„Elsősorban a jogorvoslat helyének kérdésén feneklett meg pénteken az uniós adatvédelmi jogszabály módosításának vitája. A miniszterek idén már sokadszor futottak neki a dossziénak, amit ezúttal az Interneten is követni lehetett. A tét pedig az volt, vajon sikerülhet-e olyan mértékű haladást elérni, hogy még ebben az EU-törvényhozási ciklusban tető alá lehessen hozni a tervbe vett új jogszabályt.
A pénteki vita után diplomaták és megfigyelők többsége immár több mint kétségesnek nevezte azt, hogy sikerül még ebben a ciklusban, praktikusan áprilisig végleg lezárni az adatvédelemről szóló keretjogszabály módosítását.
Már az elnökségi hangütés sem ígért sok jót, részben azért, mert a pénteki eseményt már előre is csupán „orientációs vitáként” konferálták fel. Részben pedig azért, mert Jouzas Bernatonis litván igazságügyi miniszter pénteki prezentációja rögtön azzal kezdődött, hogy bár az előző – októberi – igazságügyi tanácsülés óta munkacsoporti szinteken hét ülést is szenteltek a témának, nem volt haladás, sőt, „fontos jogi akadályok” merültek fel.
Az elnökség néhány előzetes kérdés megküldésével próbálta előkészíteni a terepet a vita számára: ezek részben az adatvédelemben érintett felügyeleti hatóságok lehetséges jogkörét, részben a potenciális ügyintézés és az „adatalanyok” (polgárok) közötti optimális távolságot firtatták. A mindezt elviekben kezelni hivatott „egyablakos” ügyintézés ötlete („one stop shop”), amit a Bizottság már két éve, a módosítás útjára indításakor asztalra tett, számos vélemény szerint bár sok vonzó elemmel bír, ám a gyakorlati megvalósítása láthatóan több problémát is felvet.
Az elnökségi bevezető mindezek ismeretében már előre azt a következtetést vonta le, hogy az állampolgári érdekek védelme olyan megoldást tenne szükségessé, amelyben a helyi (állampolgár lakhelye szerinti) hatóságok a korábban elképzeltnél nagyobb hatáskörrel bírnának.
Az elnökségi véleményt aztán hamarosan megerősítette az EU-Tanács jogi szolgálatának a vezetője, Hubert Legal is. Legal kertelés nélkül arra a következtetésre jutott, hogy jelenleg ismert formájában az egyablakos ügyintézés több problémát vet fel, mint amennyi haszonnal jár, és hatékonysága oly csekély, hogy vélelmezhetően inkább elriasztja az embereket a közösségi jogvédelmi eszközök igénybevételétől, mintsem erre bátorítaná őket.
Az „egyablak” szerinte ugyanis valójában csak a szolgáltatóknak „egy ablak”, az esetleges sérelmükre védelmet-orvoslatot kereső adatalanyoknak már minimálisan három különböző lépést is kell tenni adott ügyek rendezésében.
Mert bár forma szerint a sértett polgár fordulhat a nemzeti felügyeleti hatóságához adatvédelmi panaszával, ám ha az ügyben érintett szolgáltatónak az üzemeltetés szerinti fő központja más tagországban van, (mint a Facebook esetében Írországban), akkor a nemzeti hatóság nem sokat tehet azon kívül, hogy a kérdést továbbítja az utóbbinak.
Ezzel tehát már a második szereplőnél van az ügy, ám ez sem a végső stádium, lévén, ha ennek intézkedése nem kielégítő a sértett számára, akkor a mai felállás szerint a bejegyzés szerinti ország bíróságához fellebbezhet csak, „ahol esetleg nem beszéli az ottani nyelvet, nem ismeri az ottani környezetet” – mutatott ár Hubert Legal. Szerinte mindez „aránytalanul sok ráfordítást” igényel (időben, erőfeszítésben, esetleg pénzben is) a sértettek részéről, akiknek a többsége ilyen helyzetben valószínűsíthető módon inkább eláll majd a jogorvoslat igénylésétől, és ezzel az egész jogszabály értelmét veszítheti.
A bizottsági reakció az elnökségi, és az EU tanácsi jogi véleményekre egyszerre volt méltatlankodó és elutasító. Viviane Reding egyfelől értetlenségét fejezte ki, hogy a tanács jogi szolgálata miért csak most érezte szükségét ellenvetései ismertetésének, amikor a dosszié már két éve az asztalon van. Emlékeztetett arra is, hogy úgymond „mindenki egyetértett” a jogszabály reformjának a szükségességében, mert a digitális gazdaság korában a korábbi szabályozás már nem elégséges, és mert az üzlet számára tarthatatlan állapotokat teremt a mai helyzet, amelyben 28 féle tagállami szabályozáshoz és intézményrendszerhez kell igazodni.
