Skip to main content

Találat: redaktor

Jövő januártól Kecskeméten működhet a vidékfejlesztési államtitkárság

„A tervek szerint 2015. január 1-jétől kezdheti meg működését Kecskeméten a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága – jelentette be a szervezet új vezetője szerdán, a XV. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórumon, Kecskeméten. A tervek szerint 2015. január 1-jétől kezdheti meg működését Kecskeméten a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága – jelentette be a szervezet új vezetője szerdán, a XV. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórumon, Kecskeméten. Kis Miklós Zsolt előadásában úgy fogalmazott: ez a döntés nemcsak jelzés értékű, hanem gyakorlati szempontból is hasznos a térség „nagyon komoly” agrárpotenciálját figyelembe véve....

Read more

Köznevelésért felelős államtitkár: a következő négy évben az igazgatási feladatok lesznek előtérben

„A köznevelésért felelős új államtitkár szerint a következő négy évben az igazgatási feladatok lesznek előtérben, a tartalmi keretek iránya jó - erről Czunyiné Bertalan Judit a Magyar Hírlapnak adott, szombaton megjelent interjújában beszélt. Az államtitkár felidézte: az új szervezetrendszer az előző ciklus közepén indult csak el, az állami fenntartói irányítást pedig viszonylag rövid idő alatt kellett megvalósítani. Úgy vélte, a szervezet biztonságos működtetése az egyik, de természetesen nem kizárólagos célja a most következő kormányzati ciklusnak. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központról úgy fogalmazott: "nyilvánvaló,...

Read more

A vidékfejlesztés jelene és jövője

„A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat szervezésében tartottak műhelykonferenciát ma a 3 Gúnár Rendezvényházban. A „Vidékkutatás 2012-2013” című kutatási program, és a legfrissebb vidékfejlesztési kutatások eredményeit mutatták be az előadók. A szervezők reményei szerint a tanácskozás hozzájárult a vidékfejlesztésben érdekelt helyi szereplők 2014-2020 közötti uniós pénzügyi időszakra való felkészüléséhez. Az európai és a magyar vidéki területek átalakulásában fontos szerepet játszik egyebek mellett a városnövekedés lassulása, a vidéki területek felértékelődése, a mezőgazdaság és az élelemtermelés fontossága, a helyi piaci ellátás, vagy éppen a kisebb...

Read more

Jön az e-buszjegy és a mobil közigazgatás: Interjú Veres Mihállyal, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatójával

„Július 1-vel a mobil parkolással és az e-matricával indul az egységes mobilfizetési rendszer, de ez még nem jelent díjemelést, ígéri Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NMF Zrt.) vezérigazgatója, aki az új szereplők belépésével nagyobb versenyre számít, így nem is tudja értelmezni az EU Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárását. -A fejlesztési tárcával kötött szerződés szerint már tavaly be kellett volna vezetni az uniós szabályok szerint az egységes mobilfizetési rendszert, de 2014. júliusra halasztották a startot. Tartható ez a dátum? - Az első...

Read more

Nemzeti roamingot tervez a brit kormány

„A terv értelmében a felhasználók a ritkán lakott területeken szabadon választhatnának a hálózatok között. Az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban hallani arról, hogy az Európai Unión belül minden roamingdíjtól és egyéb kötöttségtől megszabadulhatunk, legalábbis amennyiben az európai bizottság keresztül tudja vinni akaratát. A mobilszolgáltatók természetesen már készülnek a válasszal, ám eközben mintha megfeledkeznénk arról, hogy az egyes tagállamokon belül sem ideális a helyzet, különösen ami a ritkábban lakott és kevésbé lefedett régiókat illeti. Lapértesülések szerint a brit kormány egy nemzeti roamingtervvel kíván hamarosan...

