Mit tanulhatnak a diplomaták egy újságírótól?
Szinte mindenhol azt láttuk: „digitális diplomácia” alatt elsősorban a közösségi média kapcsolatteremtő erejével „felturbózott” külkapcsolati munkát értik a tudomány emberei is, de különösen a gyakorló diplomaták. A Facebook, a Twitter, a Youtube és az Instagram korábban nem látott – gyors, közvetlen, kétirányú – párbeszéd lehetőségét teremtették meg, amivel egyre szívesebben élnének a külügyi apparátusok tisztségviselői, a központokban és a külképviseleteken egyaránt. De, valamit látni kell: a közösségi média platformjai, látszólagos egyszerűségük ellenére, komoly közkommunikációs eszközök. A bennük rejlő lehetőségek kiaknázása speciális tudást, tapasztalatot és gyakorlatot igényel – a digitális kor diplomatáitól is.
Ezek a „kommunikációs csatornák”, mert hiszen ebben az értelemben azokról van szó, az írott szöveg, valamint a képből, grafikából, videofilmből összetevődő látványelemek szakszerű alkalmazásával válnak képessé arra, hogy egy ország külpolitikai érdekeit, egy követségi apparátus munkacéljait valóban szolgálják. Az írás, méghozzá az újmédiának nevezett eszközökre alkalmas szövegek megírása, és különösen a „vizuális elemekkel való történetmesélés” komoly szakmunka. Nem véletlen, hogy ma még – egy-egy követségi Facebook fiók, vagy egy diplomata személyes Twittere – inkább elrettentő példákkal szolgál, semmint követendő gyakorlatokkal.
Kézenfekvő hát az a gondolat, hogy a gyakorló újságírók napi munkatapasztalataiból merítsenek „ihletet” azok a diplomaták, akik a holnap nagykövetségein dolgozva a közösségi média platformjain „töltik” majd a szinte 24 órásra nyúlt munkanapjaik javát. A nagynevű amerikai USC Annenberg egyetemi médiaközpont egyik doktorandusza, maga is nemzetközi kapcsolatok szakember, és egyben gyakorlott közösségi média újságíró, praktikus cikkben foglalta össze azokat a tudnivalókat, amik egyfajta gyorstalpalóként készíthetik fel a közösségi médiát aktívan használni akaró, fiatal diplomatákat. Tanácsaiból most mi is szemezgetünk néhányat:
- Jól megválasztott analitikai eszközök segítségével gyűjtsön valóságos, releváns, friss és pontos adatokat (szakzsargonban: felhasználói „demográfiákat”) a leendő célközönségről. Ehhez a szerző a HootSuite, Sprout Social, Simply Measured profi eszközöket javasolja, természetesen az egyes közösségi média platformok saját látogató-analítikai eszközei mellett.
- A közösségi média eszközök abszolút sajátossága: a kétirányú kommunikáció (a „párbeszéd”) lehetősége – éljünk is hát vele! A szerző hangsúlyozza: ma még sokszor általános, hogy az USA Külügyminisztérium (ill. külképviseletek) hivatalos közösségi média platformjaira kitett, „kifelé áramló” kommunikációra, szövegre, képre, videóra érkező válaszokat, reflexiókat a digitális diplomaták további reagálás (válaszszöveg, vagy legalább egy lájkolás) nélkül hagyják.
- A komoly külpolitikai tartalmakat könnyen érthető, közbeszédi formában („csevegő stílusban”) mutassuk be. Nem is olyan könnyű megtalálni az egyensúlyt – de megéri! Ugyanis ennek hatására el is olvassák, amit mondani szeretnénk.
- Kövessük figyelemmel, diplomataként is, a közösségi média trendjeit. Szélsebesen változó világ, újabb és újabb megoldásokkal, néha csak manírokkal, hóbortokkal, néha valóban használható lehetőségekkel. A Chilében akkreditált amerikai nagykövet például videofelvételeket tett közzé Facebookján arról, hogyan készíti ő hazája híres ételeit. Az akció jelentős sikert hozott – köszönhetően a közösségi médiát már egy ideje lázban tartó főzőcske-vdeók óriási népszerűségének is. Vigyázni persze itt sem árt; a félreértett, balul elsült trendkövetésből is kijutott az USA Külügyminisztériumának.
