Skip to main content

Találat: redaktor

Megkezdte működését a Mesterséges Intelligenciával Foglalkozó Európai Hivatal (MI-hivatal)

„Hivatalosan június 16-án kezdi meg működését az újonnan létrehozott Európai Mesterséges Intelligenciával Foglalkozó Hivatal (AI Office – MI-hivatal). A szervezet feladata, hogy a tavasszal elfogadott AI Act (mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály (AI Act - AIA)) végrehajtási szabályait kidolgozza, a tagállamokkal, az iparági szereplőkkel végrehajtassa. Az Európai Unió idén elfogadta a világ első mesterséges intelligencia szabályozását. Az AI Act elsődleges célja, hogy egységes és horizontális jogi keretet hozzon létre a mesterséges intelligencia rendszerek elterjedésének előmozdítása érdekében, ugyanakkor – tekintettel arra, hogy számos modell...

Read more

Az Európai Bizottság magas szintű találkozót tartott a jövendő Mesterséges Intelligenciával Foglalkozó Európai Testület (AI Board) számára

„A Mesterséges Intelligenciával Foglalkozó Európai Testület (AI Board) első magas szintű ülésére június 19-én került sor a Bizottság Borschette épületében. Bár a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály hivatalos hatálybalépése csak augusztus elejére várható, a találkozót azért hívták össze, hogy megteremtsék a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály (AI Act - AIA) végrehajtásának alapjait. Hangsúlyozták a korai együttműködés szükségességét. A napirenden a következő megbeszélések szerepeltek: * stratégiai jövőkép a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály végrehajtásáról és a Testület szerepéről, * a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály irányításával és...

Read more

MI-gyárak: az EU Tanácsának rendelete a szuper-számítástechnikáról az MI-rendszerek fejlesztésében

„A Tanács a mai napon elfogadta az Európai Nagy Teljesítményű Számítástechnika (EuroHPC) Közös Vállalkozásról szóló rendelet módosítását annak érdekében, hogy a rendelet célkitűzéseit kiterjessze az „MI-gyárak” létrehozására és üzemeltetésére. Az MI-gyárak olyan szervezetek, amelyek MI szuper-számítástechnikai szolgáltatási infrastruktúrát biztosítanak. A módosított rendelet az uniós szuper-számítástechnikai kapacitást még széleskörűbben elérhetővé teszi majd az innovatív európai induló vállalkozások és kkv-k számára az MI-modelljeik tanítása és a projektjeik kidolgozása céljából. A rendelet elfogadásával lezárult a döntéshozatali folyamat. „Ahhoz, hogy nemzetközi szinten versenyképes legyen, Európának élen...

Read more

Ismét lesz eSignDay, idén is megrendezik az Elektronikus Aláírás Napját!

„Ismét eSignDay, vagyis idén is lesz Elektronikus Aláírás Napja! Már elérhető a regisztráció a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség hagyományosan megrendezett eSignDay rendezvényére, amely most kivételesen 2 napos. Az első nap online lesz megtartva, de június 28-án pénteken várunk személyesen is mindenkit. A rendezvény ingyenes, de regisztráció köteles, a helyszínen kb. 80 fő tud megjelenni. Regisztráció az oldalon a "Regisztráció" pont alatt, itt: https://esignday.hu/ Idén összevonva - 2 napos esemény keretében 2024. június 27-28-án - kerül megrendezésre a FraudPrevent konferencia és az eSignDay...

Read more

Kormányzás mesterséges intelligenciával. Készen állnak-e a kormányok?

„Az OECD-országok egyre nagyobb erőfeszítést tesznek azért, hogy megértsék, hogy az MI a használatával hogyan lehet javítani a közigazgatás működését. Általános vélekedés szerint az MI alkalmazása a közszférában növelheti a termelékenységet, a közszolgáltatások reagálóképességét és erősítheti a kormányok elszámoltathatóságát. A kormányoknak azonban mérsékelniük kell a potenciális kockázatokat is, és ki kell alakítaniuk a megbízható mesterséges intelligencia fejlesztése és működtetése számára kedvező környezetet. Az OECD szakpolitikai dokumentuma felvázolja az MI-rendszerek közszférában és a közszféra által történő fejlesztésével, használatával és alkalmazásával kapcsolatos legfontosabb tendenciákat...

