Skip to main content

Találat: redaktor

Magyarország 2020-ra a GDP 1,8 százalékát akarja kutatás-fejlesztésre költeni, mondta Palkovics László az 56. közgazdász-vándorgyűlésen Debrecenben

„Magyarország 2020-ra a bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékát akarja kutatás-fejlesztésre költeni - mondta az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön, az 56. közgazdász-vándorgyűlésen Debrecenben. Palkovics László hangsúlyozta: ennek eléréséhez 2017-hez képest 330 milliárd forinttal több forrás szükséges. Hozzátette: Magyarország a versenyképesség és a gazdasági növekedés szempontjából meghatározó innováció területén az Európai Unió tagországai között a 22. helyet foglalja el, a kormány a kutatás-fejlesztésre szánt források növelésével kíván javítani ezen a helyzeten. A miniszter kiemelte: az ország az európai rangsorban kiemelkedő helyen áll...

Read more

Csökkenhet a haknigazdaságban dolgozók kiszolgáltatottsága

„A jövőben jellemzőnek tartott atipikus foglalkoztatás előretörése mellett a munkavállalói oldal is kezd felébredni és aktívan harcol az Uberhez hasonló cégek foglalkoztatási modellje ellen. Az Egyesült Királyságban a nyáron született egy olyan bírósági döntés, amelyet sokan fordulatként értékelnek. A technológia fejlődésével a munkaerőpiacon is új jelenség ütötte fel a fejét, az úgynevezett gig economy - magyarul hakni gazdaság. Ezek legismertebb képviselői Magyarországon az Uber vagy az Airbnb, külföldön pedig a főbb szereplők között van a Deliveroo és a Foodora. E cégek üzleti...

Read more

Tervezik-e az elektronikus közigazgatás fejlesztését, kiszélesítését?

„...Veszprém megye negyvenesztendős kormánymegbízottja a Naplónak adott interjújában az általa vezetett hivatal működésére irányuló kérdéseinkkel kapcsolatban többek között szót ejtett jelentős fejlesztési tervekről, a közigazgatás és az ügyintézés irányelveiről... ... – A mai világban nem kell különösebben taglalni a digitalizáció szerepét, fontosságát. Tervezik-e az elektronikus közigazgatás fejlesztését, kiszélesítését? – A kormányzat nagy figyelmet fordít a digitalizációra, ami a kormányhivatalok szintjén az elektronikusan benyújtható ügyek számának folyamatos növelésében, illetve a hivatal informatikai felszereltségének naprakészen tartásában jelenik meg. Az elmúlt években jelentős fejlesztéseket valósítottunk...

Read more

Palkovics László: Érdemes újragondolni az akadémiai kutatóintézetek státuszát

„...Ami a Debreceni Egyetemen, és Debrecenben történik, az maga a 21. század- mondta köszöntőjében Palkovics László innovációs-és technológiai miniszter. A tárcavezető kifejtette, hogy az egyetem a hazai felsőoktatás kiemelkedő intézményeként sokoldalú, interdiszciplináris képzéssel, kutatással és fejlesztéssel járul hozzá a tudomány és a társadalom fejlődéséhez. Az egyetem tervei azt mutatják, hogy Debrecenben megértették a kor szavát, beszélik az innováció nyelvét. - A Debreceni Egyetem kiemelt feladatának tekinti a technológiák, az innovációs megoldások piaci környezetbe való helyezését, az innovációs lánc hiányzó elemeinek megszervezését, megteremtését....

Read more

Európai Számvevőszék: alaposabb felügyeletre van szükség az Európai Bizottság részéről az uniós jogszabályok tagállami alkalmazását illetően

„Az Európai Számvevőszék friss állapotfelmérése szerint az Európai Bizottságnak még alaposabban kellene felügyelnie az uniós jogszabályok tagállami alkalmazását. Az állapotfelmérés áttekinti a Bizottság felügyeleti tevékenységeit, vizsgálja a jövőbeni kihívásokat és lehetőségeket, továbbá rámutat az átláthatóság, elszámoltathatóság és ellenőrzés szükségességére az uniós jogszabályok alkalmazása terén. Az Európai Bizottságnak az Európai Unióról szóló szerződés szerint felügyeleti kötelezettsége van az uniós jogszabályok tagállamok általi alkalmazását illetően. Ez alapvető fontosságú az Unió általános teljesítményének és elszámoltathatóságának biztosításához. A Bizottság felügyeleti tevékenysége annak a kockázatnak a kezelésére...