What diplomats can learn from journalists; Lauren Brackmann; USC Center on Public Diplomacy; 2018. január 17.
A Vatikán közösségi média tábora villámgyorsan elérte a 4 millió követőt
Az egyik legkisebb nagyhatalom kétségtelenül a Vatikán Állam. Pontosabban: maga a katolikus egyház. De, meg kell mondanunk: a digitális diplomácia iránt érdeklődök számára vitathatatlanul az egyik példakép is egyben! A sokakban a merevség, a megcsontosodottság képzetét keltő intézmény ugyanis az elmúlt évtizedben, különösen a mostani vezető, Ferenc pápa trónra kerülése óta, az intézményi modernizáció egyik élharcosa lett. Különösen érvényes ez a külvilággal való kapcsolattartás, a közkommunikáció eszközrendszerére. A közösségi média, elsősorban a Twitter, de a Facebook és a Youtube is a külvilággal való kapcsolatépítés, a kétoldalú párbeszéd legfontosabb eszközévé lépett elő szinte évek alatt. Nem mindegy az sem: az újító szellemben maga az egyházfő jár az élen, meggyőzően sugallva ezzel azt, hogy „kötelező modernkedésnél” itt jóval többről van szó. Twitter üzenetei, jól láthatóan saját maga által írt posztjai révén Ferenc pápa népszerűsége magas, a hívekkel tartott közvetlen kapcsolata különösen erős.
A Katolikus Egyház ugyanakkor jóval több egyszerű közösségnél: egy a világnak szinte minden zugára kiterjedő, globális entitás és intézményrendszer is. Mérete, komplexitása folytán a kommunikáció óhatatlanul is működésének az egyik kulcsterülete. A tájékoztatási munka szervezéséért és kivitelezéséért nagy tekintélyű hivatal, a Vatikán Kommunikációs Államtitkársága felel, amelynek az élén jelenleg egy dinamikus, fiatal egyházi ember, Dario Vigano prefektus áll. Az ő tervező munkáját, és persze nagyjából húsz szakértő (tervező, grafikus, szoftveres, folyamattervező) csaknem egy éves munkájának köszönhetően nem rég fejeződött be a Vatikán digitális tájékoztatási rendszerének átfogó megújítása.
Nem sokkal karácsony előtt helyezték üzembe a Vatican News új internetes portálját, megkoronázva ezzel az egyházi állam kommunikációjának 2015-ben megkezdett átalakítását. Az ötnyelvű portál legfontosabb funkciója – a sokrétű és sokoldalú hírszolgáltatáson túlmenően – az, hogy áttekinthető, kényelmes elérési pontot biztosítson a hívekkel való kapcsolattartásban kulcsszerepet játszó közösségi média platformoknak.
A zászlóshajó kétségtelenül a Vatikán gyökeresen megújított, globális Facebook oldala. Fontosságát, népszerűségét – és persze az átalakítás sikerességét – jól mutatja, hogy követőinek száma idén már meghaladta a 3 milliót. A Vatikán megújult Twitter fiókja végre orvosolta a széttöredezettség korábbi problémáját, és immár a hat nyelv bármelyikén gyorsan és könnyen követhető. A 600 ezret jóval meghaladó Twitter követői tábor mellett valamivel elmarad, de ugyancsak aktív az Egyházi Állam saját, dedikált Youtube csatornája, a maga mintegy 300 ezer hívével. És most már megkezdte felzárkózását a legfiatalabb közösségi médium, a Vatikán Instagram fiókja; rövid idő alatt a 115 ezret elérő követői tábora bizakodásra készteti a vatikáni kommunikáció szervezőit, működtetőit.
Ugyancsak a Vatikán Kommunikációs Államtitkárságának egy külön részlege foglalkozik a pápa „saját” közösségi média platformjainak kezelésével. Működésüket, ezen a területen, szorosan összehangolják a Vatikán Külügyi Államtitkárságának tevékenységével. Ahogy azt említettük: Ferenc pápa személyesen írja, olvassa, válaszolja Twitter- és Facebook-forgalmát – nyilván persze bizonyos emberi határok között. Népszerűsége ugyanis óriási, messze túlszárnyalva – ami a közösségi média követőket illeti – bármely más államfő, vagy politikus kollégájának vonzerejét. Twitter fiókja 44 millió követőt mondhat magáénak, de a fényképmegosztó médiuma, a pápa Instagram fiókja is 5 millió állandó hívével emelkedik ki az átlagból.
