Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Az EKEIDR rendszer megvalósítása a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokban

Szerző: 2023. július 9.No Comments

„Megtörtént az egységesített iratkezelési folyamatokat támogató EKEIDR rendszer kiterjesztése, bevezetése a vármegyei kormányhivatalokhoz, a kormányhivataloknál működő heterogén iratkezelési szoftverek kiváltása, illetve konszolidálása.

Az állam által nyújtott szolgáltatások megújulnak

A számos, szigetszerűen működő, heterogén, és papír alapú működést támogató iratkezelési szoftver és ügyintézési szakrendszer használatából fakadóan a kormányhivatalok egyes szervezeti egységeinek feladatellátása nem kellően hatékony, nem egységes, nem mérhető, központilag nem nyomon követhető, ezeknek a rendszereknek az üzemeltetése és továbbfejlesztése költséghatékonyan nem megoldható. A projekt célja éppen ezért az EKEIDR egységes irat- és folyamatkezelő rendszer területi közigazgatásra történő kiterjesztése. A projekt keretében meghatározásra került az elektronikus útra terelt ügytípusok bevezetésének folyamata és ügykezelése is, amelyek kiszolgálására a rendszer alkalmas. Ezen folyamattámogató funkcionalitásra építve kialakíthatók olyan komplex igazgatási folyamatok, amelyek egyértelműen az elektronikus közigazgatás felé mutatnak, ezzel hatékonyabbá, gyorsabbá és a papír alapú működés kivezetésével költséghatékonyabbá teszik az ügyintézést. A folyamattámogató rendszerből kinyerhető adatok alapján könnyen azonosíthatók a problémás területek, amelyekre dinamikusan vagy akár tartósan plusz erőforrást helyezve a terhelés egyenletesen osztható el az egyes területeken.
——————–
Az EKEIDR rendszer integrálásra került a kiválasztott kormányhivatali szakrendszerekkel, a releváns KEÜSZ és SZEÜSZ szolgáltatásokkal, és a további integrációk megvalósultak a szabványos szakrendszeri interfészek kialakításával.

Fontosabbá válik a környezetvédelem szerepe a kormányhivatalok működésénél

A kormányhivatalok számos 2015. évi CCXXII. törvény szerinti elsődleges és másodlagos információforrással rendelkeznek, amelyből a törvény előírásai szerint elektronikusan kell információt szolgáltatniuk, valamint számos közigazgatási eljárás ügyintézéséhez szükséges információkat elsődleges vagy másodlagos információforrásból elektronikus úton beszerezniük. A kormányhivatalok, illetve a velük együttműködő szervek eddig jellemzően nem rendelkeztek olyan automatikus információátadási felülettel, amellyel automatizálható lenne az együttműködő szervek közötti elektronikus információátadás. Az automatikus információátadási felületetek hiányából fakadóan a manuálisan, ügyintézők által végzett elektronikus információátadási idő és erőforrás igényesség miatt a közigazgatási eljárások ügyintézésének idő és erőforrásigénye a szükségesnél magasabb. Az EKEIDR rendszer területi közigazgatásra történő kiterjesztésével, továbbá a rendszer Ügynyilvántartási, Dokumentumsablon, Webes kitöltő és Távoktatási (e-learning) moduljainak alkalmazásával, és ezen folyamattámogató funkcionalitásokra (EKEIDR modulokra) építve – polgárok által az EKEIDR rendszer dokumentumsablonnal és webes felületén kitölthető beadványok megvalósításával, elterjedésével – az elektronikus közigazgatási célokra figyelemmel – tovább javítható az ügyintézés gyorsasága és a papíralapú működés kivezetése, továbbá a polgárok magas színvonalú és költséghatékony tájékoztatása.
——————–
Az EKEIDR rendszer segítségével a területi közigazgatás 234 közigazgatási eljárás hivatalon belüli ügyintézésének munkafolyamatát (workflow) fejlesztette ki.

