyagi haszonért ténykedő klasszikus bűnözők) kontójára írhatók a kibertérben zajló akciók, mindkét oldalon. Vagy, ami ismertté vált előttünk, halandók előtt.

A kibertér műveleteire természetesen visszatérünk még, most azonban az újháborús ökoszisztéma leginkább szembeötlő, legintenzívebb konfliktusmezőjét vesszük vizsgálat alá: az információs küzdelmet. A kifejezések persze kiforratlanok, a terminológiai útkeresés még bőven tart, de azért megpróbálunk egy kis rendet vágni az elnevezések dzsungelében.

Információs „háború”, a mi szóhasználatunkban ez: az IKT-technológiák eszközeivel előállított, a digitális hálózatokon továbbított, digitális eszközökkel/eljárásokkal blokkolt, digitális eljárásokkal/eszközökkel a blokkolásokat kikerülő, az IKT-technológiák eszközein (jellemzően mobil IKT-eszközökön) keresztül fogyasztott információk. Egy jellemzőm még ne felejtsünk ki, a legfontosabbat: digitális eszközökkel hamisított, manipulált információk – az esetek zömében. Fontos kritérium még továbbá: a jelenség tömegessége. Hasonlóan meghatározó kritérium a tevékenység célja: a hagyományos dimenziókban (földön, égen, tengereken) zajló, tényleges fizikai károkozással, pusztítással járó tevékenységek (tehát a valóságos „háborús” cselekmények) kiegészítésére, segítésére, kiteljesítésére szolgáló tevékenység. Amelynek célja tehát a kinetikus (valóságosan háborús) műveletek támogatása, kiteljesítése. A valóságos terekben, a földi, égi, tengeri dimenzióban zajló „háború” célja az, hogy egy állam fegyveres erőszakkal rákényszerítse az akaratát egy másik államra. Jellemzően emberi életek és értékek pusztításával jár. A komplex tevékenység információs komponense (az információs „háborúnak” nevezett tevékenység) gyakorlatilag sohasem eredményezi az emberi életek pusztulását, de még a tárgyi károkozást is csupán egészen elvétve (történelmi léptékkel mindössze egyszer jegyeztek fel ilyen esetet). Az információs harc, ahogy a kibertérben zajló műveletek, a kiber „háború” valójában nem eredményez emberi és anyagi veszteségeket A klasszikus hadelmélet definíciója szerint tehát az információs műveletek (ahogy a kibertér műveletei sem) tekinthető „háborúnak”. Újra és újra vissza fogunk tehát térni mi is egy-egy probléma területre, igyekezve feltérképezni azok különböző aspektusait. A helyzet, az események gyors változása ugyanakkor egy-egy tézis átgondolására, újraértékelésére is késztethet minket. Ráadásul azt se feledjük, hogy az információs hadviselés problematikája önmagában is nagyon szerteágazó, a
– használt technológiák,
– az alkalmazott csatornák,
– a megcélzott népességcsoportok.
– az integráció foka
szerint. Az információs hadviselés, tehát információk, adatok tudatosan megválogatott körének eljuttatása a közvélemény szintén megválogatott csoportjaihoz, kéz a kézben jár a manipulációval. Amikor az információt nem csupán kiválasztják, kontextusától megfosztják, hamis magyarázó környezetbe ágyazzák, hanem ténylegesen és szándékosan torzítják. Adott esetben (és ez, a jelek szerint nem a kivétel, hanem inkább a szabály) teljes egészében fabrikált, azaz hamisított tartalmat juttatnak célba. A finomabb esetben a propaganda, durvább kezelés nyomán dezinformáció ennek a most folyó háborúnak nem csupán integráns része (az már régebbi korok háborújában is így volt), hanem kiemelkedően fontos eleme. Legalábbis, most így látszik, az első hetek eseményeit és közléseit vizsgálva.

Az áradó információs háború adatözönében minket, magyarországi felhasználókat (együtt a nyugati közösség más országainak lakóival) alapvetően a „saját közvéleményt” befolyásolni kívánó háborús kommunikáció ér el. Minden hadviselő alapvetően két irányba „harcol” ezen az információs fronton: célpont az ellenség közvéleménye (katonái, hátországának civil lakossága), de legalább ennyire célpont a hazai, illetve mondjuk inkább így, saját oldali közvélemény. Míg az előbbiekkel kapcsolatban a harci morál gyengítése, romolása a cél, addig ez utóbbi célcsoport esetében a harcoló fél támogatásának fenntartására, erősítésére szolgál ez a tevékenység. A helyzet pedig az, hogy az ellenségeskedés furcsa logikája értelmében a szembenálló felek első lépéseikben igyekeznek leválasztani, elszigetelni saját közvéleményüket az ellenséges propagandától, dezinformációtól. Itt most a nyugati világ maga segítette elő ezt az elszigetelődés, felszámolva az elektronikus tömegtájékoztatás valamennyi nyugati platformjának működését Oroszországban (és Belaruszban). Ez, kiegészülve az orosz tájékoztatási csatornák zömének blokkolásával azt eredményezte, hogy a nyugati világ kutatói, elemzői sem láthatnak rá az oroszországi közvélemény, tájékoztatás és dezinformáció folyamataira.

