Skip to main content

Találat: redaktor

Új riválist kap a Posta

„Egyre több helyen bukkannak fel Budapesten és több vidéki városban is a Webox csomagautomatái, amelyek okosabbak lehetnek a Magyar Posta termináljainál. Már két hónapja működik a Magyar Posta 26 darab csomagautomatája, de hamarosan új riválist kaphat az állami vállalat. Ugyanis a Webox Hungary Kft. is országszerte telepíteni kezdte a termináljait, terveik szerint csak Budapesten 40 automata közül választhatnak majd az ügyfelek, míg 2016-ig összesen háromszáz terminálból álló hálózat kiépítése a cél. Jelenleg tesztelnek, de vélhetően még a nyáron beindulhat a rendszer, amely...

Read more

Július végén létrejön a Külügyi és Külgazdasági Intézet

„ A kormány döntése értelmében július 30-tól létrejön a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI), július 31-től a Magyar Külügyi Intézet (MKI) általános jogutódlással, a KKI-ba beolvadással megszűnik - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint az MKI által eddig ellátott külpolitikai kutató, elemző és tudományos feladatok a külgazdasági jellegű tudományos feladatok ellátásával, külgazdasági vonatkozású szakmai háttéranyagok összeállításával bővülnek, támogatást nyújtva ezzel a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak az alapfeladatai ellátásához. Az a cél - olvasható a tájékoztatásban - , hogy...

Read more

Nincs szerződéskötési „tilalom” a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban

„A kormány nem államosít, hanem stratégiai ágazatokban növeli az állami szerepvállalást. Ennek egy része lehet bizonyos állami vállalatok megvásárlása piaci alapon, akár száz százalékban is, vagy lehet ágazati szegmensnek a megvétele. Nem vesszük meg az egész rendszert vagy az egész vállalatot, hanem megvesszük az irányítást – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter. Elmondta, 2015-től várható az ipari rezsicsökkentés, „hamarabb a megfelelő előkészítés és a szükséges jogszabály-módosítások miatt nincs rá lehetőség”. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) első számú...

Read more

Bővültek az elektronikusan intézhető adóügyek

„Mostantól az ügyfelek nemcsak az eBEV portál segítségével vehetik fel elektronikus úton a kapcsolatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV). Az általános adójogi tájékoztatásra vonatkozó ügyekben a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, a 06-40-42-42-42-es számon is felvilágosítást kaphatnak az érdeklődők – derült ki a hivatal tájékoztatásából. A NAV ügyfél-tájékoztató és ügyintéző rendszerében olyan ügytípusok is intézhetők már, mint az adó- és együttes adóigazolás iránti kérelmek előterjesztése, egészségügyi szolgáltatási járulék hatálya alá történő bejelentkezés, papíralapon is benyújtható, de elektronikus úton benyújtott bevallások javítása, továbbá gépjármű-forgalmazók...

Read more

Zöld-Nagy: tovább halad a kormányablakok kialakítása

„Megfelelően kezelte a KEK KH az okmányirodai rendszer múltheti leállását: a jogi hitelesítési gondokat pár óra alatt kiküszöbölték. A Rádió Orient műsorában Zöld-Nagy Viktória elmondta, a fennakadást hosszított nyitva tartással és az ügyfelek más hivatalba terelésével oldották meg. A helyettes államtitkár közölte, hiába lassult le a kormányablakok átadása, folyamatosan halad tovább a reform: erősödik a postával való együttműködés, továbbá az informatikai fejlesztések is végük felé közelednek. A helyettes államtitkár az ügyfélszolgálati működésé keretében kérdésre válaszolva elmondta, hogy megfelelően kezelte a KEK KH...

