Skip to main content

Találat: redaktor

Az Ákr. alapelveinek kapcsolatrendszere

„Az alapelvek egyre inkább a háttérbe szorulnak, hangsúlyozásukra ritkán kerül sor. Tanulmányomban annak bizonyítására teszek kísérletet, hogy az alapelvek nem csupán valamiféle magasztos gondolatok, hanem ténylegesen kikényszeríthető jogi normák. Továbbá az alapelvek nem csak egy fejezet erejéig szerepelnek az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvényben (a továbbiakban: Ákr.), hanem behálózzák az egész kódex rendszerét. A kutatás keretében megvizsgáltam az alapelvek által betöltött szerepet, valamint azt, hogy a generálklauzulák milyen viszonyban állnak az egyes jogintézményekkel.” Forrás: Az Ákr. alapelveinek kapcsolatrendszere; Studia...

Read more

Közbeszerzések: erősödik a miniszteri kontroll

„Bár a 2021–2027-es európai uniós fejlesztési időszak forrásaiból Magyarország még nem jutott pénzhez, a majdani támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendeletet most módosította a kabinet, még több ellenőrzési jogkört adva a közbeszerzésekért felelős kormánytagnak, azaz Navracsics Tibor területfejlesztési – és egyben az EU-s források felhasználásában illetékes – miniszternek. A kormány július végén benyújtotta a 2021–2027-es fejlesztési periódusra vonatkozó nyolc operatív programot az Európai Bizottságnak, amelynek öt hónapja van ezek értékelésére. Navracsics Tibor az ennek apropóján tartott sajtótájékoztatón akkor azt mondta, a kormány célja,...

Read more

Jogállamisági kondicionalitási mechanizmus: lejár a határidő és Brüsszel továbbra is elégedetlen a magyar kormányzati válasszal

„Hétfő éjfélkor jár le az egyhónapos határidő a jogállami feltételrendszer keretében kelt legutóbbi brüsszeli levél megválaszolására, de információink szerint a magyar kormánynak további gesztusokat kellene tennie annak érdekében, hogy az Európai Bizottság szeptemberben ne javasoljon pénzügyi szankciókat a tagállamokból álló tanácsnak. Augusztus 22-én újabb fontos mérföldkőhöz érkezik a Magyarország ellen április végén indult hivatalos eljárás az uniós pénzügyi érdekeket veszélyeztető jogállamisági aggályok miatt. A kormánynak legkésőbb hétfő éjfélig kellene eljuttatnia Brüsszelbe válaszait az Európai Bizottság (EB) július 20-án kelt levelére, amelyben a...

Read more

Digitális útlevelet tesztel Finnország

„ Digitális útlevelet tesztel az ország: a mobilalkalmazásban ott lesz minden okmány másolata. Az utazók előzetesen eljuttathatják okmányaik digitális változatát a határokra az újfajta technológia segítségével: a Helsingin Sanomat finn lap szerint az Európai Bizottság 2021 végén vetette fel, hogy a finnek pilot program keretében tesztelhetnék ezt a megoldást. "Jelenleg finanszírozási pályázatot készítünk elő a bizottság számára. A pályázatot augusztus végéig kell benyújtani, ezt követően dől el, hogy a projekt megvalósul-e" – mondta a Euronewsnak Mikko Väisänen a finn határőrség képviseletében. Az...

Read more

A Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. feladatairól szóló kormányrendelet összefoglalója – részletek

A Magyar Közlönyben 2022. augusztus 11-én jelent meg az újonnan létrejött Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. feladatairól szóló kormányrendelet, melyet két, tájékoztatás céljául szolgáló infografika (áttekintés és a részletek bemutatása) formájában dolgoztunk fel ügyfeleink, partnereink, a digitalizáció és az elektronikus közigazgatás iránt érdeklődők számára. A Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. feladatairól szóló kormányrendelet összefoglalója - részletek (PDF) Készítették az eGov Tanácsadó Kft. munkatársai 2022. augusztus 16. Jogszabályi háttér: 307/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelet a Digitális Magyarország Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság kijelöléséről és egyes feladatainak...

