Skip to main content

Találat: redaktor

Kiberbiztonság – Adathalászat háló nélkül

„A hazai népesség legalább kétharmada rendelkezik okostelefonnal, és el kell fogadnunk, hogy a készülék adatokat gyűjt rólunk, és bizonyos körök be szeretnének csapni minket. A minapi „biztonságosabb internet napja” is arról tanúskodik, hogy ne legyünk az adathalászok, vírusküldők, zsarolók áldozatai. Különösen veszélyeztetettek a gyermekek és az idős korosztály tagjai – véli Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, az egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője. – Amerikai filmekben látni, hogy a bizalmas beszélgetés elején mindenki kikapcsolja a mobiltelefonját. Elegendő lenne ez manapság is egy...

Read more

Európának vezető szerepre kell törnie a katonai mesterséges intelligenciák területén

„A kontinens csak ebben az esetben kerülhet lépéselőnybe. Alexander Karp, a Palantir adatelemző cég vezetője a müncheni biztonsági konferencián kijelentette, hogy Európa akkor juttathatja a világ élvonalába a saját szabványait és az alapvető értékeit, ha megfelelő pozíciót szerez a katonai célú mesterséges intelligenciák területén. A menedzser a rendezvényen arról beszélt, hogy a kontinentális Európában és angolszász területen eltérő a különböző új adattechnológiák elfogadottsága. Karp hozzátette, hogy szereti az adatvédelmet és szeretné, hogy azt máshol is alkalmazzák. Döntő jelentőségű ugyanakkor annak meghatározása, hogy...

Read more

Az Európai Bizottság Európa stratégiai függőségeinek aktualizált, részletes vizsgálatáról

„A Bizottság ma közzétette Európa stratégiai függőségeinek második mélyreható elemzését. A jelentés öt olyan területet vizsgál – ritkaföldfémek és magnézium, vegyi anyagok, napelemek, kiberbiztonság és informatikai szoftverek –, ahol Európa harmadik országokkal szembeni stratégiai függőségekkel rendelkezik. A cél az ebből eredő kockázatok és kezelésük lehetőségeinek jobb megértése. A stratégiai függőségekről szóló frissített jelentés a következőket emeli ki: A ritkaföldfémek, a magnézium és a fotovoltaikus panelek területén megfigyelt stratégiai függőségek okai a globális termelés erőteljes kínai koncentrációjában, valamint abban rejlenek, hogy jelenleg korlátozott...

Read more

A konfliktus Ukrajnában és az űrkutatás

„Sorra érkeznek a hírek az űrszektort érintő nemzetközi szankciókról és az orosz válaszintézkedésekről. Mióta Oroszország elindította az Ukrajna elleni katonai offenzívát, a háborús tudósítások mellett sorra érkeznek a nemzetközi szankciókról és az ezekre adott orosz válaszintézkedésekről szóló hírek. Korábban beszámoltunk például a Joe Biden elnök által bejelentett exportkorlátozásokról, amelyek az űrszektort is érintik. Igaz, hogy a NASA közlése szerint a Nemzetközi Űrállomás üzemeltetésében való együttműködést fenn szeretnék tartani, de a a helyzet napról napra változhat. Tegnapi hír volt, hogy az Európai Unió...

Read more

Ismét dr. Vukovich Gabriellát választották meg az ENSZ Statisztikai Bizottsága elnökének

„Az ENSZ Statisztikai Bizottságának (UNSC) elnökévé választották Dr. Vukovich Gabriellát, a Központi Statisztikai Hivatal elnökét, címzetes egyetemi tanárt. Az évente ülésező bizottság idei, sorrendben 53. ülésszaka előtt bejelentett egyhangú döntés értelmében az elnöki teendőket két évig látja majd el a KSH első embere. A bizottság legmagasabb tisztsége nagy felelősséggel is jár, a megbízatás egyúttal kifejezi azt is, hogy a magyar statisztikát és a KSH színvonalas szakmai munkáját világszerte elismerik. Az ENSZ 1947-ben létrehozott Statisztikai Bizottsága a nemzetközi statisztikai tevékenység legfőbb döntéshozó szerve,...