Egyszerűsödik a kormányhivatali szervezet és működés, javul annak hatékonysága, csökken a párhuzamos feladatellátás

A meghatározott elektronikus útra terelendő ügytípusok közül az EKEIDR rendszer munkafolyamat (workflow) funkcionalitásával, országosan egységesen megvalósította a területi közigazgatás 234 közigazgatási ügytípusának munkafolyamat (workflow) fejlesztését – ideértve, de nem kizárólagosan a közigazgatási rendszerterv készítést, EKEIDR rendszerben a munkafolyamat fejlesztést, az EKEIDR rendszerrel elérhető e-learning oktatási anyag készítését és hozzáférés biztosítását – és a területi közigazgatásra történő egységes bevezetését.
——————–
Megtörtént a Szakrendszer Iratkezelői Szolgáltatás Interfész (SZISZI) fejlesztése a projektben kiváltandó iratkezelési szoftverekhez integrált szakrendszerek EKEIDR integrációjának minél egyszerűbb megvalósítása érdekében.

Csökken a hatósági ügyintézési idő és költség, erősödnek az intézményközi kommunikációs csatornák

A Fővárosi és Vármegyei Kormányhivatalok informatikai funkcionális rendszerei sorban egységesítésre kerültek, amelyel együtt járt az elektronikus közigazgatás alapjainak letétele is. Ebben a fejlesztési időszakban elkezdődött, de nem fejeződött be például a szigetszerű ügyiratkezelési rendszerek kiváltása, illetve az ügyek elektronikus kezelésének ügyfél- és ügyintéző oldali hatékonyabbá tétele űrlap technológiával és úgynevezett munkafolyamat támogatással. A megvalósított fejlesztések hasznosulása érdekében fontossá vált, hogy a fejlesztések, illetve azok kiterjesztése tovább tudjon folytatódni, ezzel elősegítve az e-ügyintézés még szélesebb körben történő elterjedését a Kormányhivatali ügyintézés tekintetében.

A projekt feladata volt az egységesített, konszolidált iratkezelési szoftver bevezetése, hogy kezelni lehessen a korábbi hiányosságokat. A vármegyei kormányhivatalok szervezeti egységeinek meghatározó többsége a korábban használt különböző, többségében szigetszerűen, egymással nem integrált módon működő, és alapvetően a papír alapú iratkezelési és ügyintézési folyamatokat támogató iratkezelési szoftverek helyett egységesen az EKEIDR rendszert használhatja, és a korábbi papír alapú iratkezelési folyamatok helyett egységes elektronikus iratkezelési folyamatokat tud működtetni.

A vármegyei kormányhivatalok szakrendszerei és az EKEIDR rendszer között kiépített interfészek segítségével az iratkezelési lépések egy része automatizálhatóvá vált, és ezzel kiküszöbölhetők az ügyintézés során eddig párhuzamosan ellátandó feladatok.
——————–
Megtörtént a kormányhivatalok által működtetett, más fejlesztésben nem érintett ügyfél kapcsolattartási csatornák és folyamatok egységes újra szervezése, valamint az EKEIDR rendszerhez az újraszervezett folyamatokat támogató új, többcsatornás ügyfél kiszolgálást támogató funkcionális modulok illesztése és bevezetése.

Csökken az ügyintézési idő, megnő az e-ügyintézés és önkiszolgáló ügyintézés lehetősége

Megtörtént a Kormányhivatalok és állami szervek közötti elektronikus kapcsolattartás kialakítása. Az állami szervezetek közötti elektronikus kapcsolattartást biztosító szolgáltatások (KÉR rendszer, KEÜSZ és SZEÜSZ szolgáltatások) EKEIDR rendszerrel történő integrációja eredményeként a kormányhivatalok elektronikus úton, elektronikus iratok kézbesítésével is képessé váltak egymással, a központi államigazgatási szervekkel, valamint az egyéb közigazgatási szervekkel is kapcsolatot tartani.

Kialakításra került a Kormányhivatalok és ügyfelek közötti egységes, többcsatornás kapcsolattartás lehetősége. Az EKEIDR rendszerhez az újraszervezett kapcsolattartási folyamatokat támogató új funkcionális modulok illesztésével és bevezetésével a kormányhivatalok ügyfelei a működtetés igazgatási és informatikai hátterének biztosítását követően egységes, szabályozott, többcsatornás és ügyintézési szakrendszerekkel integrálható ügyfél kapcsolattartási csatornákon is tarthatnak kapcsolatot a kormányhivatalokkal.”

Forrás:
Az EKEIDR rendszer megvalósítása a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokban; KEMMA; 2023. június 29.
Ez egy PR-anyag / hirdetés volt a Mediaworks vidéki kiadványaiban. Mi a KEMMA-t választottuk forrásnak.