gazdaságinformatikatechnika

2022. május 11-12. Precíziós Gazdálkodás és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállítás (Prega)

Szerző: 2022. május 9.No Comments

„Csaknem 100 előadóval idén immár hetedik alkalommal rendezik meg május 11-12-én Budapesten a Precíziós Gazdálkodás és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállítást (Prega), amely Magyarország agrár-digitalizációs szakmai fóruma – jelentette be kedden az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Feldman Zsolt a konferenciát beharangozó sajtótájékoztatón, az Agrárgazdasági Kutatóintézetben kiemelte: a magyar agrárium szereplőinek óriási szükségük van arra, hogy a technológia előnyeit minél szélesebb körben megismerjék, és ki tudják használni. A rendezvény úttörő és irányadó fóruma a magyar precíziós gazdálkodásnak. Hozzátette: a termelők nyitottságát jelzi a technológia iránt a precíziós pályázat sikere is, hiszen több mint 1 millió hektáron gazdálkodnak azok, akik mintegy 212 milliárd forintra nyújtottak be támogatási igényt. A tavaly nyáron nyílt pályázatra 2900 gazdálkodó adott be kérelmet. Eddig 2400 támogatói döntés született 178 milliárd forint értékben, azaz a benyújtott pályázatok több mint 80 százalékát már elbírálták. A programban több mint 7 ezer erő- és munkagépet igényeltek, ebből 4200 munkagép, 800 kombájn – sorolta. A benyújtott pályázatok 23,4 százaléka valamilyen műholdas távérzékelési adat beszerzésére és elemzésére vonatkozott, 20,5 százaléka pedig a precíziós talajmintavételezést célozta.

Az államtitkár felidézte: a 2020-as Agrárcenzus felmérés szerint a legegyszerűbb precíziós technológiai elemet, a sorvezető automata kormányzást 1,6 millió hektáron használták, 7-800 ezer hektáron pedig hozamtérképezést, vagy más, komolyabb eszközt. Mivel a kutatás szerint az eszközök hiánya a legtöbb helyen az ismerethiányból fakad, ezért közös felelősségnek nevezte a tájékoztatást, hozzátéve, hogy alapfeladat a digitális szakadék elkerülése.

Győrffy Balázs, a rendezvényt társszervezőként jegyző Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke hangsúlyozta: a mezőgazdaságban egyre több helyen jelennek meg az adatgyűjtésre szolgáló mérőműszerek, komplex döntéstámogató rendszerek, vagy a precíziós gépek, ezek pontosabb, megalapozottabb döntéseket tesznek lehetővé. Az úgynevezett okos technológiák immár szinte szabványként jelennek meg a gépekben. Küszöbön áll a Mezőgazdaság 5.0 néven ismert következő lépcsőfok is, mely például a pilóta nélküli eszközök és az autonóm döntéstámogató rendszerek korát hozza el. Mindehhez azonban továbbra is elengedhetetlen a megfelelően képzett szakemberek jelenléte – hangsúlyozta. Kitért arra, hogy az ágazati generációváltás újabb lendületet ad a digitalizációnak, mert a fiatalabb korosztály az eszközöket már ösztönösen használja.

Bolyki Bence, a főszervező Agroinform.hu portálvezetője elmondta, hogy a 18 szekcióban elhangzó, mintegy 100 előadás mellett a rendezvény két napja során a résztvevők 50 kiállító agrárdigitalizációs megoldásait is megismerhetik. Idén ismét indul új szekció, ebben többek között a mezőgazdasági drónok alkalmazása küszöbön álló kiterjesztésének részleteiről tájékozódhatnak az érdeklődők. Lesznek workshopok, kerekasztal beszélgetések, a témák között vetéstechnológia, vagy a növényvédelem, gyümölcstermesztés is sorra kerül.”

Forrás:
A jövő héten rendezik a precíziós gazdálkodási konferenciát; Agrárminisztérium; 2022. május 3.
PREGA. Magyarország agrár-digitalizációs szakmai fóruma