Skip to main content

Találat: redaktor

A közigazgatás tudományos vizsgálata egykor és most

80 éve jött létre a budapesti jogi karon, az ELTE jogelődjében a Magyar Közigazgatástudományi Intézet. Az ELTE ÁJTK Közigazgatási Jogi Tanszéke erre emlékezve konferenciát és egy azt kísérő kiállítást szervez 2011. június 9–10-én, amelynek fővédnökei Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Kilényi Géza, az MTA Közigazgatástudományi Szakbizottságának elnöke. Jelentkezni ezen az e-mail címen lehet. Program Június 9. Megnyitó, bevezető előadások 10.30–11.00 Megnyitó; fővédnökök köszöntője 11.00–11.30 A Magyar Közigazgatástudományi Intézet létrehozása a budapesti jogi karon 1931-ben Mezey Barna CSc egyetemi tanár,...

Read more

Egyetértés a Tanácsban a szélessávú internethozzáférésről

„Meg kell erősíteni az állampolgárok digitális szolgáltatások iránti bizalmát, és mindenkinek lehetőséget kell nyújtani a szélessávú internet hozzáféréshez – jelentette ki Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár a Távközlési Tanács brüsszeli ülésén 2011. május 27-én. Az államtitkár szerint Európa számára biztosítani kell azokat a nélkülözhetetlen eszközöket, amelyek segítségével versenybe szállhat a globális telekommunikációban. A Tanács politikai megállapodásra jutott a felszabaduló rádió-frekvenciák hasznosítását szabályozó rádióspektrum-politikai program (RSSP) céljairól. A javaslat azt célozza, hogy a jövőben elegendő frekvencia álljon rendelkezésre az Európai Unióban a mindenki...

Read more

Navracsics Tibor a kormányzásról

„- Milyen sikeres lépéseket tettek? ...És fontos lépések történtek például a közigazgatás átalakítására. - Ez utóbbi az ön asztala. Sikertörténet? - 2014 tavaszán szeretném elmondani, hogy az volt. Kérdés, hogy a kormányhivatalok integrációja hogyan valósul meg. Járási szinten a siker mércéje, hogy a polgárok azt érzik-e, valóban könnyebb az ügyintézés, jobban számíthatnak az államigazgatásra. Benne van, hogy sikertörténet legyen” Forrás: Navracsics Tibor a kormányzásról: Tudtuk, mi fog történni, Népszabadság, 2011. május 28.

Read more

A Heves Megyei Államigazgatási Kollégium az együttműködés színtere

„A Heves Megyei Kormányhivatal mellett összesen 18 területi államigazgatási szerv és egyéb állami szervek, köztük a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Heves Megyei Bíróság és a Heves Megyei Főügyészség képviselőinek részvételével tartotta meg május 25-én, szerdán alakuló ülését a Heves Megyei Államigazgatási Kollégium Egerben. A testület – amely a területi szintű közigazgatási feladatok koordinációjának színtere – elsődleges feladata, hogy figyelemmel kísérje a megye társadalmi-gazdasági reálfolyamatait, s azokat értékelje közigazgatási szempontból. Emellett a kollégium szerepet vállal abban, hogy...

Read more

Megújult Győr online arculata

„Megújította online arculatát Győr önkormányzata – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Borkai Zsolt (Fidesz–KDNP) polgármester. A városvezető hangsúlyozta: áttekinthetőbbé, lendületesebbé tették a www.gyor.hu címen elérhető oldalt. A lépés illeszkedik az új logó és szlogen bevezetésével kísért arculatváltásba. A cél, hogy minél többen, minél részletesebben és kényelmesebben tájékozódhassanak a város és az önkormányzat ügyeiről, de tervezik, hogy az internet segítségével bővítik ki a városháza sajtótájékoztatóinak közönségét – sorolta. Domanyik Eszter, az önkormányzat kommunikáció-, marketing- és turizmus osztályának vezetője az eseményen elmondta: az eddigi honlapot...

