„ A közbiztonság erősítése, a szervezett bűnözés visszaszorítása, a klímavédelmi célok teljesítése, továbbá Ukrajna határozott támogatása, az európai uniós termékek versenyképességének növelése, és az uniós alapjogok védelme egyaránt szerepel a január 1-jén kezdődő féléves svéd EU-elnökség prioritásai között. Megfigyelők a teendők közé sorolják még az infláció és az energiabiztonság kezelését, valamint a levegőben lógó EU-amerikai kereskedelmi háború kérdését is.
Január 1-től hat hónapra Svédország vette át az európai uniós tanácskozásokon (a külkapcsolatok kivételével) az ülések előkészítésének, a napirendek összeállításának, és a találkozók levezetésének soros féléves elnökségét. A megbízatás önálló döntéshozási jogkörrel nem jár, ennyiből nem „ügydöntő”, csupán „ügykezelő és levezető” elnökséget jelent mindez, ami azonban így is alkalmat ad a nemzeti politikai prioritások bizonyos fokú uniós érvényesítésére.
Végül is, a teendők fontossági sorrendjének a meghatározása, az ülések napirendjének összerakása, az elfogadásra javasolt dokumentumok előterjesztése, a tagállami álláspontok közötti közvetítés ilyenkor elsődlegesen a soros EU-elnökség dolga, és ennyiből legalábbis a féléves teendők közötti hangsúlyokra is komoly befolyással lehet.
A „svéd félévre” akkor kerül sor, amikor továbbra is fennáll az uniós szomszédságában dúló orosz-ukrán háború eszkalációjának a lehetősége,
vagy amikor ennek következtében is a közösségi energiaellátás biztonságának szavatolása (a jelenben csakúgy, mint a már jövő előkészítését szolgáló intézkedésekben) még rengeteg egyeztetést igényel. Ugyancsak a háborúból is fakadó következmény az uniós léptékben mindenütt elszabadult infláció, amit a termelékenység és versenyképesség fokozásával és általában a gazdasági növekedés erősítésével is lehetne ellensúlyozni, ez azonban egyebek között optimális értékesítési, külkereskedelmi környezetet is feltételez. Cserébe az elmúlt hetek éppen, hogy egy új EU-amerikai szubvenciós háború kirobbanásának a veszélyéről szóltak, minimum a megújuló energián alapuló gépjárművek gyártása és értékesítése vonatkozásában.
Valamennyi témában komoly és mélyről fakadó svéd nemzetstratégiai elkötelezettségek jellemezték már eddigi is a stockholmi politikát. Az orosz-ukrán háborúban Ukrajna svéd támogatása olyannyira egyértelmű, hogy a háború kirobbanása után Svédország évszázados semlegességéből kilépve még a NATO-ba is felvételét kérte (a szomszédos Finnországgal együtt).
A gazdaságát jelentős rész világszínvonalú ipari kapacitására építő ország számára az észszerű áron elérhető folyamatos energiaellátás legalább annyira létérdek, mint a zavartalan külkereskedelmi körülmények fenntartása. (Számítások szerint a svéd GDP 88 százaléka a külkereskedelmen alapul, miként a foglalkoztatás közel harmada is közvetlenül az exportbevételek alakulásától függ. Ennyiből Svédország a szabadkereskedelem egyik legelszántabb támogatója.)
Ami pedig a klímapolitikát illeti, Svédország, miként a skandináv országok általában, a környezetvédelmet évtizedek óta kiemelt jelentőségű ügynek tekinti.
Mindez a leendő napi (elnökségi) teendők szintjére lefordítva azt jelenti, hogy az általános prioritásokat közös cselekvéssé kell majd tudni konvertálni. Ukrajna támogatása kapcsán például a néhány hónapja hivatalba lépett Ulf Kristersson miniszterelnök már az ősz folyamán leszögezte, hogy a leendő svéd EU-elnökség során „politikai, gazdasági és biztonsági vonatkozásban” egyaránt „a lehető legnagyobb támogatást” megadják majd Kijevnek.
