Viralitás: számít-e a digitális diplomáciában is az információs láncreakció?
A „viralitás” az új varázsszó diplomata körökben – foglalja össze legújabb elemzésének lényegét és lét okát Corneliu Bjola professzor, a digitális külkapcsolati gyakorlat egyik legnagyobb szaktekintélye. Az Oxfordi Egyetem Digitális Diplomáciai Kutatócsoportjának vezetője szerint elmúltak már azok az idők, amikor a „technológiai újoncnak” számító külügyminisztériumi, követségi munkatársak körében már maga az online jelenlét számított egy döntő előrelépésnek, illetve amikor a közösségi média leginkább a kapcsolatépítés új eszközének számított a diplomáciai élet szereplői körében. Ma már a digitális diplomata is messzebbre veti a tekintetét, és sokkal jelentősebb „megtérülést” vár el a közösségi média jelenlétbe (főleg, ha az tényleg aktív párbeszédeket, interakciókat takar) fektetett plusz erőfeszítésektől. Ma már a közösségi platformokat belakó, rutinszerűen használó diplomaták is arra törekednek, hogy az általuk generált és közreadott üzenetek kiemelkedjenek a mind jelentősebb médiazajból. Ma már a Facebookon, Twitteren, Instagramon posztoló külügyi szakember is arra törekszik, hogy az általa megosztott információ darab láncreakció szerűen – vagy, ahogy a szakmabeliek mondják: virálisan – kezdjen terjedni. Azaz: exponenciális sebességgel terjedjen, rövid időtartam alatt széles közönségrétegekhez elérve, miközben különböző szintű reagálásokat (interakciókat) vált ki olvasói, nézői körében.
A feladat tehát adott, és amilyen egyszerűen hangzik elméletben – annyira nem könnyű megvalósítani a valódi közösségi média-világban. Különösen igaz ez – hangsúlyozza Bjola professzor – a külügyi apparátusok sajátos univerzumára: a diplomáciai szervezetek ugyanis általában sem a megfelelő személyi állománnyal, sem a szükséges specializált tudással, sem pedig a célorientált technológiákkal nem rendelkeznek, ami pedig elengedhetetlen a tájékoztatási láncreakció megindításához. Az oxfordi digitális diplomácia-kutató – miközben jó felsőoktatási szakemberként elsőként alapos elméleti keretrendszerbe helyezi a „viralitás” tudományát – igyekszik praktikus szempontokat is felsorakoztatni. Ahogy a digitális technológiák átitatják a diplomaták működési terepét jelentő közszféra tereit, egyben gyökeresen átformálják az (online) kapcsolattartás, párbeszéd „grammatikai szabályait”. Az adat és az algoritmusok alkotják ennek a „digitális nyelvezetnek” azokat az új szintaktikai egységeit, amelyekhez – különböző kombinációkban – képi elemek, érzelmi és kognitív értelmezési keretek csatlakoznak, egy merőben újszerű szemantikai jelentést hozva létre.
Nézzük, miket javasol Corneliu Bjola azoknak a digitális kommunikációs eszközöket rendszeresen használó minisztériumi szakembereknek, közösségi média jelenlétet építő diplomatáknak, akik kiemelkedő online eredményekre áhítoznak? Mi az üzenet láncreakció szerű „megindulásának” a kulcsa?
- Az információs túltelítettség és a figyelemhiány jelentősen lerontja a virálisan terjedő üzenetek minőségét.
