Skip to main content
Európai Unióközigazgatás: magyar

Navracsics Tibor szerint kevés az esélye, hogy nem tudnak megállapodni az Európai Bizottsággal

Szerző: 2022. június 26.No Comments

„A szakértői tárgyalások elég jól haladnak, közel áll egymáshoz a Bizottság és a kormány álláspontja – nyilatkozta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Magyar Önkormányzatok Szövetségének nemzetközi konferenciáján, Gödöllőn. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy ezek az egyeztetések már több mint egy éve folynak. Mint mondta, alapvetően az a fontos, hogy megvan-e a politika szándék mindkét oldalról, hogy meglegyen a megállapodás. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány részéről ez megvan. – Brüsszelben is elmondtam, itthon is elmondom, mi a szükséges kompromisszumokat megkötjük, hogy forrásokhoz jussunk, és azt látom, hogy a bizottság részéről is van egy ilyen hozzáállás. Én abban bízom, hogy az év második felében meg tudjuk kötni azt a két nagy megállapodást, ami lehetővé teszi az operatív programok, illetve az újjáépítési programok finanszírozását – emelte ki Navracsics Tibor. Kérdésre válaszolva a miniszter kifejtette: jelenleg a nemzeti költségvetés előfinanszírozó, tehát már megkezdődött az operatív programok finanszírozása. Hozzátette, 0,2 százalék esélyt lát arra, hogy nem tudnak megállapodni a bizottsággal.

A miniszter előadásában úgy fogalmazott: az Európai Unióhoz való csatlakozás óta Budapest, a Közép- és a Nyugat-Dunántúl egy jó felzárkózást tudhat magáénak, de sajnos vannak olyan térségek, amelyek nem ilyen sikeresek. Hangsúlyozta: most az a feladat, hogy főleg a lemaradó régiókat támogassák. Mint mondta, az egyéni megoldásoktól a helyi szintű megoldásokra kell koncentrálni, járási, kistérségi, megyei és regionális szinten egyaránt.

Sem fejlesztési források, sem hitelek nem állnak rendelkezésre, hogy kevesebb energiát használjunk. Ezért fontos, hogy a magyar kormány le tudja hívni a helyreállítási terv forrásait, akár annak a hitelkeret részét is, öt-tíz éven belül megtérülő beruházásokkal – emelte ki az eseményen Karácsony Gergely főpolgármester. A városvezető úgy fogalmazott: itt az alkalom arra, hogy szembenézzünk az energiakrízissel, és rávegyük magunkat, a háztartásokat és az államot is arra, hogy több megújuló energiát használjunk. Ezzel kapcsolatban az előadásában úgy fogalmazott: Európának le kell válnia a fosszilis energiahordozókról, és a helyreállítási programoknak is ezt a lépést kell segíteniük.

A megállapodással kapcsolatban a főpolgármester nem annyira optimista, de mint mondta, az önkormányzatoknak az az érdekük, hogy meglegyen ez a megállapodás…”

Forrás:
Navracsics Tibor szerint kevés az esélye, hogy nem tudnak megállapodni az Európai Bizottsággal; Harangozó Éva; Magyar Nemzet; 2022. június 24.