Találat: redaktor

A jó állam kritériumai

"A fontos az, hogy aki ma Magyarországon adót fizet, az az államot ne kafkai intézménydzsungelnek lássa, hanem korszerű rendszernek, amelyben ő könnyedén eligazodik. Nekünk olyan körülményeket kell teremteni, amelyekben a polgár könnyen és gyorsan el tudja intézni az ügyét: az „egy gombnyomásra” működő ügyintézéshez megyei szintű kormányhivatalokra van szükség. Ez is demokráciakérdés: ugyanis ha az állampolgár nem ismeri ki magát az állami ügyintézésben, akkor az államot ellenséges erőnek látja. Ha úgy látja, hogy az ő pénzéből működtetett intézményrendszer nem jól szolgálja céljait...

Részletek

Szeptember 28.: Az információszabadság világnapja

"Az információszabadság biztosítja a közhatalmi szervek tevékenységének és a közpénzek felhasználásának átláthatóságát. A polgárok csak kellő információk birtokában tudnak részt venni a közéletben: a megfelelő tájékozottság a véleménynyilvánítás alapfeltétele. A világnap alkalmából a TASZ az információszabadság egy kevésbé ismert aspektusára, a közérdekű bejelentők (whistleblower) helyzetére kívánja ráirányítani a figyelmet. A közérdekű bejelentők, más néven whistleblowerek védelme világszerte egyre fontosabb szerepet játszik a korrupció elleni küzdelemben, az információ szabad, üldöztetéstől való félelem nélküli terjesztésének egy eszköze. A közérdekű bejelentő azért hoz nyilvánosságra egy...

Részletek

Problémák a fizetési meghagyás informatikai rendszere körül

"ÉRTESÍTÉS Tárgy: e-Szignó Fizetési Meghagyás szolgáltatás Dátum: 2010. szeptember 29. Tisztelt Ügyfelünk! Sajnálattal értesítjük, hogy az e-Szignó Fizetési Meghagyás szolgáltatásunk indításáról szóló döntésünket határozatlan ideig elhalasztani vagyunk kénytelenek. A halasztás hátterében az alábbi okok állnak. Mint az Ön előtt is ismeretes, társaságunk a fizetési meghagyásokról szóló törvény 2010. június 1-i hatálybalépését követően tervezte online FMH szolgáltatásának megindítását. A szolgáltatás magas színvonalon történő működtetésének alapfeltétele volt, hogy a Magyar Országos Közjegyzői Kamara FMH rendszeréhez történő hibamentes kapcsolódás műszaki feltételei adottak legyenek. Ennek hiányában...

Részletek

Tállai: jövőre még nem várható a feladatmegosztás átfogó átalakítása

"Az állam és az önkormányzatok közötti feladat- és finanszírozásmegosztást tekintve a 2011-es költségvetésben átfogó átalakítás még nem várható - erről Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára beszélt csütörtökön Debrecenben, a Városi Polgármesterek Randevúja elnevezésű rendezvényen. Rétvári Bence, a közigazgatási tárca államtitkára a találkozó keretében tartott közéleti fórumon közölte: a közigazgatás átalakítása során a járási szint kialakítása 2013 körül várható. Tállai András a rendezvényen elmondta: a feladat- és hatáskörök tisztázása már megkezdődött a közigazgatási hivatalok visszaállításával és folytatódik a január elsejével megalakuló kormányhivatalokkal....

Részletek

Visszatérnek a járások?

"- A közigazgatás átalakításából egyelőre még csak annyit látunk, hogy a francia prefektúrák mintájára alakul át a rendszer, de nem tudni, hogy mi lesz olyan egységekkel, amelyeket korábban regionálissá alakítottak - például a munkaügyi, a népegészségügyi és a többi rendszerrel? - A kormányhivatalok terén fatális félreértés van. Sokan attól félnek, hogy ezek a hivatalok megszűnnek mint tevékenységet ellátó hivatalok is, pedig itt valójában egy szakmai integrációról van szó. Arról, hogy ezek a dekoncentrált szerveknél, amelyek sok esetben egymással nem kommunikáló egységei voltak...

