Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarpolitikatársadalomterületfejlesztés

Gyopáros Alpár: a falusi kisboltok megtartása kulcskérdés

Szerző: 2023. február 18.No Comments

„A munkáját jól végző tanyagondnok a falu lelke, amit az is bizonyít, hogy Magyarországon mintegy kétezer település tart fenn tanya- vagy falugondnoki szolgálatot – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Böhönyén szerdán.

Gyopáros Alpár a Somogy megyei községben a Magyar falu program pályázati támogatásának köszönhetően 30 millió forintból kialakított szolgálati lakás és 14 millió forintból vett tanyagondnoki kisbusz átadásán vett részt.

A politikus hangoztatta: az aprófalvakban és egyebek mellett települések külterületein élők szolgáltatásokhoz jutását segítő falu- és tanyagondnoki szolgálat igazi hungarikum, és a kormány partner a működtetésében.

Jelezte, a falugondnoki szolgálatokhoz korábban csak a 600 lakosnál kisebb települések kaphattak állami támogatást, de ez a Magyar falu program beindulásával változott, és a támogatás mértéke a korábbi több mint kétszeresére nőtt.

Sok településen sokat futott, elöregedett járművekkel végezték a szolgáltatást, mostanra 1200 helység kapott új buszt – mutatott rá.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett a falvakban élők életminőségének javításában. Ennek a törekvésnek a szolgálatok fenntartása mellett része a piaci szereplők, a helyi kis- és közepes vállalkozások támogatása, a kisboltok, közszolgáltatások fejlesztése, az útfelújítások és az otthonteremtési támogatás is.

A falusi családi otthonteremtési kedvezmény eredményeként több tízezer faluban élő fiatal döntött úgy, hogy helyben marad és vállal gyermeket, vagy visszaköltözik a kistelepülésre, ahonnan származik – tette hozzá.

A kormánybiztos megjegyezte, hogy Somogy megyében 2019 óta 50 milliárd forintnyi fejlesztés történt a Magyar falu programból.

Felhívta a figyelmet arra, hogy még nem értek a munka végére.

A falvak nagy részében igen, de nem mindenhol sikerült megállítani a népességszám rohamos csökkenését, ezért mindent meg kell tenni, hogy a falvak fejlesztésére a lehető legtöbb forrás mozgósítható legyen.

Móring József Attila (KDNP), a térség országgyűlési képviselője annak a véleményének adott hangot, hogy a Magyar falu program, mint vidékfejlesztési forma, nem pusztán pénzosztás, hanem filozófia: azt közvetíti, hogy a vidéki értékek méltók a megőrzésre és fejlesztésre, s a helyben élők döntik el, mindez miként történjen.

Zsoldos Márta Piroska, Böhönye független polgármestere arról szólt, hogy az önkormányzat eddig mintegy 90 millió forintot, a helyben szolgálatot ellátó egyházak 35 millió forintot nyertek el a Magyar falu program pályázatain, a támogatásokból részben megújult a hivatal épülete és játszótér is épült.

A településvezető azt mondta, hogy a több mint egy évtizede üresen álló egykori óvódaépületből és konyhából kialakított szolgálati lakás még várja lakóját, aki lehet orvos, pedagógus, s mások mellett védőnő is.

Zsoldos Márta Piroska jelezte: Böhönye jövőbeni fejlesztései terveik között utak és járdák felújítása szerepel, ennek forrását ugyancsak a Magyar falu programtól remélik.”

Forrás:
Gyopáros Alpár: A tanyagondnok a falu lelke; Híradó.hu / MTI; 2023. február 15.