Read more

2022. áprilisában indul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új statisztikai publikációs felülete

„Áprilistól elindul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új statisztikai publikációs felülete, amely átláthatóbb és mélyebb adatszolgáltatást tesz lehetővé - közölte Gerendás János, a Magyar Nemzeti Bank Statisztikai igazgatóságának igazgatója. Elmondta, hogy a fejlesztés célja tovább mélyíteni az adattartalmat, továbbá felhasználóbarát környezetet biztosítani az adatvagyon iránt érdeklődőknek. Az új statisztikai alportálon továbbra is a publikációs naptár alapján, a fő témák szerint besorolva teszik közzé a tájékoztatókat és az idősorokat, ugyanakkor az adatok között könnyebb lesz a böngészés, a tartalmak egymással össze lesznek kapcsolva....

Read more

„A jövő adata – az adat jövője” – megjelent az MNB statisztikai és adatvagyonkezelési tevékenységéről és jövőképéről szóló kiadvány

„A kiadványban részletesen bemutatjuk a Magyar Nemzeti Bank statisztikai tevékenységét, továbbá kitérünk az utóbbi évtizedben lezajlott adatforradalomból fakadó adatgyűjtési, adatkezelési kihívásokra és az arra adandó jegybanki válaszokra.” Forrás: A jövő adata – az MNB statisztikai és adatvagyonkezelési jövőképe; Magyar Nemzeti Bank; 2022. január 21. (PDF)

Read more

Kibertámadás érte 2022. február 19-én a legnagyobb hazai hitelesítési szolgáltatót

„Ismeretlenek múlt szombaton sikerrel bejutottak a legnagyobb hazai hitelesítési és e-aláírás szolgáltató, a Netlock egyik rendszerébe - közölte elsőként tegnap az Azonnali a cég által a felhasználók részére kiküldött tájékoztató alapján. A szombati támadást korábban több kisebb behatolási kísérlet is megelőzte, hogy ezek sikerrel jártak-e, az nem egyértelmű a cég tájékoztatása alapján. A Netlock szerdán délután a weboldalán külön értesítést is elhelyezett, melyben a támadás bizonyos részleteit is közölte a cég. A vállalat jelenleg is vizsgálja a támadás hátterét és pontos kiterjedését,...

Read more

Válogatás a Közbeszerzési Értesítő friss, digitális és szakpolitikai hirdetményeiből – 2022. február 28.

Ajánlati/részvételi felhívás Adatbázis kapcsolódó térinformatikai feldolgozás Ajánlatkérő: Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. Közbeszerzési Értesítő: 2022/37, 2022.02.22. Levéltári iratok digitalizációja Ajánlatkérő: VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár A beszerzés végleges összértéke (ÁFA nélkül): 15.000.000,- Ft Közbeszerzési Értesítő: 2022/37, 2022.02.22. ELO licencek, követési díjak, és fejl. keret besz. Ajánlatkérő: BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közbeszerzési Értesítő: 2022/38, 2022.02.23. IT hálózati eszközök és szerverpark üzemeltetése Ajánlatkérő: Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Közbeszerzési Értesítő: 2022/39, 2022.02.24. Mobil eszközön elektronikus aláírás kialakítása Ajánlatkérő: Dunántúli Regionális Vízmű...

Read more

Háború és béke

Különös hely lett hirtelen a világ. Az ember, ha a hét végén cikket ír, mielőtt nekiül, gyorsan belepillant a hírekbe: áll-e még a világ, vagy már felesleges a gépeléssel fáradoznia. Szinte mintha egy hetedrangú hollywood-i thrillerben érezné magát az ember, ami talán nem is teljesen véletlen: a minket körülvevő események forgatókönyvét – legalábbis az egyiket – ugyanis éppen arrafelé írják. És hát az az igazság, hogy ebből a hús-vér játékból kisejlő tehetség (pontosabban annak riasztó hiánya) is egy amerikai fércmunkát idéz. Nézzük,...

Read more
Page 455 of 1877 1 454 455 456 1 877