Read more

Mentenék a menthetőt – több pénzt visznek el a lassú kórházberuházások

„Időben nagyon beszorultak az uniós kórházberuházások: többet már régen át kellett volna adni, de sok még szinte el sem indult. A kormány mindent megtesz, hogy időre be lehessen fejezni a projekteket, de ez akár újabb több milliárdjába kerülhet a költségvetésnek. Június végéig kérte a kormány az EMMI vezetőjétől azoknak az egymilliárd forintnál drágább uniós projekteknek a listáját, amelyekre még nem költöttek el 10 százaléknál többet. Egy tavaly novemberi kormányhatározat már azt is kimondta, hogy azoknál a projekteknél, amelyek 2013. szeptember 30-ig nem...

Read more

A tömeges evakuálás tervezése nemzetközi szabvány szerint

„ Az ISO/TC 223 Társadalmi biztonság nemzetközi műszaki bizottságban kidolgozás alatt van az ISO 22315 azonosító jelzetű Társadalmi biztonság. Tömeges kiürítés. Útmutatók a tervezéshez című nemzetközi szabvány, amely várhatóan már 2014-ben megjelenik és útmutatást ad a tömeges evakuálás tervének elkészítéséhez. Az evakuáció emberek kitelepítését jelenti egy adott területről, valamilyen veszély vagy fenyegetettség miatt. Evakuálásra szükség lehet természetben előforduló események, emberek által (szándékosan vagy akaratlanul) előidézett események vagy technológiai meghibásodások miatt. Az emberi élet védelme és a sérülések csökkentése érdekében hatékony terv készítésére...

Read more

A nagyban gondolkodás mámora: Technológiai Kiáltvány

„Hogyan késztessünk politikusokat és politikacsinálókat arra, hogy valamennyi párt és szakértő gondolkodásának középpontjába kerüljön a mindent megváltoztató technológia, amely rengeteg pozitív hozadékot ígérhet a társadalom életében, az üzleti eredményességben és a kormányzati hatékonyságban? Például egy szuggesztív Technológiai Manifesztummal. A londoni székhelyű Policy Exchange, amely független thinktankként teszi közzé kutatási eredményeit, jelentéseit és ajánlásait, a 2015-ös választásokra készülődő brit politikai erőket evvel a bombasztikus című, de alapos, tömör és jól tagolt szakanyaggal igyekszik meggyőzni. És a tartalom megismerése után már a cím sem...

Read more

A közbeszerzés húzza le a jó magyar mérleget

„ Négy-négy mutató tekintetében átlagosan, illetve átlag felett, a közbeszerzések területén viszont átlag alatt teljesít Magyarország a legfrissebb belső piaci eredménytábla tanulsága szerint. Hazánkkal szemben 21 kötelezettségszegési eljárás van folyamatban a belső piaci szabályokkal kapcsolatban és az eljárások időtartama az egyik leghosszabb az EU-ban. Viszonylag kedvező képet mutat Magyarországról a legfrissebb belső piaci eredménytábla, amit a héten tett közzé az Európai Bizottság. A kilenc különböző mutatóból hazánk 4-ben átlagon felül, további 4-ben átlag körül, míg egy területen, a közbeszerzéseknél az uniós átlagnál...

Read more

Kínálati, de drága piacot hozott az új mobilparkolási rendszer

„A július 1-jén élesített új mobilparkolási platformon az indulás óta a felhasználók közel félmillió parkolási tranzakciót hajtottak végre, egyes viszonteladók megháromszorozták az általuk bonyolított napi parkolási tranzakciók számát. A rendszert működtető Nemzeti Mobilfizetési Zrt. elégedett az eddigi eredményekkel, tegnap kiadott közleményükben elmondják, hogy az országosan egységes – az eddigi 42 helyett 70 helyen elérhető – közterületi mobilparkolási rendszer az indulást követő első két hétben (13 üzemnap alatt) 480 737 érvényes parkolási tranzakciót bonyolított le, miközben 438 822 parkolás ellenőrzését végezték el az...

Read more
Page 1305 of 1828 1 1 304 1 305 1 306 1 828