Az információtól túlcsorduló, egymással kíméletlenül vetélkedő virális tartalmaktól túlzsúfolt kiberterek (különösen hogy ehhez hozzá jön még a célközönség rohamosan csökkenő figyelme) azt eredményezi, hogy a szűkülő figyelemért folyó vetélkedésben az élre kerülő tartalmak általában alacsony minőségűek. Bjola meglátása az, hogy a közzétett tartalomban, a tulajdonképpeni mondandónkat megfogalmazó és hordozó „kognitív töltet” mellett létfontosságú az a köré épülő „emocionális keret” is. A viralitás biztosítását – úgy, hogy közben a mondandónk racionális, tényszerű üzenete se vesszen el – a közlésnek a mindennapitól elütő, egyedi, drámai jelleget kölcsönző érzelmi hordozókeret biztosíthatja leginkább. - Az érzelmek jelentik a kulcsot
A legfontosabb szabály (amit pszichológiai kutatások sokasága alapoz meg szilárdan), éppen ezért az, hogy az üzenethez épülő emocionális elemek jelenthetik a kulcsot, amin egy közzétett tartalom szélsebes terjedése állhat, vagy bukhat. A dolog érdekessége, hogy ebben az esetben nincsen számottevő jelentősége a közléshez társuló érzelem milyenségének: nem csak a pozitív érzelmek biztosíthatnak egyediséget, figyelmet, az infotajték fölé emelő erőt, hanem a jellemzően negatív emocionális töltetű hordozókeret is. - A személyes átélhetőség pedig a leghatékonyabb segítséget.
Az elméleti kommunikációs kutatások egyik fontos hozadéka, hangsúlyozza Bjola, az, hogy a közösségi média platformokon zajló interakciók, információáramlás gyökeresen eltér a szokásos hierarchikus, fentről lefelé irányuló egyirányú kommunikációtól. A viralitással kapcsolatban specifikusan az a drámai különbség, hogy az alulról szerveződő, horizontális kapcsolódásokon nyugvó közösségi média kommunikációban a továbbított (megosztott) tartalmak „személyesíthetősége” nagyon sokat nyom a latba. Azok a közlések tehát, ahol a közvetítendő tartalmi magot sokak által könnyen átélhető, személyessé tehető hordozókeret burkolja, lényegesen könnyebben kezdhetnek láncreakciószerűen terjedni a felhasználók körében.
In Virality We Trust; Corneliu Bjola; El Real Instituto Elcano; 2019. szeptember 7.
Kiberhadviselés: a franciák a nemzetközi jog innovatív alkalmazása mellett döntöttek
Nyár derekán, amikor pattanásig feszült a hatalmi szembenállás a Perzsa-öböl térségében, az azonosítatlan gyorsnaszádos akciók mellett, fel-felröppent egy-egy hír az USA és Irán közötti konfrontáció kiberfrontjáról is. Azóta a téma kikerült a nemzetközi közvélemény figyelmének fókuszából, ám ez nem jelenti azt, hogy elcsendesedtek volna az online csataterek. A biztonságpolitikai, geostratégiai témákban mindig jól értesült amerikai szakmai műhely, a War Is Boring nemrég rövid, de meghökkentő cikkben számolt be a háttérben folyó fejleményekről. E szerint, miközben a nemzetközi politika és a fősodratú sajtó figyelme immár a globális felmelegedés perspektíváira, illetve Hong Kong drámájára figyel, aktív valóságos háború dúl az Egyesült Államok és Irán között – egyelőre a kibertérben. Egy frissen közzétett jelentés szerint az amerikai hadsereg kiberhadviselési egységei júniusban sikeres támadást intéztek az iszlám köztársaság félkatonai szervezeteinek számítógépes adatbázisai ellen. Az akció révén, mondják az amerikai szakértők, sikerült elejét venni annak, hogy (az eddigieknél is nagyobb szabású) támadások induljanak a Perzsa-öbölben haladó tartályhajók ellen, ami jelentős fennakadásokat okozhatott volna a világ kőolajellátásában.
Az események jól illusztrálják, hogy a kiberhadviselés nem pusztán valami elvi fenyegetés, hanem nagyon is valóság. Ennek fényében különösen érdekes megvizsgálni, hogy az egyes államok – és itt nyilván a vezető hatalmak szerepe különösen kiemelendő – hogyan alakítják kibervédelmi-, kiberhadviselési stratégiájukat. Az elmúlt héten látott napvilágot a kibervédelmi témák egyik ismert szakértőjének fontos írása, ami a francia stratégiai gondolkodás, és ehhez kapcsolódóan a francia védelmi koncepciók alakulásába enged bepillantani. Az elemzés a francia hadügyminisztérium közelmúltban publikált „A nemzetközi jog alkalmazása a kiberhadviselésben” címet viselő dokumentumát mutatja be, kiemelve a téma megközelítésének néhány fontos, merőben újszerű mozzanatát.
