„A Stratfor értékelése szerint az Egyesült Államok és Kína között a gazdasági és technológia elsőségért vívott versenyben a kibertér jelenti az egyik fő színteret. A két ország vezetésének víziói drasztikusan eltérnek egymástól abban, hogy hogyan kezeljék ezt a helyzetet. Míg Hszi Csin-ping kínai elnök amellett száll síkra, hogy minden államnak joga van ellenőrzést gyakorolnia saját kibertere és annak infrastruktúrája fölött, távol tartva a külföldi beavatkozás lehetőségét, addig az amerikai gyakorlat ennél liberálisabb modellt követ, előmozdítva a szabad hozzáférést az internethez és elítélve a kormányzati cenzúrát. Washington ezzel együtt álnoknak nevezi Peking felhívását a kiber-szuverenitásra, mivel Kína továbbra is eszközként használja más államok rovására a kiberkémkedést, amivel a saját maga által hirdetett elvekkel kerül szembe. Az elemzés szerint ugyanakkor az internetet és a kiberteret mindkét hatalom felhasználja a másik ellen. A 2015-ben megkötött kétoldalú egyezmény, miszerint a felek tartózkodnak attól, hogy üzleti titkokat vagy szerzői jogokat sértő információkat szerezzenek meg egymástól, csak mérsékelte, de nem szüntette meg ezt a fajta gyakorlatot.
A Stratfor úgy értékeli: az offenzív kínai online műveleteket ért kritikák ellenére Peking kiberbiztonsági politikája elsősorban védekező stratégiát követ. A kormányzat már jóval az internet korszaka előtt törekedett arra, hogy a hazai információáramlást ellenőrzése alatt tartsa, mivel a legnagyobb félelme az, hogy ellenzéki csoportok propagandára és önszervezésre használják fel a médiát, beleértve immár az internetet is, amit – akár dezinformatív módon is – külső ellenségek is kihasználhatnak a maguk céljaira. Ennek lehetőségére Peking a „Nagy Tűzfal” kialakításával válaszolt. A kiberbiztonság jelentőségét csak növeli, hogy az internet a kínai a gazdaságban egyre meghatározóbbá válik. Li Ko-csiang miniszterelnök 2015-ben hirdette meg az „Internet Plusz” kezdeményezést, amely beágyazná az internetet a gazdaság minden szegmensébe, ami a laza adatvédelmi szabályozással együtt páratlan nagyságú adattárházakat hoz létre, a hálózatok és a gazdaság erősítésére is alkalmas módon.
Kína tehát biztonsági és gazdasági megfontolásból is minden korábbinál jobban ügyel kiberterének biztosítására. Ugyanakkor az, hogy nagymértékben támaszkodnak külföldi szoftverekre és hardverekre (beleértve még a félvezetőket is), sérülékennyé teszi az országot. A külföldről behozott programok és berendezések – a beszállítóktól való függés kockázatán túlmenően – olyan „hátsó ajtókat” is tartalmazhatnak, amelyeket kínai aggodalmak szerint az Egyesült Államok saját céljaira használhat ki. (Más kérdés, hogy a gyanakvás kölcsönös, mint azt a ZTE és Huawei elleni eljárások is mutatják.) A külföldi technológiáktól és beszállításoktól való függőség megszüntetése érdekében hirdette meg Peking a „Made in China 2025” programot, aminek stratégiai és biztonsági jelentősége legalább akkora, mint a gazdasági. A 2017-es kiberbiztonsági törvény pedig jogalapot teremtett arra, hogy a külföldi vállalatok átengedjék a kormánynak az ellenőrzést adataik felett, valamint átadják felülvizsgálatra forráskódjaikat. Ez azonban nem csak a biztonsági kockázat felderítésére ad alkalmat, hanem „orvvadászatra” is szerzői jogi oltalom alatt álló tervezési információkra.
Az elemzés szerint a kiberkémkedés továbbra is a kínai internet-stratégia kritikus része marad. (Zárójelben jegyezve meg, hogy a nyugati titkosszolgálatok természetesen ugyanúgy élnek efféle gyakorlattal.) Kína azon aggodalma, hogy lemarad e téren, hozzájárulhatott ahhoz, hogy a hadseregen belül létrehozták – gyakorlatilag ötödik haderőnemként – a Stratégiai Támogató Erőt, amely magába foglalja a kiberhadviselési képességek fenntartását és fejlesztését is. Mivel Kína az egyetlen olyan állam, amely valós kihívást jelenthet az Egyesült Államok vezető szerepére és ezáltal a fennálló nemzetközi rendre, amelynek ma már az internet is kritikus része, a Stratfor szerint a kibertér fontos hadszíntérré válik Peking és Washington között.
A Stratfor egy korábbi elemzésében rámutat: míg korábban az Egyesült Államok nyugodt lehetett afelől, hogy egyetlen más ország sem tudja a fizikai méretek és a technológiai képességek hasonlóan erős kombinációját felmutatni, addig mára Kína képessé vált erre. A kínai és amerikai gazdaság kölcsönös függése, valamint a kettős használatú technológiák kulcsszerepe miatt pedig a kínai vállalatok a polgári felhasználású üzleti sikerei is biztonsági kihívást jelenthetnek. Erre reflektál a 2017 végén elfogadott Nemzeti Biztonsági Stratégia is, amely kimondja, hogy Kína növekvő technológiai bátorsága gazdaságilag és katonailag egyaránt fenyegetést jelenthet az Egyesült Államoknak. Míg az ázsiai nagyhatalmat akár csak öt évvel korábban is inkább „imitátornak” tekintették az új technológiák terén, mára már elismerten és felismerten innovátorrá vált, egyes úttörő technológiákban akár piacvezető szerepre is esélyesen. Az elemzés szerint bármilyen nehéz is elismerni Washingtonban, Kína a technológiai versenyben utolérési fázisban van, sőt, egyes területeken már Amerikának kell lépést tartania áttörést eredményező kínai fejlesztésekkel. Ezzel egy „új űrverseny” indult el a két nagyhatalom között, amelynek középpontjában ezúttal a mesterséges intelligencia áll.”
Forrás:
China Won’t Back Down on Cyber Espionage Anytime Soon; Stratfor; 2018. július 6.
The Coming Tech War With China; Matthew Bey; Stratfor; 2018. február 6.
Az ismertetésben is említettük, hogy a nyugati titkosszolgálatok is folytatnak gazdasági célú kémtevékenységet. További információ található például ebben a cikkben: The U.S. Government’s Secret Plans to Spy for American Corporations; Glenn Greenwald; The Intercept; 2014. szeptember 5.