Vatican News community exceeds 4 million users on social media; Vatican News; 2018. január 9
Facebook, Twitter, YouTube, Instagram
Hogyan (ne próbáljunk) küzdeni a fake news ellen
Mindig előszeretettel hívjuk fel a figyelmet a Clingendael híreire. A Nemzetközi Kapcsolatok Holland Intézete ugyanis minden kétséget kizáróan a digitális diplomácia elméleti és gyakorlati kérdéseit kutatók számára is az egyik legfontosabb, legautentikusabb szakmai forrás. Most is örömmel hívjuk fel tehát a figyelmet az Intézet egyik legfrissebb kiadványára, az ún. Gyorsösszefoglalóra (Alerts), amely – nevéhez híven – egy-egy égető problémára, kutatási kérdésre vagy területre szeretné ráirányítani a figyelmet. A legutóbbi szám egy valóban napi problémát, a tavaly óta elhíresült „fake news”, azaz álhír kérdést igyekszik egy kicsit tárgyilagosabban bemutatni.
Mert hiszen a „fake news”-zal ma már mindenki foglalkozik, legyen bár politikus, újságíró, kutató, vagy közember. Méghozzá úgy, hogy közben abban sincsen egyetértés, hogy egyáltalán mit értsünk a bűvszóvá vált angol kifejezésen? A legsúlyosabb gond ezekkel az álhírekkel minden esetre az, hogy emberek – méghozzá laikusok és profik egyaránt – habozás nélkül elhiszik őket, közzé teszik őket, megosztják őket, és ezzel valójában életet lehelnek beléjük.
Az álhírek ugyanakkor a legjobb szálláscsinálói az egymás érdekeit, érzékenységeit figyelmen kívül hagyó nemzetközi diskurzusoknak is, és ezzel szinte laboratóriumi táptalajává válnak a politikai mítoszoknak – és végső soron a geopolitikai rivalizálásnak. Ezért gondolja úgy Jan Melissen, a nagyhírű holland külkapcsolati intézet vezető kutatója, hogy az álhír problematikát egyszer s mindenkorra körül kellene járni. A szakember ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy az elsietett, kapkodó „megoldások”, kézenfekvő „válaszok” nem használnak, inkább csak rontanak a helyzeten. Ahogy az állítólagos „bűnösök” gyors megtalálása, majd visszaszorítása, és lehetőleg megbüntetése nem vezet sehová, legfeljebb a kölcsönös csaták és párharcok eszkalálódásához.
Az „orosz álhírek” elleni küzdelem fokozását proponáló EU-bürokrácia hozzáállását a szerző leegyszerűsítőnek, és összességében kontraproduktívnak tekinti. Felhívja a figyelmet arra is, hogy olyan jelenségekre, amelyek alapvető, „emberi aspektusokat” takarnak, nem lehet egyszerű megoldásokat találni.
Fake news and what (not) to do about it; Clingendael; 2018. február 2.
Palesztínáról – héber nyelven. A palesztín digitális diplomácia új útjai
Annak idején, 2008-ban a svédek voltak a nagy úttörők: a Second Life nevű „virtuális világban” megnyitották országuk első „virtuális nagykövetségét”. A kezdeti lázasan izgatott hónapok (talán évek) után azonban a valódi világ mintájára felépülő és működő, vagy inkább működtetett digitális világ az maradt, aminek indult: számítógépeken és a világhálón át játszott játék. És a képzelt környezetbe beleálmodott képzelt nagykövetség 2013-ban csendesen bezárta kapuit.