Reding megismételte, hogy az egyablakos módszer szerinte „gyors, kiszámítható, átlátható és költségkímélő”. Mindebben szerinte az októberi miniszteri tanácsülés jobbára már egyetértésre is jutott, azóta viszont „újranyitunk kérdéseket, amiket egyszer már megválaszoltunk” – tette hozzá. Úgy vélte, hogy mindezek miatt „október óta haladás helyett visszaléptünk”, és a dosszié lényegében „befagyott”.
Egyúttal a biztos is megszólaltatta – válaszul – a Bizottság jogi szolgálatának vezetőjét, aki vitatta, hogy az egyablakos rendszer „aránytalan terheket” róna az adatalanyokra, „különösen nem az elektronikus ügyintézés korában”. Majd még hozzátette: az EU-jog tele van olyan esetekkel, ahol fontos jogok kezelése különböző szereplőknél van, mégsem jár a dolog hatékonyság-csökkenéssel.
Utóbb egy nevének elhallgatását kérő bizottsági illetékes azt nyilatkozta a sajtónak, hogy az ügyben példátlan szembenállás alakult ki két uniós intézmény jogi szolgálata között.
A Tanács és a Bizottság közötti szópárbajt követő vitában a tagállami hozzászólások – huszonnyolc véleményről lévén szó – a lehetséges megoldásokat tekintve tarka képet mutattak. Abban azonban közös nevezőn voltak, hogy láthatóan senki nem hitt a dosszié gyors lezárhatóságában. Akadt hozzászóló – mint a brit miniszter -, aki azt javasolta, hogy egyelőre hagyják a jogászokat dolgozni, és csak márciusban térjenek vissza a kérdésre. Mások egyszerűen csak arra emlékeztettek, hogy a téma túl érzékeny, túl bonyolult, hogy sem a dolgot elkapkodnák.
A vita végén Reding alelnök a maga részéről „azokkal értett egyet”, akik szerint „technikai szinten fel kell gyorsítani” az egyeztetést. Az elnökség pedig lakonikusan beérte annak megállapításával, hogy még „folytatni kell a munkát”.
Kritikus volt a magyar felszólalás is. Navracsics Tibor beszédében emlékeztetett arra, hogy a módosított jogszabály célja az volna, hogy optimális egységet teremtsen a vállalati (szolgáltatói) érdek és az adatalanyok számára még kezelhető ügyintézési távolság között. A magyar igazságügyi miniszter szerint egyelőre nem született ilyen megoldás, sőt, október óta úgymond „nőttek a kétségek, hogy jó irányból közelítünk-e” a kérdéshez. Éppen ezért a hivatalos magyar álláspont egyelőre nem is támogatja azt az elképzelést, amelyik kizárólagos jogkört biztosítana a szolgáltató fő európai székhelye szerinti hatóságnak – tette hozzá.
Navracsics utóbb brüsszeli magyar tudósítókkal találkozva még kifejtette: Magyarország ez ügyben „vitában áll a Bizottsággal”, mert nem kíván engedni magas színvonalú adatvédelmi rendszeréből, márpedig a jelenlegi vita annak veszélyét vetíti előre, hogy a végeredmény esetleg ronthat a jelenlegi helyzeten.
A BruxInfónak arra a kérdésére, vajon a mostani adatvédelmi vita – amire egyébként rímelt az, hogy ugyanezen a tanácsülésen tagállami kétségek merültek fel az európai ügyészség hatáskörét, valamint az „igazságügyi eredményjelző tábla” lehetséges tartalmát illetően is – nem arra utal-e, hogy a nemzeti hatáskörök feladása igazságügyi téren egyelőre eljutott a tagoknak még elfogadható határokig, a miniszter válaszában elismerte: ezekben az ügyekben a nemzeti szuverenitást közvetlenül érintő kérdésekről van szó, amelyek kapcsán a minisztereknek „másnap már a nemzeti parlament előtt kell tudni megfelelniük”, és ezért ezekben az ügyekben különösen nehéz közösségi közös nevezőt találni.”
Forrás:
Reding elszigetelődött az adatvédelmi vitában; Bruxinfo; 2013. december 8.
