„Megjelent a Bizottság éves munkaprogramja
A dokumentumot látva már pusztán a témák számosságától káprázik az ember szeme. De lege ferenda a nagy kérdés: jó ez így? Tényleg szerencsés az EU-nak ennyi témával foglalkoznia (hatásköri kérdések), s mindennek a hatékony menedzseléséhez egy irgalmatlanul nagy apparátust fenntartania (bürokrácia – humánerőforrás-menedzsment és roppant költségvetési kiadás – hatékonysági és eredményességi kérdések) vagy a „versenyképes Európai Unió”, amit a Budapesti nyilatkozat előirányoz, könnyebben és jobban elérhetőbb lenne egy karcsúsított, gazdasági-kereskedelmi kérdésekre fókuszáló közösséggel?
Az Európai Bizottság a napokban megjelentette munkaprogramját. A dokumentum a folyó évi munka ütemezését tartalmazza, aprópénzre váltva a Bizottság politikai iránymutatásait („Political Guidelines”), a biztosi feladatokat és velük szemben támasztott elvárásokat kijelölő ún. „Mission Letter”-eket, valamint remélhetőleg az Európai Tanács következtetéseiben foglaltakat. mivel az uniós szakpolitika és jogalkotási feladatmegosztás szerint a kezdeményezés joga a Bizottságé, a dokumentumtól elvileg az várható, hogy megtudjuk, mi vár ránk az előttünk álló évben.
A munkaprogram címe – a von der Leyen elnök beszédeiben már többször előkerült – „bolder, simpler, faster” – azaz bátrabb, egyszerűbb és gyorsabb Uniót irányozza elő. A „hogyan?” kérdés tekintetében a program az egyszerűsítést teszi első helyre: a Budapesti nyilatkozatban is megfogalmazott célkitűzést a Bizottság úgy fordítja le, hogy az adminisztratív terheket 25%-kal, a KKV-szektor tekintetében 35%-kal kívánja csökkenteni. A dokumentum a részletekről azonban aggasztóan keveset árul el. A Bizottság egyes, jelentéstételi követelményeket tervez egyszerűsíteni, illetve, a papíralapú adminisztrációt elhagyva, erősen a digitalizáció felé mozdulna. További intézkedések célozzák az egyszerűbb engedélyezési eljárásokat, valamint az uniós jog egységesebb és teljesebb végrehajtását. E tekintetben a Bizottság egy barátságosabb (rendszeres implementációs párbeszéd a legnagyobb érintett szereplőkkel) és egy kevésbé barátságos (a kötelezettségszegési eljárások intenzitávásnak növelése) megoldást is kiáltásba helyez. Remélhetőleg sikerül a kettő között megtalálni az egészséges egyensúlyt.
Izgalmasabbak ennél a szakpolitikai (ha úgy tetszik, „tartalmi”) intézkedések és javaslatok. A Bizottság, felettébb helyeselhetően, a versenyképesség horizontális problémái számbavételével kezdi: törékeny ellátási láncok, megugró energiaköltségek, munkaerőhiány, és a tőkéhez való korlátozott hozzáférés. A problémák ágazatonként is kezelendőek, de átfogó intézkedésekre is szükség van. A munkaprogram szerint a megoldási javaslatot az új „Single Market Strategy” fogja tartalmazni, amelyet a Bizottság 2025 második félévére időzít, s annak célja minden, a tagállamok közötti kereskedelmet akadályozó tényező felszámolása, az uniós munkaerőpiac teljessé tétele, valamint a tagjelölt államok részleges bekapcsolása az egységes piaci működésbe. Emellett a Bizottság az innovációs szakadék betemetése érdekében a társasági (és kapcsolódó fizetésképtelenségi-, adó-, és munka-) jog terén is lépni kíván, jogi szempontból is megkönnyítve ezzel az európai vállalatok piaci működését.
A munkaterv „javát”, legalábbis mennyiségi szempontból, az energia- és klímapolitikai szabályozási reformelképzelések adják. A Bizottság „Clean Industrial Deal” („CID”) névre keresztelte a „csodafegyvert”, amellyel a fenntarthatóság és az iparstratégia területén nagyot szeretne alkotni. A csomag elnevezése ugyan rímel az előző „Green Deal-re”, de megkapta az „ipari” jelzőt is, ami alapján reménykedhetünk, hogy Európa végre menetirányba fordul a lovon, eddig ugyanis fordítva ültünk rajta.