Read more

Vita Budapest önkormányzati rendszeréről

„A főváros kormányhivatala is komoly szerepet kaphat az új budapesti önkormányzati-közigazgatási rendszerben. Pesti Imre kormánymegbízott egy sajtóbeszélgetésen bejelentette: az általa vezetett hivatal nemrég megküldte a Belügyminisztériumnak az erről szóló szakmai háttéranyagot. Ez azt jelenti, hogy az eddig kétszintű, fővárosi-kerületi önkormányzati rendszerbe harmadik szereplőként belép a budapesti kormányhivatal delegáltja is. Korábban a Belügyminisztérium államtitkára, Tállai András ismertette a tárca által kidolgozott önkormányzati reform koncepcióját, ezek között a fővárost érintő elképzeléseket. A tárca által kidolgozott három változat mindegyike a főváros és a kerületek közötti...

Read more

Szoros együttműködés van a kormányhivatalok és az ÁNTSZ között

„Paller Judit országos tisztifőorvos csütörtökön az egészségügyi átalakítások kapcsán az ÁNTSZ felépítéséről, a megmaradt feladatkörökről, a megosztott felelősségvállalásról beszélt a Rádió Orient műsorában. Elmondta: „a feladatok szakmai részét mi végezzük, a kormányhivatal pedig a forrásokat biztosítja". Ez a kormányhivatal és az ÁNTSZ szoros együttműködését feltételezi, ami egy hosszú folyamat során fog zökkenőmentessé válni - tette hozzá.” Forrás: Paller: "Szoros együttműködés van a kormányhivatalok és az ÁNTSZ között", Nyugathír/OrientPress, 2011. május 21.

Read more

Könyvbemutató és műhelykonferencia az önkormányzás esélyeiről

„A hétköznapok demokráciájának és a szolgáltató szellemű közigazgatás kibontakozása számos feltétel mellett, egyre inkább kulturális kérdéssé válik. A helyi közösségi élet a nemzeti összefogás legalapvetőbb színterévé, a valóságos és hatékony önkormányzás és közszolgáltatás-szervezés társadalmi műhelyévé válhat a jövőben. A rendszerváltást követő harmadik évtized elején a helyi önkormányzatiságban rejlő tartalékok mind teljesebb kihasználása egyszerre lehetőség és feladat. Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata korábbi, több évtizedes, közigazgatás-szervezési hagyományaira és tapasztalataira építve az elmúlt 2 évben átfogó önkormányzati szervezet- és működés-fejlesztési programot hajtott végre. Hosszú...

Read more

Zenei hálózatok

„A hip hoptól a drum and bassig, a világzenétől a black metalig számos műfaj kultúrájáról és a digitális zenei forradalom hatásairól is szól a májustól kapható Zenei hálózatok: Zene, műfajok és közösségek az online hálózatok és az átalakuló zeneipar korában című kötet, mely magyar nyelven elsőként közöl tanulmányokat egyes műfajokról és a zenei kultúra legújabb változásairól. A könyv nem csak nyomtatott formában jelent meg, digitális változata ingyen letölthető és megosztható az interneten. ... A Zenei hálózatok című, a BME oktatói által szerkesztett...

Read more

Tállai: Meglesz az önkormányzati törvény kétharmados támogatása

„Az alapkérdésekben nincs vita, de nézetkülönbségek vannak az önkormányzati rendszer átalakításáról - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az önkormányzatokért felelős államtitkár. Tállai András szerint, mire a Parlament elé kerül a tervezet, meglesz a kétharmados támogatottsága. Hozzátette: szigorúbb állami kontrollra van szükség, de ez nem veszélyeztetheti az önkormányzatok önállóságát. Az államtitkár arról is beszélt, hogy noha valószínűleg csökken majd az iskolák száma, mert kevesebb a gyermek, az államnak az a célja, hogy minden kisiskolás a saját településén tanulhasson. Folyik az önkormányzati átalakítás...

Read more
Page 1714 of 1814 1 1 713 1 714 1 715 1 814