„Az Egyesült Államok hadseregének geostratégiával és nemzeti biztonsággal kapcsolatos kutatásokat végző intézete, a Stratégiai Tanulmányok Intézete (Strategic Studies Institute, SSI) terjedelmes könyvet adott ki – több szerző tollából – a kibertérben jelen lévő ártó szándékú szereplőiről, a bűnözés előtt megnyíló lehetőségekről, valamint az ebben a térben folyó hadászati, stratégiai versenyről.
A kiadvány vezetői összefoglalójában utal a kibertér fejlődésének és felemelkedésének polgári életből is ismert hatásaira. Miszerint hozzájárul a globalizáció kiteljesedéséhez, új globális közjavakat hoz létre, lehetővé teszi az eszmék és a tudás gyors terjedését, globális piacot teremt a helyi termékeknek, erőt kölcsönöz (’empowerment’) magánszemélyeknek és kisebb szerveződéseknek is. Ugyanakkor a kibertér új lehetőségeket jelent a bűnözés számára is, szinte sugárutat biztosít a terroristák toborzásához, és új játékteret biztosít a kisebb és nagyobb hatalmaknak egyaránt a geopolitikai versengésben. A társadalom kibertér-függősége mindezzel együtt jelentős sérülékenységet is jelent.
A könyv első részében magát a kiberteret mutatják be a szerzők. A második részben a kártékony cselekményeket és fenyegetéseket főbb típusait mutatja be, a harmadik pedig az erre adható lehetséges válaszokat. A kibertér leírásakor kiemelten foglalkozik annak biztonsági szempontból jelentős leágazásaival.
Dighton Fiddner amellett érvel, hogy a kiberteret úgy kell tekinteni, hogy ezzel egy új hadászati tér jelent meg az eddigi hagyományos színterek: a szárazföld, a tengerek, a levegő és – lassan fél évszázada – a világűr mellett. Mindamellett, ha a kibertérre úgy is tekintünk, mint az ötödik, a többitől független, jól elkülöníthető hadászati színtérre, akkor is jelentősen különbözik azoktól szerkezetében és működésében egyaránt. Nazli Choucri a kibertér diffúz, decentralizált, diverzifikált jellegét emeli ki. Rick Hutley szerint mivel a folyamatos technológiai újítások, innovációk révén a kibertér folyamatosan tágul és változtatja az „alakját”, alapvető fontosságú megrajzolni a kohézív, holisztikus architektúráját ahhoz, hogy a fenyegetésekre megfelelő választ adjunk.
Jeff Boleng és Colin Clarke azt az „új hálót” írja le, amit a kibertér hozott létre a fejlett és kevésbé fejlett országokban egyaránt. Ennek megjelenésének mérföldkövét nem is az okostelefonokban, hanem még az alapfunkciós mobilokban látják, amely egy újfajta információs környezetet alakított ki a maga többnyelvű szakzsargonjával és kommunikációs rutinjaival. A kibertérben kavargó szövegek, hangok és videók tovább fokozzák a városi környezetnek azt a kaotikusságát és előjelezhetetlenségét, ami az ott zajló műveleteket tovább nehezítik.