A tervek szerint a CID rövidtávon is azt szolgálja, hogy az európai ipar visszanyerje versenyképességét, úgy azonban, hogy egyidejűleg megvalósítja a karbonmentesítést is. A munkaprogram szerint a CID-el párhuzamosan a Bizottság egy akciótervet is be fog mutatni, amely a CID hatékonysága érdekében az energia megfizethetőbbé tételét fogja szolgálni. A tág értelemben vett csomagnak további eleme lesz egy új „state aid” (állami támogatási) keretszabályozás, ami az előjelek szerint viszont csak a megújulók, az ipari dekarbonizációval kapcsolatos technológia és a clean tech területén célozza majd a megfelelő gyártókapacitások biztosítását. A Bizottság szeretné továbbá előmozdítani a villamos energetikai hálózatfejlesztést, valamint a hűtési és fűtési rendszerek dekarbonizációját is. A csomagnak ennél pontosabb tartalma jelenleg ugyanakkor nem ismert.
Külön útitervet („roadmap”) kap az orosz eredetű energiahordozókról való leválás kérdése, s várható egy stratégiai terv a kis moduláris reaktorokra nézve („small modular reactors – SMR”), azok létesítésének felgyorsítása érdekében. Érdekes fordulat ez a nukleáris energia létjogosultságának korábbi tagadását követően. A CID nem áll meg az energiatermelésnél, hanem kiterjed a kulcsfontosságú ipari szektorokra is. Deklarált célja a körforgásos gazdaság erősítése és minél fenntarthatóbbá tétele. A Bizottság ennek keretében felül fogja vizsgálni az egyik legfontosabb, ún. REACH irányelvet és azt is jelezte, hogy még az idén esedékes brazíliai COP30 előtt megjelentet egy globális klíma- és energiavíziót. Reméljük, ez más, különösen jelentős szennyezőanyag-kibocsátó világpolitikai szereplők érdeklődésére is számot tart majd, s nem a fióknak készül. Az energetika és az ipar mellett a Bizottság kiemelten kíván foglalkozni a közlekedési szektorral is, rögzítve, hogy a működő gazdaság alapvető pillére kell, hogy legyen a „jövőálló” közlekedési és szállítási rendszer. Ezt fogja szolgálni a Fenntartható Közlekedési Beruházási Terv, kiemelt céljaként az elektromos újratöltő hálózat fejlesztésével. Ennek részletei szintén ismeretlenek ma még.
A gazdaság melletti másik pillér a biztonság- és védelempolitika. A Bizottság e téren egy „Valódi EU Védelmi Uniót” irányoz elő, amely mögé egy versenyképes védelmi ipart képzel el. Az év során várható egy Fehér Könyv az Európai Védelem Jövőjéről, amely alapján a Bizottság széleskörű konzultációt kíván folytatni az EU védelmi szektorának beruházási szükségleteiről és ezek mikénti finanszírozásáról. A vonatkozó, biztonságfókuszú szakpolitika-alkotást kiegészítik a kritikus fontosságú gyógyszerekkel és a hibrid fenyegetésekkel kapcsolatos javaslatok.
Belső biztonsági téren is készül egy stratégia („European Internal Security Strategy”), s a Bizottság kezelni kívánja a lőfegyverek és a kábítószer-prekurzorok kérdését is az év során. Ugyancsak szeretne erőfeszítéseket tenni a Migrációs Paktum végrehajtása érdekében, valamint új akciótervvel fog feljönni a Szociális Jogok Európai Pillérének végrehajtása kapcsán is, és tevékenyen kíván fellépéni képzési és munkaerőpiaci téren is („Union of Skills”), s nemkülönben a fogyasztóvédelem terén.
Komoly jogalkotást tervez a mezőgazdaság, a tengerekkel és más vizekkel kapcsolatos kérdések terén, de nem igazán látható a munkaprogram alapján, hogy milyen irányban.
Jelentős erőforrásokat szentel a Bizottság az európai értékek védelmének, köztük a „rule of law”, biztosításának „minden tagállamban” (sic!), előre jelezve, hogy itt az egységes piaccal kapcsolatos szempontokat is be fog kapcsolni az éves monitoring tevékenységébe. Ez utóbbi részben illeszkedik a minden, a tagállamok közötti kereskedelmet hátráltató tényezőt lebontani kívánó gondolatmenetbe, ám abba a tagállamok által folytatott bármiféle protekcionista gyakorlat elleni harc és az uniós közbeszerzési és állami támogatási szabályok érvényesülésének biztosítása is beleérthető. A Bizottság emellett a demokráciát fenyegető eseményekkel szembeni fellépés érdekében egy ún. „Demokrácia Pajzsot” kíván létrehozni, és hangsúlyozza, hogy lépéseket fog tenni a civil társadalom megerősítése érdekében is.
A munkaprogram további elemei érintik a Megtakarítási és Beruházási Uniót, az élettudományokat és digitális területet, köztük az MI-t, az adatbiztonságot és az űriparral kapcsolatos kérdéseket is.
