Skip to main content

Találat: redaktor

Szakmai konferencián mutatkozott be a közigazgatás új teljesítményértékelési rendszere

„A rendezvényen Dr. Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára köszöntőjében elmondta: a közigazgatásban zajló teljesítményértékelés megújítása a Magyary Program által meghirdetett közszolgálati életpálya egyik kiemelt eleme, mely most „elemelkedik az íróasztaltól”. Beszédében hangsúlyozta, az új struktúra segíti a vezetők munkáját, a hátteret biztosító informatikai rendszer csökkenti a bürokratikus terheket, biztosítja a vezetők megfelelő tájékoztatását, ugyanakkor számítanak az informatikai támogatást használók visszajelzéseire is. Dr. Csonka Ernő, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke beszédében kifejtette: A Jó Állam számára kiemelt jelentőségűek...

Read more

Egységes elektronikus iratkezelési rendszert vezettek be a közigazgatásban

„Június végén lezárul az „Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelés megvalósítása” című projekt, amelynek keretében egy korszerű, gazdaságos, a vonatkozó jogszabályi feltételeknek megfelelő, egységes, központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszert vezettek be nyolc minisztériumban, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nél. A projektet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium irányításával a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. alkotta konzorcium valósította meg. A kormányprogram egyik kiemelkedő célja a közigazgatás megújítása, azon...

Read more

Digitális menetrend: nyílt szabványokkal évente 1 milliárd eurót takarítana meg a közigazgatás

„A Bizottság a mai napon új szakpolitikát tett közzé, mellyel a hatóságoknak kíván segítséget nyújtani annak megelőzéséhez, hogy függő viszonyba kerüljenek egy információs és kommunikációs technológiai szállítótól. A „technológiai bezáródás elleni” új megközelítést alkalmazó ajánlásokat követve az európai közigazgatás évente több mint 1,1 milliárd eurót takaríthatna meg. A nyílt pályázati eljárások például több ajánlattevőt vonzhatnak, akik előnyösebb ajánlatokat tehetnek (a szerződés értéke általában 9%-kal csökken, ha az ajánlattevők száma a kétszeresére nő). Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke így nyilatkozott: „A nyílt...

Read more

Családtámogatások folyósítása egyszerűbben

„Az anyasági támogatásra, gyermekgondozási segélyre (GYES-re) vagy más családtámogatási ellátásra jogosult személyek számára fontos, hogy az állami támogatásokat pontosan, a lehető legkevesebb adminisztrációs akadály mellett kapják meg. A Magyar Államkincstár 2013. április 1-jén elindította az új, korszerű, a családtámogatási ellátások folyósítását kezelő TÉBA rendszert. Az elmúlt hónapokban több mint 400 ezer ügyet dolgoztak fel, ebből közel 93 ezer az új igény. A családtámogatási ellátások valamelyikére jogosult állampolgárok 2013 májusában már az új informatikai rendszer közreműködésével kapták meg az ellátásokat, ez 1,5 millió...

Read more

Bizonytalanság az önkormányzatoknál az új államháztartási számviteli rendszer miatt

„ 2014-től átszabják az államháztartási számviteli rendszert. A váltás gondot okozhat azoknak a kisebb önkormányzatoknak, amelyek eddig elavult informatikai programokkal könyveltek, és most az ingyenes központi rendszerre várnak. Az állami ASP-projekt országos elindítása ugyanis éveket csúszhat. A helyhatóságokat érintő könyvelési és beszámolási változásokat az államháztartás számviteléről szóló 4/2013 (I.11) kormányrendelet (az új ÁHSZ) írja elő. A részletszabályokat (végrehajtási rendeletet) még nem alkották meg. Bár közeleg a határidő, de a januári módosításokról egyelőre csak általános információkat lehet tudni, részletes iránymutatások és szakmai anyagok...

Read more

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. új informatikai rendszert vezet be

„ Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. új informatikai rendszert vezet be. Ennek köszönhetően egy megbízható adatbázis áll majd rendelkezésre a hulladékgazdálkodás országos terveinek kidolgozásához, és amely hiteles uniós adatszolgáltatást is lehetővé tesz. Vámosi Oszkár, az állami tulajdonú OHÜ ügyvezetője a Hulladékgazdálkodási Navigáció Országos Rendszerét (HUNOR) bemutató hétfői sajtótájékoztatón kiemelte: a beruházás 900 millió forintos európai uniós támogatással valósul meg az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében. Hozzáfűzte, a HUNOR-t várhatóan még ez év végén üzembe helyezik. Vámosi Oszkár kifejtette: a projekt...

Read more

Már egy telefonhívással javítható az adóbevallásunk

„Telefonon is van lehetőség egyes adóügyek intézésére, ilyen például a papíralapon benyújtott személyi jövedelemadó bevallás javítása - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken. Az szja-bevallás benyújtását követően az adóhatóság átnézi, és szükség esetén javítja a nyomtatványokat. A kisebb elírások kivételével a javításhoz szükséges a bevallást beadó magánszemély közreműködése is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy be kell mennie az adóhivatalba. A NAV telefonos ügyféltájékoztató és ügyintéző rendszerének köszönhetően azonban a javítás elintézhető egyetlen hívással is - közölte...

Read more

PRISM: az adatvédelem fontosságát hangsúlyozzák a képviselők

„Európa nem engedheti meg, hogy Amerika az európaiak után kémkedjen, ezért is van szükség minél hamarabb az adatvédelmi uniós jogszabályra. Ebben egyetértett az állampolgári jogi szakbizottság legtöbb tagja azon a szerdai vitán, ahol Viviane Reding európai biztossal a PRISM amerikai megfigyelési botrány részleteit vitatták meg. Reding szerint az adatvédelmi szabályoknak az EU-ban működő összes vállalatra ki kell terjedniük, függetlenül attól, hogy hol van a székhelyük. Nem engedhetjük meg, hogy az amerikaiak uniós polgárok után kémkedjenek, még ha biztonsági okokból történik is az,...

Read more

Új munkahelyeket hozhat az internet

„Új lehetőségeket és új munkahelyeket hozhat magával az internet "minden a hálón" korszaka a Cisco Systems nemzetközi tanulmánya szerint, amelyet szerdán ismertettek a Cisco regionális vezetői a közép-európai térség fővárosait felölelő telekonferencia keretében rendezett sajtótájékoztatón. A Cisco Systems a kutatást a világ GDP-jének 70 százalékát adó 12 országban, 7500 üzleti és informatikai vezető megkérdezésével végezte. A kérdezettek 33 százaléka szerint az IoE (Internet of everything) meghatározó hatással lesz a globális munkahelyteremtésre; 47 százalékuk az új típusú munkahelyeknek és nagyobb szakértelmet igénylő pozícióknak...

Read more

Védtelenek a gyerekek az online reklámoktól

„Milyen formában jelennek meg a reklámok az interneten? Hogyan különböztethetők meg az egyéb tartalmaktól? Vajon a gyerekek tudják-e, hogy hirdetést látnak és képesek-e megfelelően kezelni ezeket? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a Stuttgarti Média Főiskola (HdM) munkatársai. Dr. Petra Grimm professzor, a kutatócsoport vezetője és kollégái megállapították, hogy a 7 és 12 év közötti internetezők csak nagyon nehezen tudják megkülönböztetni egymástól a hirdetéseket és a szerkesztőségi tartalmakat. Különösen a televízióadók honlapjainak esetében figyelhető ez meg, ezeken a portálokon ugyanis...

Read more
Page 1446 of 1828 1 1 445 1 446 1 447 1 828