Figyelműnk azonban nem csupán az ilyen objektív kutatási nehézségek miatt fordul másfelé. A mostani (mint említettük) különös jellegénél fogva tulajdonképpen szembenálló „világok” összecsapásának tekinthető, ám kiterjedését és eszköztárát tekintve ún. korlátozott háborúban az információs hadszíntérnek van egy harmadik, nagyon fontos színtere is. Amennyire fontos az ellenfél közvéleményének gyengítése, a saját közvélemény erősítése, legalább annyira nagy jelentőséget kap a „maradék világ” közvéleményének befolyásolása. Arról van ugyanis szó, hogy noha a nyugati szóhasználat előszeretettel szokta „nemzetközi közösségnek” (international community) nevezni a nyugati katonai és politikai szövetségek (döntően a NATO és az EU, plusz néhány más ország) népességét, valójában a Földgolyó lakóinak zöme kívül reked ezen a körön. Szerepük, befolyásuk ugyanakkor rohamosan növekszik az átalakuló világrendben. Az ő meggyőzésük, befolyásolásuk (adott esetben manipulálásuk) eminens érdeke és feladata a szemben álló feleknek. Egyes területeken (például a hatalmas dél- és közép-amerikai térségben) a hagyományos elektronikus tájékoztatási eszközök (tévé, rádió) szerepe továbbra is meghatározó az információs harcban. Itt egyébként Oroszország töretlenül őrzi információs befolyását. A világhálón keresztül zajló, alapvetően a közösségi platformokra épülő kommunikációban azonban döntő jelentősége van annak, hogy a közkeletű szociál média eszközök nyugati (jellemzően amerikai) tulajdonú gazdái az orosz információs hadviselés eszközeit kitiltották felületeikről. Tehát, a Facebook, vagy a Twitter, de a még fontosabb YouTube, vagy Instagram Latin-Amerika, Afrika és Ázsia más közösségei számára sem teszik hozzáférhetővé az orosz infohadviselés által gyártott, terjesztett tartalmakat.

Van itt azonban egy kivétel. Nem is akármilyen nagyságú, de főleg nem akármilyen fontosságú. Bízvást mondhatjuk: talán a legfontosabb közvélemény a világon ebben a kiterjedt, sok szálon folyó háborús konfrontációban. Kínáról beszélünk, amely csendes kívülállónak látszhat ebben a harcban, pedig nem az. Talán nem túlzás azt mondani: ha van központi szereplő ebben a történetben, akkor az Kína. Történeten ugyanis nem a most zajló, Ukrajnában pusztító fegyveres harcokat értjük. Hanem a világ hatalmi berendezkedésének újraszabásáért folyó (és már legalább egy bő évtizede gőz erővel zajló) harcot. A multipoláris világrend kialakítását, amelyben Kína – nem titkolja ezt már a 2010-es évtized eleje óta – a „jóindulatú hegemón” szerepkörére pályázik. Kína hosszú ideje tartó „készülődését” egyébként, jó néhány más lépés mellett világosan mutatja az is, hogy (ugyancsak mintegy évtizede) hatékonyan választotta le közvéleményét a nyugati világ kezelésében levő globális hálózati struktúrákról. A Nagy Kínai Tűzfal hatékonyan szűri az 1,4 milliárdos népességű óriás internetes felhasználói elő kerülő tartalmakat. A nyugaton megszokott és népszerű közösségi média platformok sem érhetők el ott a hazai felhasználóknak. Helyettük kínai vállalatok saját fejlesztésű (funkcionalitásban a nyugatiak mögött semmiben nem elmaradó, sőt azokat sokszor túlszárnyaló) közösségi média eszközei állnak a kínai netizenek rendelkezésére, akik rendkívüli aktivitással lakják be a – természetesen kínai nyelvű – közösségi tereket. Mint említettük, a tartalmak szűrése a kínai digitális médiapolitika fontos szempontja volt már eddig is. Az elmúlt koronavírusos évek válsághelyzete tovább erősítette ezt a kontroll funkciót, és az Ukrajnában kitört háború különösen felerősítette az eseményekkel kapcsolatos tartalmak ellenőrzését. Összességében az a szakmai vélekedés, hogy Kína legfontosabb közösségi platformjain (és itt elsősorban a Sina Weibo nevű, a Facebook és a Twitter számos funkcióját egyesítő, népszerű mikroblogot szokták említeni) erőteljesen szűrik és blokkolják az állami cenzorok az Oroszország-ellenes, illetve az orosz háborús és béke célokkal ellentétes tartalmakat. Hiba volna azt hinni azonban, hogy a kínai közösségi tereken a cenzúra csendje honol. A kínai netizenek rendkívül aktívak, és az utóbbi fél évtizedben legendás mozgalommá nőtt ki köreikben a hazafias blogolás, kommentálás gyakorlata. A címkézés persze oldalfüggő: a kínai soft power erősödésétől egyre jobban tartó nyugati politikai vélekedés „nacionalistának” nevezi ezt a politikai hangulatot és véleményt, ám megítéléstől függetlenül látja mindenki, hogy az online kommunikációs terek kihasználása kifejezetten asszertív, sőt sokszor agresszív szereplővé tette Kína digitális polgárait. Az első mérések szerint ezek a patrióta/nacionalista, ennek megfelelően alapvetően Amerika-ellenes, és az oroszokat támogató közösségi médiahasználók uralják a kínai platformokat.