Aztán jöttek az amerikaiak, és amit ők kitaláltak, az már egy kicsit komolyabbnak bizonyult. 2011-ben az USA Külügyminisztériuma elindította a „Virtuális nagykövetség Iránban” névre keresztelt projektjét. Egyszerűen arról volt szó, hogy az Iszlám Köztársasággal késhegyig menő ellenségeskedésben lévő Egyesült Államok a virtuális térben akarta megteremteni azt az intézményt, amely – normál esetben, normális államközi kapcsolatok között – fizikai valóságban szolgálhatja egy küldő ország közdiplomáciai céljait. A terv az volt, hogy a virtuális térben teremtik meg, és teszik elérhetővé a „fogadó” ország nagyközönsége számára az amerikai politika által közvetíteni kívánt üzeneteket, értékeket. Valódi, hagyományos értelemben vett külképviselet hiányában, az amerikai politika ezzel az Internetre telepített „nagykövetséggel” szerette volna megerősíteni (kiépíteni) jelenlétét a térségben. Tulajdonképpen ez volt (és a mai napig ez maradt) az egyik leginkább „digitális diplomáciai” projekt a világban. Azt hirdette ugyanis: ha a fizikai valóságban nincsen (nem lehet) kapcsolat, a digitalizációnak, az internetnek hála akkor is közvetlen kapcsolatot építhet egy kormányzat egy másik állam lakosságával. A webhely alapfunkciója az (elsősorban politikai, de szélesebben vett kulturális) tájékoztatás volt és maradt. Ugyanakkor egy valódi külképviseletre emlékeztető módon információkat biztosít az USÁ-ban történő tanulási lehetőségekről, illetve kifejezett konzuli témákban (vízumszerzés) is.
Ezekhez a digitális kezdeményezésekhez hasonló kezdeményezés a palesztínok Facebook Nagykövetsége. A digitális diplomácia talán legkülönösebb intézménye sok szempontból lehet esettanulmány alapja. A térség egészen sajátságos, rendezett (vagy félig rendezetlen) viszonyaihoz, félig elismert határokhoz, félig elismert államiságokhoz igazodva, és a digitális forradalom sajátos eszköztárát felhasználva próbál kapcsolatot építeni.
Funkciója alapjában véve egyszerű: információt, méghozzá palesztín szemszögből kezelt információt, tájékoztatást nyújtani a térség (természetesen elsősorban Izrael Állam) lakói számára. Méghozzá – és egyszerűségében is ez az újdonság – zsidó lakosai számára. A palesztín Facebook Nagykövetség ugyanis – héber nyelvű. Alapvető küldetése az, hogy puszta létével, a palesztín államiság szimbólumainak folyamatos megjelenítésével, illetve az anyanyelvi párbeszéd megindításával és fenntartásával igyekezzen elfogadtatni az önálló palesztín államiság gondolatát.
A digitális platform tartalmát elemző kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy miközben az önálló palesztín ügy következetes képviseletét szándékszik biztosítani a Facebook oldal, ugyanakkor feltűnően kerüli a térségben élő palesztínok és zsidók megegyezését élesen akadályozható témákat. A közösségi média kezdeményezés másik erényeként említik a kutatók azt a tényt, hogy a platform üzemeltetői nagyon is komolyan veszik a médium alapvetően interaktív jellegét. Azaz, az oldal szerkesztői folyamatos párbeszédet folytatnak a Facebook Nagykövetségen megjelenő (zsidó) kommentelőkkel. Ennek tudható be az, hogy a projekt a mai napig nem vált egy egyoldalú információ továbbító (vagy éppen kifejezetten „egyoldalú propaganda”) szócsővé.
Palestine in Hebrew: a new approach to Palestinian digital diplomacy; Ilan Manor, Marcus Holmes; Medium, International Affairs Blog; 2018. január 29.
Palestine in Hebrew; Palestine / PLO – Main office; Facebook
Miért térdepelteti kukoricára a celebeket a Kínai Kiberfelügyeleti Hivatal?
Többször adtunk már hírt arról a – meglehetősen nyugtalanító – fejleményről, hogy a nyugati digitális világ óriásai, formálisan magáncégek, feltűnő lelkesedéssel (vagy legalábbis különösebb ellenkezés nélkül) válnak partnereivé a nyugati világ kormányköreinek az „ellenség” adminisztratív megregulázásában, korlátozásában, és lehetőleg visszaszorításában. Egyik hír követi a másikat arról, hogy a Facebook, vagy a Google, és más internetes, ill. közösségi média szolgáltatók milyen intézkedéseket hoznak a „bűnösnek talált” oroszok, és persze kínaiak működésének korlátozására. Nehéz ezt másként látni: a nyugati kormányok, amelyek a klasszikus hidegháború eredményeihez képest messze „alulteljesítenek” a globális riválisok, Oroszország és Kína elleni információs háborúban, a technológiákat kézben tartó, és amerikai tulajdonú magánszektort vonják be a küzdelembe.