Mindezek kapcsán már rövid távon olyan lépések merülhetnek fel, mint egy előre borítékolható újabb (tizedik…) EU orosz-szankciók kialkudása, (az ukrán külügyminiszter a héten már megtette vonatkozó javaslatát, hogy ennek mire kellene irányulnia). A szándékhoz minimum baltikumi, skandináv és lengyel oldalról várhatóan most is meglesz a támogatás, a vonakodók (köztük a magyar diplomácia) szokásos reagálásaival. Mindennek kezelése már klasszikus féléves elnökségi teendő lesz.
Nem kevéssé – politikailag, gazdaságilag és stratégiailag is – érzékeny tárgyalásokat tesz az első pillanattól kezdve szükségessé a küszöbönálló új amerikai „inflációcsökkentő” (valójában a megújuló energián alapuló amerikai autógyártást támogatni hivatott) törvény európai igények szerinti „megszelídítésnek” a szándéka.
A vonatkozó EU-amerikai huzakodás – aminek tétje nem kevesebb, mint hogy az amerikai autógyártásnak kilátásba helyezett 369 milliárd dolláros támogatási csomagban teljesen kizárják-e az európai cégeket, vagy sem – voltaképpen már hónapok óta zajlik. A legfrissebb fejlemény, hogy most csütörtökön a Biden-adminisztráció végre tett néhány olyan gesztust, amely alapján egyes európai országok gyártói bizonyos fokig talán engedményeket élvezhetnek a leendő új amerikai törvény korlátozó hatálya alól. Kérdés, hogy ez mennyiben elégíti ki az amerikai lépésre válaszul már európai uniós szubvenciós politikát tervező országokat, mindenekelőtt Franciaországot és Németországot, amelyek álláspontját az elmúlt napokban immár Ursula von der Leyen bizottsági elnök is felkarolni látszott.
Itt is bőven akad ellentábor – mindenekelőtt a minél szabadabb kereskedelmet óvni akaró holland, baltikumi, no meg svéd kormányok részéről – ahol viszont egyfajta EU-amerikai „szubvenciós háború” elszabadulásától tartanak. Mindennek kézben tartása szintén a féléves EU-elnökségi feladat lesz.
A minél zavartalanabb külkereskedelem melletti svéd elkötelezettség jól lemérhető lesz azon, hogy a leendő elnökségi ambíciók között szerepel az immár sok év óta húzó EU-Mercosur kereskedelmi megállapodás tető alá hozásának a szándéka (Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay lenne dél-amerikai oldalról az aláíró fél), miközben ugyancsak a „svéd félév” alatt Stockholm ratifikálni szeretné az EU-új-zélandi megállapodást, újraformálnál az EU-chile-i és EU-mexikói elvi egyezményt, és új életet lehelne az Ausztráliával, Indonéziával és Indiával esedékes szabadkereskedelmi tárgyalásokba.
Mindezt fejelné meg az a svéd szándék, hogy az EU külkereskedelmi szabályozásában az elmaradott országoknak járó (kereskedelmi könnyítéseket tartalmazó) „általános preferencia rendszert” pedig „modernizálná”, ami más szóval a behozatali tarifák csökkentését tenné egyebek között lehetővé az érintett országok számára. Az ötlet támogatói itt is a baltiak, meg Hollandia – a hagyományos „Hansa övezet” –, miközben az agrártermékeikért aggódó déli EU-tagok, élükön Spanyolországgal számos termékcsoportban tovább védenék az uniós cikkeket. Ennek kisimítása is klasszikus soros elnökségi teendő.
A másik tipikus skandináv témakör, a klímavédelem kapcsán a 2023-as évre váró, elviekben már véglegesített 2030-as klímacélok további pontosítása.
