Skip to main content

Találat: redaktor

Platformjog. Elméletek és hatályos szabályok

„Kevesebb mint két évtizeddel ezelőtt mindaz, amellyel a jelen kötet foglalkozik, még gyerekcipőben járt, és nem is így hívták, mint most. Azóta nagyot változott a világ. A platformok nemcsak a gazdaságot, hanem a mindennapi életünket is alaposan felforgatták. A közösségi aktivitásainkat, a szabadidőnk eltöltését, a vásárlási szokásainkat éppúgy átalakították, mint számtalan társadalmi alrendszert a gazdaságtól az egészségügyön át egészen az oktatásig. A platformok közvélemény-formáló szerepe jól ismert a politikai életben. A 2019 végén kitört járvány átvészelésében a platformok szintén kulcsszerepet játszottak. A...

Read more

A területi szempontok eredményesebb érvényesítése a fejlesztéspolitikában – A IV. Területfejlesztők Napja következtetései és ajánlásai

„A Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT) és a Széchenyi István Egyetem (SZE) 2023. március 30–31-én A vidék a terület- és településfejlesztésben alcímmel szervezte meg a IV. Területfejlesztők Napját.1 A jelentős médiafigyelem mellett lezajlott rendezvény házigazdája a SZE Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara (AKMK) volt. A terület- és vidékfejlesztési politika alakítói és annak gyakorlati megvalósítói – köztük hivatalban lévő és korábbi miniszterek, államtitkárok – élénk figyelemmel kísérték a bemutatott szakmai és tudományos eredményeket. A 200 résztvevő által képviselt szervezetek megoszlása (szervezők 17%; egyetem, kutatóintézet...

Read more

Megújult a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács (NTT), a kormány tudományos, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét támogató véleményező testület

„A 12 tagú tanácsban a kutatási, fejlesztési és innovációs rendszer minden szereplője, vagyis a tudományok, a gazdaság és az állam képviselői kaptak helyet. Az új tagokat, illetve azon régi-új tagokat, akiknek kinevezése lejárt, a tudománypolitikáért felelős miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezte ki 3 évre. Az NTT meghatározó szerepet játszik az új innovációs stratégia, a Neumann János Program tekintetében is. A testület tagjai: Csák János (elnök), Gulyás Balázs (társelnök), Freund Tamás, Varga Mihály, Maróth Miklós, Rekeczky Csaba, Fekete Andrea, Sárdy Diána, Zsoldos Ibolya,...

Read more

Egyes hat nyilvántartásokból tört adatszolg, valamint a közfogl kapcs korm r mód

„TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény személyiadat- és lakcímnyilvántartásból teljesített egyedi, rendszeres, csoportos, közvetlen (online) és statisztikai adatszolgáltatásokra, a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény, továbbá a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény adatszolgáltatásra vonatkozó törvényi szabályainak a felülvizsgálata megtörtént, ezért szükségessé teszi a Korm. rendeleti szabályoknak az új törvényi rendelkezésekhez való igazítását. ... A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu...

Read more

A Balaton, mint funkcionális nagytó-régió integrált fejlesztési lehetőségei kormányzásán keresztül

„Jelen tanulmányunkban a funkcionális régiókra alapuló integrált területfejlesztés kormányzási kérdéseit járjuk körül a nagytó-régiókra mint funkcionális terekre fókuszálva és bemutatva egy nemzetközi kutatási projekt eredményeit. Az ESPON LAKES kutatás a Balaton, a Boden-tó és a Vänern-tó integrált területfejlesztésének aktuális állapotát tárta fel, hogy rámutasson arra, hogy az európai regionális fejlesztés- és támogatáspolitikában a speciális régiótípusok (pl. szigetek, ritkán lakott térségek) mellett helye van a nagytó-régióknak is. Sajátos helyzetük adminisztratív határokon átnyúló mivoltukban, szakpolitikai/fejlesztéspolitikai sokszínűségükben, komplex földrajzi, természeti-környezeti adottságaikban rejlik, és ez a...

Read more

Új, egységes szabadalmi rendszer lesz az Európai Unióban

„A Bizottság üdvözli, hogy a mai napon bevezették az új egységes szabadalmi rendszert, amelynek révén a vállalatok számára könnyebb és egyszerűbb lesz megvédeni az innovációikat Európában és kiaknázni a szellemi tulajdonukat. Az egységes szabadalmi rendszer erősíteni fogja az uniós innovációt és versenyképességet, és kiteljesíti a szabadalmak egységes piacát. Kezdetben 17 tagállamra fog kiterjedni, amelyek összesen az EU GDP-jének mintegy 80%-át teszik ki. A jövőben további tagállamok is csatlakozhatnak. Az egységes szabadalmi rendszer egyablakos ügyintézést biztosít a szabadalmak európai bejegyzéséhez és érvényesítéséhez. Ez...

Read more

Az Európai Parlament elfogadta a magyar számvevőszéki tag mandátumának hosszabbítását

„Csütörtökön a képviselők elfogadták Pelczné Gáll Ildikó második mandátumra történő kinevezését az Európai Számvevőszék (ECA) tagjai közé. 303 képviselő mellette, 278 ellene szavazott, míg 52-en tartózkodtak. Mandátumának meghosszabbítását a Költségvetési Ellenőrző Bizottság 2023. május 24-én elutasította a meghallgatása után. Pelczné Gáll Ildikót a magyar kormány jelölte újabb hat évre a Számvevőszék tagjai közé. Korábban ep-képviselő és az EP alelnöke volt, mielőtt 2017-ben az ECA tagja lett. Pelczné Gáll Ildikó kinevezésére vonatkozóan az uniós tagállamok hozzák meg a végső döntést. Háttér Az EU...

Read more

Kezelőjét is megsemmisítette volna az MI-vezérelte drón, hogy célt érjen

„...A balsikerű kísérlet – amelyről a légierő egy tisztje beszélt Londonban egy védelmi konferencián (melyről többek között itt található egy terjedelmesebb beszámoló) – olyan drónnal történt, amelyet föld-levegő rakétaállások azonosítására és megsemmisítésére terveztek, olvasható a The Registeren. A szimuláció során azt tesztelték, hogy a drón szoftvere képes-e felismerni a rakétaállást, majd megsemmisíteni azt, de csak az emberi operátor jóváhagyása után. A rendszerhez megerősítő tanulást használtak: ha jól semmisítette meg a célpontot, akkor azért jó pontokat kapott. Idővel azonban kezdett rájönni, hogy a...

Read more

Új elnököt neveztek ki a Központi Statisztikai Hivatal élére

„Megszűnik a megbízatása a Központi Statisztikai Hivatal elnökének, Vukovich Gabriellának 2023. június 10-től – olvasható a Magyar Közlönyben. A Központi Statisztikai Hivatal elnöki tisztét a jövőben Kincses Áron tölti majd be. Az új elnök 2023. június 11-től veszi át a KSH vezetését, megbízatása 7 évre szól. Kincses Áron a Magyar Tudományos Akadémia doktora. PhD-fokozatát az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Földtudományi Doktori Iskola, földrajz-meteorológia doktori programjában szerzete. Előtte a Debreceni Egyetemen végezte el a matematika és fizika szakot. A KSH-nál statisztikai elemző szakképesítést szerzett....

Read more
Page 301 of 1863 1 300 301 302 1 863