Részletek

Komáromi: Nem csak a szakmának kell az IKT stratégia

"A kormányzati IKT stratégiának - azon felül, hogy foglalkoznia kell az innovációval, az oktatással, exportélénkítéssel, az általános informatikai írástudás növelésével, az információs társadalom kiépítésével, az esetleges iparági adókedvezményekkel vagy beruházásösztönzőkkel - meg kell fogalmaznia az általános kormányzati informatikai fejlesztési irányokat, prioritásokat, amelyekkel a piaci szereplők reálisan számolhatnak és amihez hangolhatják saját stratégiájukat, lévén, hogy a kormányzat továbbra is a legnagyobb vásárló a magyar informatikai piacon. A hosszabb távú gondolkodásnak a velejárója kellene legyen minden esetben az is, hogy a kormányzat az új...

Részletek

Nyitrai Zsolt: folyamatos a felkészülés a magyar EU-elnökségre

"A távközlési politika területén is folyamatosan zajlik a felkészülés a jövő év első felében esedékes magyar EU-elnökségre - közölte brüsszeli tárgyalópartnereivel Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára a minisztérium tájékoztatása szerint... A magyar ágazati prioritások döntő részben megegyeznek a mostani belga EU-elnökség fő célkitűzéseivel - mondta az államtitkár. A rádióspektrum-politikai program ügyében például jogalkotási javaslatokra, az e-kormányzati cselekvési terv megalkotásában pedig uniós tanácsi következtetés előterjesztésére készül Magyarország - áll a közleményben. "Kulcskérdésként tekintünk az Európai Unión belüli roaming szolgáltatások...

Részletek

Az új kormányzati struktúrához igazítják a kormányzat működését szabályozó jogszabályokat

"A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium előkészítette az új kormányzati struktúra miatt szükséges jogszabály-módosításokat, többek között azt a rendeletmódosítást, amely az egyes miniszterek jogalkotásra jogosultságát rögzíti. A tárca megalkotta a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggő egyes törvények módosításáról és az egyes miniszterek valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet módosításáról szóló előterjesztés tervezetét. A tervezett jogszabály-módosítások keresztülviszik a jogrendszeren azokat a változtatásokat, amelyek az új kormányzati struktúrával, s az azt szabályozó...

Részletek

Alapvető változások az amerikai Internet világában?

Két új fejlemény is érdekes változásokat ígér. Az Egyesült Államok rendőri erőinek és nemzetbiztonsági szolgálatainak tisztviselői mélyreható szabályozást készítenek elő, melynek célja, hogy megteremtsék az egyre inkább az Interneten bonyolódó kommunikáció lehallgathatóságának jogi és technikai feltételeit. Az a cél, hogy minden szolgáltató (titkosított elektronikus levelezés szolgáltatója, társashálózati helyek - pl. Facebook, egyenrangú üzenetküldés - pl. Skype) műszakilag képes legyen arra, hogy a jogilag megfelelő lehallgatási utasítást teljesíteni tudja. Ennek része az üzenetek visszafejtése is. A telefontársaságok egy 1994-es törvény értelmében már ma...

Részletek

Közös, uniós megközelítés az Újgenerációs Hozzáférési Hálózatok számára

2010. szeptember 20-án az Európai Bizottság Ajánlást fogadott el az Újgenerációs Hálózatokhoz való szabályozott hozzáférésről. Ez a nemzeti szabályozó hatóságok számára rendezi el, hogy hogyan szabályozzák a hozzáférését a rendkívüli sebességű optikai hálózatokhoz (NGA hálózatok). Elsőnek, bár nem lesz kedvezményes eljárás a domináns cégek számára, a száloptikai hálózatokhoz való hozzáférés árának szabályozása teljes mértékben tükrözni fogja a befektetési kockázatokat, lehetővé fogja tenni a befektetők számára, hogy vonzó nyereségre tegyenek szert. Másodszor, a nemzeti szabályozó hatóságoknak rendelkezniük kell a hozzáférés problémáit orvosoló teljes...

Részletek
Page 1445 of 1460 1 1 444 1 445 1 446 1 460