Read more

Információs Társadalom Parlamentje 2014

„...2014. június 26-27-án, immár negyedik alkalommal rendezi meg az Informatika a Társadalomért Egyesület az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége együttműködésével az Információs Társadalom Parlamentjét, amelynek alcíme „Magyar Digitális Ökoszisztéma”. A rendezvény a közigazgatás, a civil társadalom és az infokommunikációs iparág legnagyobb találkozója, egyben a legmagasabb érdekképviseleti fóruma. Résztvevői aktív irányítói és formálói a magyar információs társadalomnak, és mind földrajzi, mind szakmai értelemben a legkülönbözőbb területekről érkeznek. Az ő segítségükkel igyekszünk reprezentatív gyűlésnek helyet adni, és az infokommunikáció által felvetett legfontosabb kérdésekre...

Read more

A magyar kormányzati hitelesítésszolgáltató (GovCA) bekerül a Microsoft által elismert, megbízható szolgáltatók közé

A 2014 szeptemberi biztonsági frissítéssel a magyar kormányzati hitelesítésszolgáltató (GovCA) bekerül a megbízható szolgáltatók közé, mondja a Microsoft előzetes bejelentése. A kormányzati hitelesítésszolgáltatás (GovCA) kialakítását a NISZ Zrt. valósítja meg a „Teljes körű ügyfél-azonosítás projekt (EKOP–2.3.8)” keretében. A kormányzati hitelesítésszolgáltatás lényege, hogy a papír alapú világban megszokott, kézi aláírást helyettesíteni lehessen olyan digitális kézjeggyel, amely hasonló funkciót tölt be az elektronikus világban. Az e-aláírás azonban nem érvényes hitelesítés nélkül, a kormány ezért rendeletben előírta egy erre szolgáló központ létrehozását. Ezért a NISZ...

Read more

Mától személynevekre is lehet keresni a hivatalos cégadatokban

„Hétfőtől személynevekre is lehet keresni a hivatalos cégadatokban – írta közleményében a közhiteles céginformációs szolgáltatás informatikai hátterét biztosító Microsec Zrt. Egy tavaszi jogszabály-módosítás eredményeként vasárnap éjféltől személynevekre is lehet keresni az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat online céginformációs szolgáltatásában – közölte a rendszer hátterét biztosító Microsec Zrt. Egy egyszerű kereséssel bárkiről megtudható, hogy saját nevén hány cégben visel tisztséget, illetve hány vállalkozásban rendelkezik tulajdonrésszel. A módosítás előtt ha az adatkérő nem tudta törvényes jogcímmel alátámasztani kérelmét, csak az...

Read more

OECD: A közszektor megújításának obszervatóriuma

„Az OECD most alakítja ki a közszektori innováció obszervatóriumát (Observatory of Public Sector Innovation (OPSI), amely közszektor megújításával kapcsolatos példákat gyűjt és elemez, hogy gyakorlati tanácsokat tudjon nyújtani az érdeklődő országok számára. ... Ez egy onlájn platform, ahol információhoz lehet jutni, meg lehet osztani a tapasztalatokat, együtt lehet működni másokkal...” Forrás: OPSI OECD Observatory of Public Sector Innovation

Read more

Hogyan szerezhetnek előnyt az európai kormányzatok az innovatív közszolgáltatásokból?

„ Az európai e-közigazgatási szolgáltatásokról szóló, az Európai Bizottság 11. benchmark mérésének legfontosabb összefüggéseit bemutató tanulmánya a napokban jelent meg. A kutatást végző Capgemini 28 ezer állampolgárt érintve, az EU 28 tagállamából gyűjtött információkat. A jelentés, amellett, hogy a legfrissebb adatokat közli az uniós tagországok e-közigazgatási használatáról, egyben fontos megállapításokat is tartalmaz a mérési keretrendszer megújítására vonatkozóan. A régi mérési keretben meghatározott indikátorok többsége már régen nem tartalmaz megfelelő információkat a döntéshozók számára. Egyrészt a tagországok többsége elérte a 100 százalékhoz közeli...

Read more
Page 1313 of 1828 1 1 312 1 313 1 314 1 828