Read more

A Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. feladatairól szóló kormányrendelet összefoglalója – áttekintés

A Magyar Közlönyben 2022. augusztus 11-én jelent meg az újonnan létrejött Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. feladatairól szóló kormányrendelet, melyet két, tájékoztatás céljául szolgáló infografika (áttekintés és a részletek bemutatása) formájában dolgoztunk fel ügyfeleink, partnereink, a digitalizáció és az elektronikus közigazgatás iránt érdeklődők számára. A Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. feladatairól szóló kormányrendelet összefoglalója - áttekintés (PDF) Készítették az eGov Tanácsadó Kft. munkatársai 2022. augusztus 16. Jogszabályi háttér: 307/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelet a Digitális Magyarország Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság kijelöléséről és egyes feladatainak...

Read more

A mesterséges intelligencia olyan veszélyes, mint az atombomba

„A Google egykori vezetője szerint a nagyhatalmaknak önkorlátozást kellene tanúsítaniuk. Eric Schmidt az Aspeni Biztonsági Fórumon a féktelen mesterséges intelligencia-fegyverkezési versenytől óvott. A menedzser úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia olyan veszélyes, mint az atombomba. Kifejtette, hogy munkába állásakor még ő maga is naiv volt a technológia erejét illetően. Az üzletember egy új megállapodás megkötését szorgalmazta, amelyet a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés mintájára dolgoznának ki és fogadnának el. Schmidt rámutatott az Amerikai Egyesült Államok és Kína közötti mesterséges intelligencia-fegyverkezési verseny...

Read more

Kerékpárosbarát: új, hasznos alkalmazás kerékpárosoknak

„A Kerékpárosbarát alkalmazás minden fontos információt tartalmaz és tartalma folyamatosan bővül. Elkészült a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációja, amely tartalmazza a kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, a hazai bringaparkokat, a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a bringás pihenőket, kezdőknek és haladóknak egyaránt izgalmas útvonalakat: mindent, ami hasznos lehet a bringások számára. Egyre vonzóbb Magyarországon is a kerékpáros turizmus, egyre többen pattannak nyeregbe és fedezik fel országunk gyönyörű térségeit két keréken. Egyre több és több, biztonságos és vonzó kerékpáros útvonal közül...

Read more

Megszűnik a papíralapú vendégkönyv a szálláshelyeken

„Megszavazta az Országgyűlés azt a törvénymódosítási csomagot, amely a jövőben a szakma kérésének megfelelően megszünteti a papíralapú vendégkönyvek használatát; a szálláshely-szolgáltatók által régóta várt intézkedéssel a bejelentkezéskor tovább csökken az adminisztráció, megszűnik a kétszeres nyilvántartás-vezetési kötelezettség. Az intézkedés 2023. január 1-én lép hatályba - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) 2019-es elindításának egyik célja volt, hogy a szálláshely-szolgáltatói szektort a teljeskörű digitalizáció útjára állítsa. Mintegy három évvel a rendszer elindítása után ma már a 46 ezer hazai...

Read more

A járvány előtti szintet is felülmúlta a GDP tavaly – Megjelent a Magyarország, 2021 című kiadvány

„Tavaly már újból a pandémia előtti folyamatok érvényesültek a hazai gazdaság több területén, így a GDP nem csak a 2020. évi, hanem a járványt megelőző, 2019-es szintet is felülmúlta. A gazdasági növekedést az ipar hajtotta, és bár a Covid19-járvány nagy vesztesének tekinthető turizmus is erősödött, teljesítménye még elmaradt a 2019-es szinttől. Folytatódott az emelkedő bérkiáramlás a gazdaságban, a háztartások tovább növelték fogyasztásukat, megtakarítási rátájuk pedig sokéves rekordszintet ért el. Szintén emelkedett a házasodási kedv, 1986 óta nem kötöttek olyan sok frigyet, mint...

Read more
Page 406 of 1876 1 405 406 407 1 876