Read more

Az uniós országok vezetőinek nem hivatalos ülése, 2024. június 17.

„Főbb eredmények Az európai parlamenti választásokat követően az uniós vezetők megbeszéléseket kezdtek a következő intézményi ciklusról, többek között az Unió vezetői pozícióiról is. Az Európai Tanács központi szerepet játszik a magas rangú uniós tisztségek betöltése tekintetében, mégpedig: megválasztja az Európai Tanács elnökét javaslatot tesz az Európai Bizottság elnökének jelölt személyre kinevezi az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét Az ülés alkalmat kínált arra, hogy áttekintsék a választások eredményeit, és előkészítsék a következő, június 27–28-i uniós csúcstalálkozón meghozandó döntéseket. Következő lépésként Charles Michel elnök...

Read more

Kik vezethetik az Uniót a következő öt évben?

„Informális csúcstalálkozón egyeztettek tegnap az állam- és kormányfők az új ciklusban a legfontosabb uniós tisztségeket betöltő személyekről. A hivatalos döntésre leghamarabb jövő héten kerülhet majd sor, a várományosok névsora azonban már most körvonalazódni látszik. Az európai parlamenti választásokat követően alig több mint egy héttel, tegnap, azaz június 17-én az állam- és kormányfők egy informális Európai Tanács (EiT) ülés keretében találkoztak egymással, hogy az uniós tisztségeket – legfőképpen az Európai Bizottság (EB) elnöki pozícióját – betöltő személyekről egyeztessenek. Az informális csúcstalálkozókra az EB és az...

Read more

Ingyenesen letölthető a Gondosóra új mobilalkalmazása

„Ingyenesen letölthető a Gondosóra új alkalmazása, mely mostantól még nagyobb biztonságot nyújt használóinak - jelentette be vasárnap a Facebook-oldalán a miniszterelnök főtanácsadója, kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos. Nyitrai Zsolt közölte: az applikációt a Gondosóra felhasználói és hozzátartozóik is letölthetik telefonjukra, így értesítést kaphatnak, ha az idős ember veszélybe kerül, továbbá az alkalmazás segítségével nyomon követhetik az ezzel kapcsolatos legfrissebb információkat. Emellett az IOS és Android platformon egyaránt elérhető app azonnali riasztást küld, ha az óra esésérzékelője bekapcsol - tette hozzá jelezve,...

Read more

Nemzetközi konferencia az internetes platformokról („Society of Internet Platforms”, NKE ITKI)

„Az NKE Információs Társadalom Kutatóintézete 2024. június 25-én, immáron harmadik alkalommal Society of Internet Platforms címmel nemzetközi konferenciát szervez. A konferencián ezúttal is Európa és az Egyesült Államok kiemelkedő szakértői és elismert tudósai gyűlnek össze, hogy élénk szakmai párbeszédet folytassanak az online platformok társadalomformáló hatásairól. Az idei konferencia fókuszában a hagyományos jogi eszközök és az algoritmusok szabályozásban betöltött szerepe áll. A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részletes program és további információk a konferencia honlapján olvashatók. A rendezvényen angol-magyar szinkrontolmácsolást biztosítanak.”...

Read more

Bizonyos értelemben zsákutca a ChatGPT által képviselt technológia a szakértő szerint

„A Szegedi Tudományegyetem kutatói nem fogalmaznak olyan karcosan, mint a neves elméleti fizikus, Michio Kaku, de a technológia lehetőségeit erősen korlátosnak tartják. Bizonyos értelemben zsákutca a ChatGPT által képviselt technológia, mondta Farkas Richárd, a Szegedi Tudományegyetem Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia Tanszékének egyetemi docense, aki a MILAB nyelvtechnológiai alprojektjének vezetője is. A meglepő mondat azon a szegedi rendezvényen hangzott el, melyen a K&H Bank szerette volna újságírókkal is megértetni, miért olyan a bank MI chatbotja, amilyen. Másképp fogalmazva: miért nem ültetik a...

Read more
Page 232 of 1910 1 231 232 233 1 910