Skip to main content
jogközigazgatás: magyarpolitikatörvények, határozatok

Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes Lázár János építési törvénye

Szerző: 2023. július 23.No Comments

„Novák Katalin azért küldte tovább normakontrollra, mert elfogadása esetén az építési és közlekedési miniszter egy rendelettel felülírhatná a rá vonatkozó törvényt.

Korábban a Világgazdaság is beszámolt arról, hogy előzetes normakontrollt kért Novák Katalin köztársasági elnök Lázár János július 4-én elfogadott új építési törvényéről. Az Alkotmánybíróság (AB) elbírálta a köztársasági elnök indítványát: az AB honlapján közzétett július 19-i határozat szerint a testület megállapította, hogy a törvény több pontja alaptörvény-ellenes.

Novák Katalin azért küldte tovább normakontroll-eljárásra, mert elfogadása esetén Lázár János egy rendelettel felülírhatná a rá vonatkozó törvényt.

A Hvg.hu cikke szerint az AB is és a testület húszoldalas határozatában arra jutott, hogy „a törvény nem hirdethető ki”, mert alaptörvény-ellenes. Viszont az alkotmánybírák megjegyezték: ez „nem jelenti azt, hogy ne létezne alkotmányos megoldás a törvény által kitűzött célok megvalósítására”. Az AB még ötletet is adott arra, hogy miként: „a fenti jogalkotói célt szolgáló szabályozásnak konkrét feltételeket tartalmazó felhatalmazáson (…) a speciális eljárásrend alapjait és arra vonatkozó kivételeket, eltérési lehetőségeket törvényi szinten szabályozó rendelkezéseken kell alapulnia.”

Lázár János a döntés után úgy reagált, hogy Az Alkotmánybíróság döntését, amely az állami beruházások rendjéről szóló törvénnyel kapcsolatban született, megfontoljuk.”

Forrás:
Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes Lázár János építési törvénye; Világgazdaság; 2023. július 20.
Lásd még:
Az állami építési beruházások rendjéről szóló törvény (Frissítés: 23.07.12.); Építési jog; 2023. július 17. (a törvény története)