Tavaly már eldőlt, hogy közös céllá válhat a belsőégésű motoron alapuló európai uniós gépjárműgyártás 2035-ös beszüntetése, ám a részletek tekintetében még számos kérdés véglegesítésére vár. (Például: mi legyen az európai gyártók uniós területen kívüli tevékenységével?)
Tovább nem halasztható, ugyanakkor a tagországokat mélységesen megosztó kérdés lehet mindezek mellett a “svéd félév” során annak eldöntése, hogy 2024-től pontosan milyen feltételek mellett helyezzék újra hatályba a Covid-járvány kitörésére válaszul 2020 tavaszán felfüggesztett közös makrogazdasági keretrendszert, (az egyebek között a nemzeti költségvetési hiánynak és államadósságnak számszerű küszöbértéket szabó stabilitási és növekedési paktumot). A legutóbbi bizottsági javaslat kitartana a költségvetési deficit 3 százalékos lehetséges maximuma mellett, viszont átmeneti időre lényegében ejtené, illetve rugalmas feltételek között még tolerálná a nemzeti GDP 60 százalékát meghaladó államadósság létét.
A végső pontos kritériumok kialakításával elvben 2023 májusáig végezni kellene. A csomag előkészítésében ugyan az euróövezeti országok egymás közötti egyeztetéseire jut majd az oroszlánrész (Svédország nem tagja az eurózónának), de azért a végső szó kimondása már a svéd miniszterelnökletével ülésező EU-pénzügyminiszteri tanácsra vára majd.
És persze 2023 sem lesz mentes a mindenkori elnökségek féléveit végig kísérő „örökzöld témáktól”, mint hogy születhet-e megállapodás egy leendő közös menekültügyi politika alapkérdéseiről, vagy hogy mi legyen az egyre több relációban helyi korlátozást megélő (útlevél nélküli szabad határátlépést biztosító) Schengen-rendszer egységes kezelésével.
Az előbbi kapcsán különösen érzékeny pontnak számít, hogy Kristersson kormányának ugyan nem tagja, de fontos külső támogatója az idegengyűlölő Svéd Demokraták pártja, miközben az orosz-ukrán háború nyomán éppen, hogy szakértők ukrán menekültek további millióinak az érkezését sem tartják kizártnak.
Az utóbbi – Schengen – esetében pedig előre látható, hogy Bulgária és Románia jövőre is napirenden tartja majd a Schengen-zónához történő (és eddig minden esetben visszautasított) csatlakozásuk kérdését. Ebben is januártól a svédeknek kell majd tudni közvetíteni.
Magyar szempontból a féléves svéd elnökségi prioritások azon kitétele lehet különösen érdekes, amely az „uniós alapjogok védelmét” helyezte kilátásba. Részint, mert a tavasz folyamán esedékessé válhat az uniós helyreállítási (avagy újgenerációs) alapból Magyarországnak szánt részek lehívhatósága kapcsán a még elvárt magyarországi jogállamisági és korrupció-ellenes intézkedések bizottsági és EU-tanácsi elbírálása (az utóbbi szintén féléves elnökségi kompetencia).
Miként megfigyelők szerint izgalmas kérdés lehet az is, vajon az új elnökség elszánja-e magát arra, amit az eddigi soros EU-elnökségek rendre tovább passzoltak, nevezetesen, hogy ugyanis szavazásra tegyék fel a kérdést a Lengyelország és Magyarország kapcsán az EU-tanácsban zajló 7. cikk szerinti jogállamisági eljárásban, vajon megállapítható-e esetükben a jogállamiság mások által vélelmezett „rendszer szintű és tartós” megsértése, vagy sem.
A kérdés azért érdekes, mert ha szavazáskor nem jön össze a kívánt mértékű egyetértés az érintett országok elítélésére, akkor az egyúttal az eljárások lezárását is maga után vonja. ”
Forrás:
EU 2023: Európa januártól svéd színekben, fontos kihívások előtt; Fóris György; Infostart.hu; 2023. január 2.