Utolsó helyre került a szakpolitikát között az Unió külső dimenziókban való fellépésének kérdése. Úgy tűnik, a von der Leyen elnök több beszédében és megnyilatkozásában a közelmúltban már felbukkanó gazdasági semlegesség irányába tervez lépéseket a Bizottság: a dokumentum rögzíti ugyanis, hogy az Uniónak „asszertívabbnak” (sic!) kell lennie stratégiai céljai elérése kapcsán. A ponton nem lehet elhallgatni, hogy mindig árulkodó egy-egy stratégiában az idegen szavak (latinizmusok) használta, s általában azt takarja, hogy olyan irányváltás fog valamilyen politikában történni, amit nem merünk a nevén nevezni, mert az a korábbi téves döntések és gyakorlat beismerése lenne. A jelen esetben arról van szó, hogy az a Bizottság felismerte, hogy eddig hirdetett ideologikus-dogmatikus külgazdaságpolitikája nem működik, s az EU-nak alkalmazkodnia kell a valósághoz, ha nemzetközi fronton bármilyen eredményt szeretne elérni. A munkaprogram hozzá is teszi, hogy az Uniónak meg kell őriznie kereskedelmi és gazdasági nyitottságát, amely kulcsfontosságú az európai prosperitás szempontjából. Remélhetőleg ezt szolgálja majd egy új stratégiai együttműködés tető alá hozatala Indiával, és a Global Gateway megerősítésén keresztül az uniós gazdasági jelenlét fokozása harmadik államokban.
Fájóan hiányzik ugyanakkor a Bizottság éves munkaprogramjából a balkáni bővítési folyamattal kapcsolatos bármilyen előrejelzés vagy előre tervezés – leszámítva Ukrajna csatlakozását, ami viszont több kérdést vet fel az EU jövőjét illetően, mint ahányat megold. Ami mégis kitűnik a dokumentumból, az az, hogy a Bizottság a bővítéspolitikával is az EU föderalista irányba történő átalakítását kívánja erősíteni: a programterv megfellebbezhetetlen módon, elvi éllel rögzíti, hogy az Unió bővülésével együtt mélyül („the EU deepens as it widens”). A dokumentum affirmatív megfogalmazása ellenére felettébb kétséges, hogy a tagállamok között e tekintetben konszenzus van-e – aminek hiánya értelemszerűen ellehetetleníti a bővítési folyamatot. Nem mellesleg ez a mélyítési megközelítés a csatlakozni kívánó országok felzárkózását is egyre nehezebbé, a csatlakozási fejezetek lezárását egyfajta „mozgó célponttá”, a csatlakozást pedig egyre reménytelenebbé teheti. Költői a kérdés: valóban ez lenne a cél?
Ha az ember végigtekint a munkaprogramon, már csak a témák számosságától káprázik a szeme. Nagy kérdés – de lege ferenda –, hogy jó-e ez így? Tényleg kell-e az EU-nak ennyi témával foglalkoznia, s mindennek a hatékony menedzseléséhez egy irgalmatlanul nagy apparátust fenntartania vagy a versenyképes EU, amit a Budapesti nyilatkozat előirányoz, könnyebben és jobban elérhetőbb lenne egy gazdasági-kereskedelmi kérdésekre fókuszáló Unióval?
A kevesebb néha több. Olyan időket élünk, amikor az egyik legnagyobb erőforrás a figyelem – az események észlelésének, sőt, előrelátásának képessége, akként is, hogy a vezetők figyelmét és idejét nem tereljék el olyan kérdések, amelyeket másképp vagy más szinten kellene kezelni. Az egyre mélyülő Unió ötletét békeidőkre modellezték. Most, ezzel szemben, egy sokszor már szabad szemmel is látható-érezhető kíméletlen harc zajlik – erőforrásokért, területért, energiáért, s könnyen lehet, hogy nemsokára a termőföldért és az élelemért, a hűvösebb égövön lakhatásért vagy önmagában a tiszta ivóvízért.
Az Európai Unióban nagy potenciál van. Gazdasági unió, hatalmas piaccal és remek emberi-intellektuális és ipari képességekkel. Erre azonban nem lenne szabad „ráülni”. A kérdés ugyanis az, hogy az Unióban van-e megújulási potenciál, képes-e az új globális helyzetben versenyképes megoldásokat találni, bármilyen radikális változást jelentsen is az, vagy mereven követi a „business-as-usual” modellt, elaprózza képességeit, erőforrásait és idejét, s a belső, a tagállamok és az Unió közötti hadakozással lemeríti Európa energiaforrásait is.”
Forrás:
Csomag, csomag hátán; Mernyei Ákos Péter; Öt perc Európa blog, Ludovika.hu; 2025. február 18.