Read more

Jelentős mértékben megújult az ingyenes „IT biztonság közérthetően” könyv!

„Az élet és az információs társadalom fejlődésével összhangban aktualizálta IT biztonság közérthetően című kötetét a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). Az idén 50 éves NJSZT jelmondata - „Tudás, Elkötelezettség, Felelősség” - kötelezi a társaságot a civil társadalom infokommunikációs világban való eligazodásának maximális támogatására. Ennek jegyében a 2018-as trendeket és a legégetőbb veszélyforrásokat is bemutató kötet ingyenesen letölthető az NJSZT oldaláról. A QUADRON Kibervédelmi Szolgáltató Kft. és a Black Cell Kft. támogatásával megjelenő könyvet a téma kiváló szakemberei, Erdősi Péter Máté és Solymos...

Read more

Finanszírozási problémákkal küzd az észt digitális kormányzat

„Az új, négy évre szóló költségvetés összeállítása kapcsán merültek fel az észt digitális kormányzat finanszírozásának problémái. A megoldás részleges lesz, a szükséges összegek felét fogják biztosítani. Nagyon nagy a szakadék a legfontosabb észt sikertörténetként ábrázolt digitális kormányzat működtetéséhez és fenntartásához szükséges összegek és a kormányzati lehetőségek között. Ennek következtében alapvető digitális kormányzati rendszerek az összeomlás szélére jutottak. A digitális kormányzat rendszereinek fejlesztésére és fenntartására a 2018-as költségvetés 1,31 százalékát, 135 millió eurót költik. Finnországban ez az arány 1,4 %, Dániában 2,4%. Észtországban...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2018. szeptember 3-szeptember 7.

Ajánlati/Részvételi felhívás 0-24 műszaki call center szolgáltatás beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/170 Közzététel dátuma: 2018.09.04. Ajánlatkérő: IMMODUS Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2018.10.08. Megbízási szerződés keretében a nyertes ajánlattevő feladatai a következők: Ajánlatkérő magas színvonalú, ügyfélközpontú műszaki tárgyú telefonos ügyfélszolgálati szolgáltatás nyújtását kéri az alábbiak szerint. Az ügyfélszolgálati diszpécserek elsődleges feladata az Ajánlatkérő ügyfelei (a jelen kiírás időpontjában a FŐTÁV Zrt. és Kiserőmű Kft.) telefonos ügyfélszolgálatára beérkező, műszaki jellegű megkeresések kezelése, a fogyasztók vonatkozó jogszabályoknak és a belső szabályzatoknak megfelelő...

Read more

A kormányzati termékmenedzsment fontossága

„A Fehér Ház apparátusának részeként működő („part of the Executive Office of the President of the United States”) Egyesült Államok Digitális Szolgálata (U.S. Digital Service) tájékoztató oldalán megjelent írás a kormányzati intézményeken belül működő – vagy működni hivatott – termékmenedzsment fontosságát mutatja be. A szervezet a szövetségi kormány info-technológiai start-up intézményeként működik, a versenyszférában fellelhető szakértelmet és tudást is felhasználva törekedve magas színvonalú digitális szolgáltatások fejlesztésére és terjesztésére a szövetségi közigazgatásban, számos sikeres projektet valósítva meg ezidáig. A szerzők rámutatnak ennek előzményeire...

Read more

Doktori iskola és okos tanya a vidékfejlesztés szolgálatában

„A kulcsszó az együttműködés, a sokszínű kapcsolati hálózat kialakítása. Szekszárd egyetemváros jellegét tudatosítani kell az itt élőkben és ide érkezőkben, mondta a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának új dékánja, prof. dr. Szécsi Gábor tanszékvezető egyetemi tanár. – Milyen tervekkel, elképzelésekkel érkezett a városba? – Szekszárd kitűnő adottságokkal és komoly kulturális értékekkel rendelkezik – válaszolta prof. dr. Szécsi Gábor. – A legfontosabb cél, hogy a demonstratív kapcsolatokon túl érdemben erősödjön és tartalommal telítődjék a város és az egyetem együttműködése. Szekszárd egyetemváros jellegét...

Read more
Page 834 of 1876 1 833 834 835 1 876