A francia hadügy most megjelent dokumentuma mindenképpen szokatlan és figyelemre méltó. A közvélekedés gyakran fogalmaz úgy, hogy a „kibertérben valójában nem érvényesek a hagyományos – nemzetközi – jogi szabályozások”. Pedig ez, véli a szakértő, koránt sincs így. A nemzetközi jog alkalmazhatóságában (és alkalmazásában) a jelentős hatalmak általában egyetértenek – az ördög azonban itt is a részletekben, méghozzá a konkrét alkalmazás részleteiben lakozik. Az, mindenesetre, elmondható: az államok nem nagyon szokták nyilvánosan tárgyalni azt, hogy ezen a területen hogyan gondolnák a nemzetközi jog alkalmazását. A francia lépés tehát mindenképpen úttörőnek számít, de az igazi érdekességét nem is ez adja. Jó, ha felidézzük: a kiberhadviselésre vonatkozó jelen stratégiát egy jelentős nukleáris középhatalom, a Biztonsági Tanács egyik állandó tagja fogalmazta meg. Így aztán különösen érdekes, hogy a dokumentum számos lényeges ponton eltér az ún. Tallini Kézikönyvben lefektetett irányvonalaktól. (Az eredetileg 2013-ban kidolgozott, majd jelentősen átalakított Tallin Manual a NATO közös iránymutatását fogalmazta meg a kiberhadviselési helyzetekben alkalmazandó nemzetközi jogi szabályozással kapcsolatban.) A francia stratégiai dokumentum néhány fontosabb megállapítása a kiberkonfliktusok általános szabályozásával, illetve a nemzetközi jog konkrét alkalmazásaival kapcsolatban:
- A kiberhadműveletek önmagukban még nem tekinthetők illegális cselekményeknek. Azonban, bizonyos következményeik már a nemzetközi jog megsértésének esetét jelentik. A megítélés kulcsát ezek a bizonyos következmények jelentik.
- A fentiek szerinti következmények: amelyek emberveszteséget okoznak, vagy anyagi pusztítást idéznek elő. Ugyancsak a kulcskövetkezménye körébe tartozónak tekintik azokat, amik egy ország védelmi képességének meggyengítését idézik elő, vagy számottevő gazdasági károkat okoznak, illetve amik környezeti katasztrófát idéznek elő.
- Továbbá, ahhoz, hogy egy kiberművelet erőszakos cselekménynek minősüljön, figyelembe kell venni a támadó jellegét, a támadás kiindulási helyét, a támadás tervezett célját, valamint a kiberrendszerekbe történő behatolás mélységét.
- A kiberműveletek „kumulálódhatnak”: több azonos szereplőtől (vagy akár különálló aktoroktól) kiinduló hadműveletek összességében érhetik el azt a károkozási szintet, ami már erőszakos (háborús) cselekménnyé minősíti őket. Franciaország különösen ilyen helyzetekben nem zárja ki a megelőző csapás lehetőségét.
- Az egyes államoknak mindent meg kell tenniük arra, hogy a területükről kiinduló kiberhadműveleteket megállítsák. Ugyanakkor – és ez a stratégia egyik különösen érdekes mozzanata – az, ha egy állam nem képes megakadályozni a területéről kiinduló kiberakciókat, nem ad jogot más államoknak az ellenük való katonai lépésekre.
A fenti szabályozási elvek – amelyek, mint mondtuk, több lényeges ponton szembe mennek a NATO jelenleg érvényes irányelveivel – alapvetően békehelyzetre vonatkoznak. A kiberakciók ugyanis, vélik a francia kiberstratégák, döntően békeidőben jellemzőek. A stratégia természetesen kitér a már folyó háborús viszonyok között alkalmazandó nemzetközi szabályokra is, amik a kiberakciókkal kapcsolatban is az alapvető (elsősorban a Genfi Konvenciók) elvekhez igazodnak.
Report: cyber war raging between US and Iran as countries jostle for control of Persian Gulf; Andy Wolf; War Is Boring; 2019. augusztus 29.
French application of international rules to cyberwarfare; Lukasz Olejnik; lukaszolejnik.com; 2019 szeptember 10.
