Skip to main content

Találat: redaktor

Amerikai nőknek köszönhetjük az ősszámítógép szoftvereit

„Ma már szinte senki nem emlékezik rájuk, és a hivatalos történetírás sem említi azokat a nőket, akiknek a második világháború idején egy titkos programban ballisztikai számításokat kellett végezniük, és akiknek nevéhez az informatika hőskorszakának számos vívmánya fűződik. Az egyszerűen csak „komputereknek” nevezett nők ...heti hat napban, két-három turnusban dolgoztak az amerikai hadsereg égisze alatt. A fegyverek röppályájának értékeit a földön és levegőben szolgálatot teljesítő katonákkal osztották meg, s néhányuk az ENIAC, az első elektronikus számítógép programozásában is részt vett. A Top Secret...

Read more

Nincs egyezség, borul az ötök társulása

„Pétervásárán húsz év után felborulhat öt település társulása. Az ok a pénztelenség és az érdekek különbözősége. Pétervásárán a napokban tartott ülést a város, továbbá Erdőkövesd, Váraszó, Ivád és Kisfüzes községek társult képviselő-testülete. A polgármesterek és testületeik maratoni hosszúságú ülésen órákon át vitatkoztak az idei esztendőre szóló költségvetés egyes pontjairól, egyezségre azonban a tanácskozás végére sem jutottak. Éppen ezért február 10-ére újabb megbeszélést hívtak össze, ugyanebben a tárgykörben. Az öt település alkotta társulás – Heves megyében egyedülálló módon – még 1990-ben alakult meg,...

Read more

Naplózás e-kormányzati rendszerekben

„A következő cikksorozatban Krasznay Csaba - a HP informatikai biztonsági tanácsadója – "Naplózás az e-kormányzati rendszerekben" című tanulmányát tesszük közzé több részletben. Az alábbiakban arról olvashatnak, miről lesz szó pontosan. Bevezetés Az informatikai rendszerek biztonságának egyik legfontosabb alapköve a megfelelő naplózás, azaz az infrastruktúrában történt események rögzítése. Ez a művelet információt nyújt az informatikai elemek általános állapotáról csakúgy, mint a biztonságilag fontos történésekről. Ez a műszaki megoldás nélkülözhetetlen a szabálysértések azonnali érzékeléséhez és akár a hónapokkal későbbi kivizsgáláshoz, esetleg bűnügyi nyomozáshoz is....

Read more

„Négymillió honfitársunk még nem tud internetezni” – interjú Nyitrai Zsolttal

„Nyitrai Zsolt: A lényeg a szélessávú internet elterjesztése és az arra épülő szolgáltatások, alkalmazások ösztönzése. Előzménye az volt, hogy a minisztérium Digitális Magyarország címmel egy vitairatot tett közzé az interneten. Széles körű szakmai és társadalmi párbeszédet kezdeményeztünk, nem is eredménytelenül, civil szervezetek, érdekképviseletek, iparági szereplők, egyszerű állampolgárok mondták el véleményüket, szóltak hozzá érdemben. Ötpárti értekezletet is tartottunk ebben a kérdéskörben. Így született a Digitális Megújulási Cselekvési Terv. A terv erre a kormányzati ciklusra szól, az emberek, a vállalkozások, az állam és az...

Read more

Erős közigazgatást teremt a közszolgálati egyetem

„A nemzetvédelem, a rendvédelem és a civil közigazgatás területén folyó képzés integrációját alapvetően az indokolja, hogy így hozható létre az erős közigazgatás – jelentette ki Kis Norbert József miniszteri biztos a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. A biztos szerint e területek szorosan összefüggnek, elválaszthatatlanok, jól látszott ez például az iszapkatasztrófa esetében. Hangsúlyozta: holisztikusan kell megközelíteni a kérdést. Az említett területen működő három campus (Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem) megmarad, a három intézmény, mint egyetemi...

Read more

Vetési Iván miniszteri biztosi kinevezése

„A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi utasítást adom ki: 1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (2) bekezdés b) pontja alapján 2011. február 1. napjától 2011. július 31. napjáig Vetési Ivánt miniszteri biztossá nevezem ki. 2. § A miniszteri biztos feladata a Nemzeti Egységes Kártyarendszer koncepciójának kidolgozása, megvalósításának...

Read more

Államtitkári látogatás a szegedi kormányablaknál

„Halász Jánostól megtudtuk, hogy a feladatbővüléssel párhuzamosan egyre több kollégára lesz majd szükségük, céljuk ugyanis, hogy az embereknek ne kelljen sokat várakozniuk akkor sem, amikor már többféle ügyet tudnak elintézni. A kormányablak január harmadikai megnyitása óta közel 2360 ügyfél kereste fel a szegedi és a hódmezővásárhelyi kirendeltséget. A kormányhivatal vezetője, B. Nagy László portálunknak elmondta, hogy pozitív visszajelzéseket kapnak, hiszen délután négy óra után is lehet náluk ügyeket intézni, ami sokaknak könnyebbség. Fontos tudni, hogy közvetlenül zárás előtt is lehet még sorszámost...

Read more

Indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

„Az MTI megkeresésére küldött válaszában a miniszteri biztos a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozását azzal indokolta, hogy a kormány a közszolgálaton belül a polgári közigazgatás, a rendvédelem, a honvédelem és a nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állományában a korábbiaknál összehangoltabb és tervezettebb utánpótlásképzést akar megvalósítani. Ezt a célt szerinte az említett három állami fenntartású felsőoktatási intézmény - a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE), a rendvédelmi és rendészeti felsőoktatást képviselő Rendőrtiszti Főiskola (RTF) és a Budapesti Corvinus Egyetemtől különváló, a közigazgatási felsőoktatást alaptevékenységként folytató Közigazgatás-tudományi Kar...

Read more

Infokommunikációs eszközök a hatékony katasztrófavédelem szolgálatában

„Nyitrai Zsolt, az NFM infokommunikációért felelős államtitkára pénteken Dr. Bakondi György kormánybiztos, katasztrófavédelmi főigazgató társaságában áttekintette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság informatikai és infokommunikációs megoldásait. Az államtitkár és Bakondi György altábornagy a legmagasabb szinten egyeztettek a Katasztrófavédelem informatikai és infokommunikációs eszközeiről, majd Bakondi György bemutatta Nyitrainak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkáját és szervezeti felépítését. Az OKF informatikai főosztályvezetője tájékoztatást adott a szervezet informatikai és infokommunikációs rendszeréről. ... Az Államtitkár megtekintette az OKF Főügyeletét és tájékoztatást kapott annak rendeltetéséről és feladatairól. Az NFM infokommunikációért...

Read more

Négy órára gyorsul a banki utalás jövőre

„A tavaly júniusi döntés után 2010 októberében hozott rendeletet az MNB arról, hogy az eddigi egy nap helyett 4 óra alatt teljesülnie kell az elektronikus átutalásnak, azaz a megbízásnak el kell jutnia a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójáig - közölte az MNB igazgatója. A projekt az InterGIRO 2 nevet kapta, s 57 pénzintézet (klíringtag) csatlakozott hozzá. Bartha Lajos elmondta: az Európai Unió 19 országában már működik a napközbeni elszámolás, többek között olyan országokban, mint Albánia, Románia, vagy Szlovákia, ahol a bankrendszer bizonyára nem fejlettebb...

Read more
Page 1738 of 1796 1 1 737 1 738 1 739 1 796