A kibertérben jelentkező fenyegetések kapcsán Michael Kenney azt a meglepő kijelentést teszi, hogy a jelentősen eltúlozzuk a kiberterrorizmus jelentette fenyegetést. Ennél jóval veszélyesebb az, amit az internet lehetővé tesz a pénzalapok megteremtésére, célpontok felkutatására és a támogatók toborzására. A kiberterrorizmus-fenyegetés a jövőben ugyan nőhet, de jelenleg jóval nagyobb veszélyt jelent az online bűnözés, a hacker-tevékenység és a kiberhadviselés. Timothy Thomas külön kiemeli Kína szerepét a kémkedésben és a szabotázsakciókban, ami felveti az „információs elrettentés” szükségességét is. (Az „elrettentés” a hidegháború egyik kulcsfogalma volt: az amerikai stratégiai gondolkodásban azt a képességet fejezte ki, amely távol tartja a szovjet támadó szándékot, a válaszcsapástól való félelem által – H.T.) Kína szándéka ezekkel a kiberműveletekkel nem csak az, hogy előnyt szerezzen a gazdaságban, az üzleti életben, a katonai versenyben és a politikai alkudozásokban, hanem hadászati stratégiai céljai is vannak vele. Stephen Blank Oroszország kiberműveleteit is egy átfogóbb stratégia részeként mutatja be. Ennek a stratégiának a kiberháború, a gazdasági szankciók, hazai és nemzetközi információs kampány, ifjúsági szervezetek és bűnözői csoportok manipulálása, a kulcságazatokba való behatolás és a politikai felforgatás egyaránt részét alkotják. Ezek a műveletek nagyszabású katonai műveletek kiváltására is alkalmasak. (Amikor mindezt formális és informális fegyveres akciókkal elegyítik, azt nevezzük „hibrid háborúnak”. A kifejezés az elmúlt években, különösen az ukrajnai konfliktus kirobbanása óta került elemzők, védelmi tervezők és a biztonságpolitikával foglalkozók érdeklődésének homlokterébe – H.T.) Moszkva ilyen kiberműveleteket korábban mind Észtország, mind Grúzia ellen bevetett.
A könyv bemutatja az üzleti életet károsító kiberbűnözést, valamint a nonprofit szervezetekre irányuló fenyegetéseket is. Külön kitér arra a veszélyre is, amelyet a kibertér a rá támaszkodó járművekre jelent. Egy informatikai eszközökkel vezérelt jármű – vagy akár a közlekedésszabályozást végző eszközök – feletti uralom átvétele tragikus következményekkel járhat.
A kibertér jelentette fenyegetésekre adható válaszokat illetően a szerzők arra mutatnak rá: az Egyesült Államok által követett gyakorlat nem kellően átgondolt és gyakran inadekvát, nem ad jól illeszkedő, jól célzott megoldást a problémákra. Martin Libicki szerint például a kiber-elrettentés, mint fő eszköznek tekintett lehetőség több okból sem tekinthető hatékony megoldásnak. Davis Bobrow szerint az amerikai katonai gondolkodás a kibertérrel kapcsolatban is Pearl Harbor és a nukleáris korszak tapasztalatait követi, miközben a kibertechnológiák egészen más típusú fenyegetést jelentenek, mint az atomfegyverek. A Dolgok Internete szintén egy olyan új teret hoz létre, amelyre új fogalmi készletet kell alkotnia a biztonsággal foglalkozó elemzőknek és tervezőknek. Benoît Morel arra következtetésre jut: a „kiberfegyver-korlátozási” egyezmények sem kétoldalú, sem többoldalú formában nem biztosítanának megfelelő megoldást. Kelsey Ida ehelyett azt javasolja: olyan, egyedi tapasztalatokból általánosító (’bottom up’) válaszokat érdemes tanulmányozni, amelyek elsősorban a nemzetközi bűnözés elleni küzdelem terén gyűltek össze.
Chris Demchak a jövő lehetséges forgatókönyveit illetően három opciót vázol fel. Az elsőben egymással civakodó, versengő és ellenséges államok nyúlnak kiberfegyverekhez. A másodikban a rendszert egy felemelkedő „illiberális domináns” hatalom határozza meg. A harmadikban olyan nemzetek együttműködése valósul meg, amelyeknek hasonló a gondolkodásmódjuk és a berendezkedésük, és hasonló fenyegetésekkel is néznek szembe. Az, hogy milyen ártó szándékú cselekményekkel kell szembenéznünk a jövőben, nagymértékben függ attól is, melyik modell lesz a meghatározó a kibertérben. ”
Forrás:
Cyberspace: Malevolent Actors, Criminal Opportunities, and Strategic Competition; Phil Williams, Dighton Fiddner (szerk.); Strategic Studies Institute (SSI), U.S. Army War College; 2016. augusztus 11. (pdf) – az ismertetés Hegedűs Tamás munkája
Szerkesztői megjegyzés:
Az ismertetésben az angolszász katonai szóhasználat ‘strategic’ kifejezését több helyen a magyar ‘hadászati’ kifejezéssel adtuk vissza, a megszokott magyar terminológiának megfelelően.
