„Egy hetes halasztás után múlt hét kedden hozta nyilvánosságra Ursula von der Leyen a tervek szerint ősszel hivatalba lépő második Bizottsága összetételét. Természetesen a személyek és a tárcák elosztása még az európai parlamenti meghallgatások függvényében változhat, most azonban egy első képet kaphattunk a jövő Bizottságon belüli erőviszonyairól. Arról, hogy – legalábbis az első tervek szerint – kik a győztesei és kik a vesztesei a mostani tárcaelosztásnak. Röviden: a baltiak és a déliek örülhetnek, a közép-európaiak nem.
A szeptember 17-én nyilvánosságra hozott névsor és a tárcák elosztása sokakat meglepett, hiszen még az utolsó pillanatokban is történtek módosítások. Ahogyan az szokott lenni, jelöltek léptek vissza – köztük olyan, a jövőben jelentős szerepre szántak is, mint Thierry Breton, a franciák eredeti biztosjelöltje –, véglegesnek tűnő tárcamegoszlások változtak, ám a kedden megjelent névsor végül egy feladatra kész testületként jelent meg a közvélemény előtt. Az öt ügyvezető alelnökből és a külügyi főképviselőből, valamint természetesen az elnökből álló vezetési struktúra áttekinthetőbb viszonyok benyomását kelti, mint az előző öt év elnök, első alelnök, ügyvezető alelnök, alelnök, biztos felépítésű szerkezete, ám hogy a valóságban is a hatékonyságot szolgálja-e az új viszonyrendszer, az majd csak a működés hétköznapjaiban derül ki.
Bár nem tudjuk egyelőre, hogy a jelöltek közül kik azok, akik helyükön lesznek a Bizottság hivatalba lépésekor. Az Európai Parlament az elmúlt húsz évben minden intézményi megújulásnál megbuktatott legalább egy biztosjelöltet, és többnél pedig a tárcák kisebb-nagyobb változását érték el. Az eddigi tapasztalatokból adódóan tehát biztos, hogy nem a végleges Bizottságot ismertük meg szeptember 17-én. Mégis, az első tervezet is tökéletesen mutatja már a hangsúlyokat, és az új európai geopolitikai kontúrokat.
A névsort és a tárcaelosztást szemlélve szembeöltő, hogy a balti államok az eddigieknél mindenképpen jelentősebb szerepet fognak játszani a Bizottság működésében. A már veteránnak számító Valdis Dombrovskis látszatra ugyan visszalépett, hiszen az előző öt évhez képest, amikor ügyvezető alelnök volt, most „csak” biztos. Ám területe, amely a gazdaság és termelékenység, a végrehajtás és az egyszerűsítés kérdéseit foglalja magában, továbbra is meghatározó jelentőségű az európai integráció szempontjából. Tapasztalata és a belső működés ismerete pedig bőven lehetőséget nyújt számára befolyása érvényesítésére.
Mellette Kaja Kallas, volt észt miniszterelnök tűnik egyelőre az új Bizottság nagy nyertesének. Azzal, hogy az új külügyi és biztonságpolitikai főképviselő – és egyben a Bizottság alelnöke – észt politikus lett, a Bizottság elnöke egyszerre ismerte el a balti ország eddigi teljesítményét, valamint teremtett lehetőséget arra, hogy a világpolitika porondján is megjelentessék sajátos szempontjaikat a balti és az északi államok. Mellettük Andrius Kubilius védelmi és űrügyi pozíciója látszólag szerényebb befolyást jelent, a külügyi főképviselővel együtt dolgozva azonban ez a két terület nagyon is fontos lehet a jövő szempontjából.
Örülhetnek a déli államok is. Két ügyvezető alelnöki pozíciót kaptak az ötből, és mind a két terület fontos szakpolitikát jelent. Raffaele Fitto a kohézióért és reformokért felelős ügyvezető alelnökként minden forrásfüggő tagállam – így Olaszország – számára kulcsfontosságú területeket felügyel majd az elkövetkező öt évben. A spanyol Teresa Ribera pedig a tiszta, igazságos és versenyképes átmenetért felel majd. Egy olyan területért, amely az elmúlt és a következő időszak egyik leginkább vitatott reformját jelenti. Elégedett lehet Ciprus is, hiszen Costas Kadis a halászatot és a tengerészeti ügyeket kapta meg, amely – tekintetbe véve az ország adottságait – szintén stratégiai jelentőségű. Hasonlóképpen Horvátország, hiszen azzal, hogy Dubravka Suica a jövőben a Földközi-tenger térségéért felel, óriási lehetőséget kapott az ország a Mediterráneum politikai viszonyainak befolyásolására. Hasonlóképpen elégedettek lehetnek a görögök és a portugálok, hiszen mind a közlekedési, mind pedig a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos portfólió hagyományosan a fajsúlyos területek közé tartozik.
A közép-európai országok már korántsem lehetnek ennyire elégedettek. Románia még viszonylag boldognak mondhatja magát azzal, hogy Roxana Minzatu a képességekért és felkészültségért felelős ügyvezető alelnökként egyfajta oktatási biztosi feladatot láthat el talán magasabb fokon. Lengyelország ugyan a költségvetésért felelős biztost adhatja a jövőben, azonban egyrészt ezt a portfóliót már korábban irányították, azaz előrelépést nem jelent, másrészt ennél sokkal fajsúlyosabb tárcáról is volt már szó a korábbi tárgyalások során.
Szintén csalódást jelent a cseh biztosjelöltnek, Jozef Síkelának a nemzetközi partnerségek elnevezésű portfóliója, amit még értelmezni is nehéz, de egyértelműen könnyebb súlyú, mint a vele kapcsolatban említett kereskedelmi tárca. Ez végül Maros Sefcovichoz került, aki – tekintettel arra, hogy a Bizottság legrégebb óta hivatalban lévő tagja – ennél protokolláris szempontból mindenképpen többet érdemelt volna. Bár, ki tudja: ha az előző Bizottsághoz hasonlóan most is a biztosoknál lesz a hangsúly az alelnökök helyett, akkor Dombrovskis és Sefcovic is jól járt végül. A térségből érkező jelöltek közül a magyar biztos új feladata legalább kellemes meglepetést okozott. Várhelyi Olivér ugyanis a várakozásokhoz képest erősebb pozíciót kapott. Azt azonban, hogy az egykor tervezett egészségügyi unió milyen ütemben halad a megvalósulás felé, még senki sem tudja megmondani.
Ennyit tudunk tehát ma. Az új Bizottság feladatelosztása egyértelműen mutatja a geopolitika új csillagát, a balti államokat, és egyértelműen jelzi, hogy a közép-európai térség veszít súlyából az európai belpolitikában. Azt azonban, hogy hogyan alakul a jövőben a biztosjelöltek sorsa, és a különböző térségek politikai súlya, ma még nem tudjuk megmondani. Így azt sem, hogy ki nevet a végén.”
Forrás:
Ki nevet a végén?; Navracsics Tibor; Öt perc Európa blog, Ludovika.hu; 2024. szeptember 26.