A kínai közösségi média jelentőségét persze már a korábbi években is kezdte felismerni a külvilág: a digitális közdiplomácia művelői folyamatosan építették ki jelenlétüket a kínai platformokon, elsősorban a már említett Weibón. A jelentősebb nyugati hatalmak, és természetesen Oroszország is (amely általában az egyik úttörője volt a digitális diplomácia fejlesztéseinek és alkalmazásának) folyamatosan építi, bővíti jelenlétét a Weibón, elsősorban a Kínába akkreditált követségi rendszerük kommunikációjának részeként. Az ukrajnai háború megindulása ezen az egyébként is felívelő terepen adott újabb lökést a diplomáciai tartalomgyártóknak és terjesztőknek. Februárban, a támadás megindulását követően elsőként Ukrajna pekingi nagykövetsége adott ki kínai nyelvű közleményt a Weibón, majd néhány órával rá Oroszország, később Franciaország, majd még ugyanazon a napon Németország diplomáciai testületei is egy fajta „nyilatkozat özönnel” árasztották el a kínai mikroblog helyet. Azt mondják, a kínai felhasználók kaján elégedettséggel figyelték, ahogy a világ külpolitikai nagyjai figyelmének a középpontjába kerültek. Előfordultak olyan frivol hangok is, hogy „Talán az lenne a legjobb, ha ezek a nyugatiak itt a Weibón „játszanák le” a küzdelmeiket!”. Mindenesetre a kínai közösségi terek az elmúlt hetekben a harcoló országok (és itt nyugodtan érthetjük a fegyveres küzdelembe be nem kapcsolódó nyugatiakat is) kommunikációs összecsapásainak rendszeres színtereivé váltak. Miközben tehát a helyi felhasználók körében lényegében csak az orosz-pártoló narratíva hívei jelennek (jelenhetnek) meg, addig a diplomácia nemzetközi szereplői egymással vívnak szópárbajokat a Weibón. Ez, úgy tűnik, nem kerülte el a hivatalos kínai állami kommunikátorok figyelmét sem.

A kínai információs terekben zajló fejleményeket, de a konfliktus nemzetközi összefüggéseit (sőt kilátásait is) jól példázza egy hétvégi eset. A pekingi orosz nagykövetség éles hangú (kínai nyelvű) posztban tárta fel országa narratíváját a Weibó közösségi média felületén, amire válaszul a kínai fővárosban levő amerikai diplomácia kontrázott (hasonlóan kínai nyelven), ugyancsak a kínai közvélemény előtt. Az esetről beszámoló (állami működtetésű, s így a hivatalos álláspontot közvetítő) Kínai Nemzetközi Rádió megszólaltatta a Kínai Kommunista Párt egyik napilapja, a Global Times korábbi elnökét. Hu Hszicsin csak annyit mondott: „Amíg a nyugati platformok tiltják az orosz médiumok posztjait, addig a kínai platformok a legigazságosabb és legobjektívebb erkölcsi mércévé váltak, amely mindkét félnek teret adnak. Ideje elkezdeni kínai nyelvleckéket venni.”
How Weibo became a diplomatic battlefield; Sun Jiashan; Sixth Tone; 2022. március 5.
Ukraine: How China is censoring online discussion of the war; Kai Wang; BBC; 2022. március 12.
Kínai Nemzetközi Rádió; Hu Xijin; 2022. március 18.

Írta: dr. Nyáry Gábor