PÁR MONDATBAN – TOVÁBBI HÍREK, OLVASMÁNYOK, ADATOK
A kiberhadviselés elvi kérdései nem csak a nagyokat foglalkoztatják
Néha sokatmondóak azok a hírek is, amelyek valójában nem sok új információt hoznak egy-egy témáról. Ilyen az az írás is, ami a napokban foglalta össze a korszerű kiberhadviselés jellegzetességeit – úgy, ahogy azt a pakisztáni elemző elit látja. Ami már csak azért is érdekes (sőt, lélegzet elállítóan fontos), mivel Pakisztán egyike a világ (elismert) nukleáris hatalmainak, és egy rendkívül dinamikusan átalakuló geopolitikai térség egyik kulcsszereplője. A cikk, miután tömören és világosan összefoglalja az amerikai és kínai kiberhadviselési doktrínák alakulását (mindkét nagyhatalom alapvető szerepet játszott a múltban is, és a jelenben nem különben az ország biztonságpolitikai helyzetének alakulásában) nem meglepő módon az ősrivális, a szomszédos India kiberhadviselési fejlesztéseit veszi elő. Ezzel egyben kijelölve országa kívánatos kiberválaszlépéseit is.
Rethinking Cyber warfare: Strategic Implications for United States and China; Zaeem Hassan Mehmood; Modern Diplomacy; 2019. szeptember 5.
A Kínai Külügyminisztérium újabb közösségi platformon vetette meg a lábát
Az utóbbi hetekben egyre sokasodnak a nyugati sajtó azon híradásai, amelyek a Kínai Népköztársaság álcázott „kiberharcosainak” hadba vetéséről értekeznek, elsősorban a Hong Kongban kialakult feszült helyzet kapcsán. Bizonyosan nem könnyű megállapítani, hogy a közösségi tereket valóban elárasztó „digitális ellentüntetők” közül hányan vannak, akik (valamilyen állami intézmény által) szervezetten lépnek fel, és hányan vannak olyanok, akik a világon sokfelé erőre kapó, Kínában pedig mindig is meghatározó, nemzeti érzéstől vezéreltetve szállnak vitába a digitális platformokon. Érdemes azonban emlékezetbe idézni: a szárazföldi Kína jó ideje már robusztus soft power hatalom is, és koránt sem számíthat csupán álcázott kiberseregekre ahhoz, hogy hallassa a hangját. A közösségi médiában rejlő kommunikációs lehetőségeket csak mostanában felismerő Kínai Külügyminisztérium is jó példa erre. A minisztérium a közelmúltban újabb eszközt sorolt be diplomáciai fegyvertárába, az országban különösen népszerű mobil alkalmazás, a Douyin képében. És nem is eredménytelenül: már az első napon csaknem félmillió követője támadt a kínai külpolitikát népszerűsítő rövid videóknak. A közösségi média app ugyanis rövid videók létrehozására és megosztására szolgál. Nem csupán a KNK-ban kedvelik, de nemzetközi verziója, a TikTok révén a nemzetközi felhasználók körében is hódít.
Chinese foreign ministry gains more than half a million followers on its first day on Douyin; Luna Lin; KrASIA; 2019. július 8.
Tapogatózás a hibrid ködben
A volt Szovjetunió térségével foglalkozó elemző webhely, a Moszkvatér régiónk egyik keveset emlegetett, pedig egyre fontosabb geopolitikai fórumával, a Krynicai Fórum nevű szakmai eseménnyel foglalkozott legutóbbi „kiadásában”. A lengyelországi konferencia helyszínen megrendezett rangos esemény, noha eredetileg döntően a gazdaság problémáinak megvitatására hívták életre, a térség számos feszítő problémájára keresi a választ. A mostani, 29. fórumon a legfontosabb fókuszterületet a kiberbiztonság, és ezzel szoros összefüggésben az információs hadviselés jelentette. A perspektíva – a térség aktuális forrpontjaihoz igazodva – az ukrajnai válságon keresztül igyekezett bemutatni ezeket a jól láthatóan globális veszélyhelyzeteket. A nézőpontok – ahogy az várható volt – jelentősen eltértek ugyan a helyzet értelmezésében, és mindenekelőtt Oroszország szerepének megítélésében, ám maga a párbeszéd így is sok megfontolásra érdemes eredményt vetett fel.