Nagyon úgy fest azonban a dolog, hogy az ellenfelek – túl az érintett amerikai cégeknek súlyos veszteségeket okozó ellenlépéseken – maguk is készek arra, hogy adminisztratív módon kényszerítsék rá akaratukat a saját digitális szolgáltatóikra.
A kínai internetes felügyelő hatóság arra kötelezte a napokban a legnagyobb kínai közösségi média szolgáltatót a Sina Weibót, hogy „büntetésként” időlegesen felfüggessze a legkeresettebb kifejezések listáját, illetve a legdivatosabb témákat mutató listáját. A két népszerű szolgáltatás felfüggesztése komoly érvágást jelenthet a szolgáltatónak, hiszen – a helyi celebritásokat rajongva figyelő felhasználóknak – az oldal legnépszerűbb funkciói voltak ezek.
A lépést az internetes hatóság azzal indokolta, hogy nem sikerült más módon rákényszerítenie a szolgáltatót arra, hogy korlátozza (magyarán cenzúrázza) a „felhasználók által közreadott illegális tartalmakat”, illetve általánosságban a „vulgáris” közléseket.
A lépések hátterében egyrészt egyfajta „kultúrharc” sejthető. Az elektronikus médiumok szabályozásáért felelős kínai hatóságok az utóbbi hetekben több olyan intézkedést is hoztak, amellyel a kínai kormányzat (vélt vagy valós) kulturális irányvonalával nem egyező jelenségeket igyekeznek visszaszorítani. Nyilván ebbe a kategóriába sorolható az intézkedés, amely eltiltotta tetovált műsorvezetők, illetve a „rapkultúra” képviselőinek szerepeltetését az állami televízióban. A „felhasználók által közzétett illegális tartalmak” azonban komolyabb konfliktusokra utalhatnak: az elmúlt hónapokban ugyanis, ezzel a megfogalmazással, több olyan eset is felmerült, ahol a Kínai Népköztársaság külpolitikai érdekeit sértőnek tartott tartalmak – jellemzően Tajvant, vagy Makaót önálló államként kezelő megfogalmazások – miatt hoztak a kínai hatóságok szankciókat.
Why Weibo and Chinese Celebrities are Put into the Naughty Corner; Manya Koetse; What’s on Weibo; 2018. január 30.
SZAKMAI MŰHELYEK – USC ANNENBERG
Philip Seib a terrorizmus és a közösségi média kapcsolatáról. Video.
A nemzetközi kapcsolatok, újságírás, és persze a két terület határvidékén virágzó digitális diplomácia egyik jeles nemzetközi műhelyének számító USC Annenberg School for Communication and Journalism, a Dél-Kaliforniai Egyetem nagy hagyományú intézete a kiberdiplomácia követőit is felettébb érdeklő munkát jelentetett meg a közelmúltban. Az intézet tanára, Philip Seib As Terrorism Evolves című tanulmánykötetében a (nemzetközi) terrorista szervezetek közösségi média használatát igyekszik feldolgozni és bemutatni.
Noha a téma nem teljesen kitaposatlan ösvényre vezet, napjaink nemzetközi kapcsolatrendszerének egyik nagyon súlyos, és perspektívájában különösen aggasztó jelenségét taglalja a könyv, és ezért feltétlenül említést érdemel.
Az egyetem patinás kutatóintézete most egy videobeszélgetésben foglalta össze a könyv legfontosabb gondolatait, eredményeit. A filmanyag megtekinthető az Annenberg dedikált Youtube csatornáján.
Philip Seib talks Social Media and Terrorism; USC Public Diplomacy; 2018. január 18.
How Terrorists Use Social Media; Youtube
Összeállította és szemlézte: Nyáry Gábor