Tapogatózás a hibrid ködben; Stier Gábor; Moszkvatér; 2019. szeptember 9.
Az új ukrán külügyminiszter a Twitteren
Az új ukrán külügyminiszter, Vadym Prystaiko is felköltözött a Twitterre. Mint első, bemutatkozó posztjában írta, még csupán ismerkedett az új feladattal, de – alig egy héttel miniszteri kinevezése után – máris fontosnak érezte azt, hogy a munkáját kiterjessze az online közdiplomácia szélesebb tereire is. A – saját elmondása szerint – a „Twiplomáciába” nagy lelkesedéssel belevágó új külügyi vezető ezen a téren biztosan nem újító. Az online közösségi eszközök kommunikációs lehetőségeit ugyanis előszeretettel használta fel már elődje, Pavol Klymko korábbi ukrán külügyminiszter is.
Vadym Prystaiko
Ismét átalakulásban az amerikai közdiplomácia
Michelle Guida, az Amerikai Külügyminisztérium legmagasabb rangú közdiplomáciai vezetője a napokban a public diplomacy terület éppen folyamatban levő átszervezéséről beszélt a George Washington Egyetemen. A jelenlegi átszervezés a minisztérium három szervezeti egységét érinti: az USIA (az USA Információs Ügynöksége), a Nemzetközi Tájékoztatási Programok Igazgatósága és a nagy múltú Közkapcsolati Iroda (Bureau of Public Affairs) egyetlen szervezeti egységben folytatja munkáját. Az új egység Globális Közkapcsolati Igazgatóság (Global Public Affairs) néven működik majd. Az átalakulást tovább bonyolítja, hogy a nemzetközi információs munkáért korábban felelős szervezeti egység egyes részlegei az Oktatási és Kulturális Ügyek Igazgatóságába olvad bele, ami az alapvető közdiplomáciai funkciókért felelt eddig is. A mostani átszervezéssel kapcsolatban többen úgy látják, hogy a külvilág felé irányuló közdiplomáciai részlegek összeolvasztása az alapvetően a belső közvélemény felé orientált közkapcsolati részleggel erősen csökkentheti az USA globális kommunikációjának hatékonyságát.
U.S. Public Diplomacy losing to Public Affairs?; JB Johnson; Public Diplomacy Council; 2019. szeptember 3.
Izrael tanulhatna Kínától
Az Israel Hayom szerkesztője úgy véli: hazájának volna mit tanulnia Kínától a digitális diplomácia alkalmazása terén. A kínaiak meg vannak róla győződve, hogy a világ sajtója nem bánik velük kesztyűs kézzel. Arról is szilárdan meg vannak győződve, hogy a nemzetközi közösség indokolatlanul kritizálja őket, és hogy ez nem fog változni, bármit is tegyenek. De, ez nem tántorítja el őket, folyamatosan dolgoznak az ország imázsának javításáért – így összegezte a kínai tanulmányi útjáról visszatérő izraeli sajtószakember a tapasztalatait. Az újságírónő azt mondta: az Izraeli Stratégiai Minisztérium, amely jelentős erőforrásokkal és költségvetéssel rendelkezik, és amelynek – a külvilág felé irányuló tájékoztató munka mellett – fontos feladata az Izraellel szembeni bojkott mozgalmak elleni küzdelem, sokat tanulhatna a kínai munkamódszerekből. Izrael Állam, lévén parlamenti demokrácia, nyilvánvalóan nem érdekelt minden ott használt digitális információs eszköz adaptálásában. Ugyanakkor a kínai közdiplomáciát az izraeli szakértő szerint két markáns ismertetőjegye teszi olyan sikeressé: egyfelől az összehangolt, rendszerszerű szemlélet és működés, másfelől az új technológiák iránti maximális nyitottság. E közben Izrael, a „Start-up nation” egyre inkább a tegnap eszközeivel küzd imázsának javításáért. Amire szükség volna: a hosszú távú, 10-20 éves tervezés, összehangolt kampányok, amelyek a digitális diplomácia eszköztárára támaszkodnak.
A new diplomatic arena; Edith Druyan-Ohayon; Israel Hayom; 2019. augusztus 12.
