Skip to main content

Találat: gazdaság

Hogyan alakítaná át Lázár János az állami építési beruházásokat?

„Új korszak köszönthet be a nagy közbeszerzések lebonyolításában, de vannak kivételek. Megjelent a kormányzat honlapján az állami építési beruházások rendjéről szóló törvény tervezete. A dokumentumcsomagot az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) jegyzi. Erről korábban a Világgazdaság egy a birtokába került verzió alapján részletesen beszámolt, most a véglegesnek szánt verzió is elérhető. Az előterjesztés társadalmi egyeztetése jelenleg is zajlik, az észrevételeket elektronikus formában lehet eljuttatni január 20-ig. A javaslat tartalmi összefoglalójában az olvasható, hogy a törvénytervezet célja az, hogy új alapokra helyezze és...

Read more

Új beruházási törvény: nem kell félni Lázár Jánostól

„Az építési miniszter nem az önkormányzatokkal számolna le, hanem az állami projektek drágulásával. A nyilvánosságban megjelent értelmezésekkel ellentétben az új beruházási kerettörvénynek nincs olyan eleme, amelynek alapján megállna az a vélekedés, hogy a jogszabály célja az önkormányzatok autonómiájának csorbítása – ez a következtetés vonható le a nyilvánosan elérhető joganyag áttanulmányozásából. Ennek megjelenéséről a kormányzati honlapon a Világgazdaság számolt be elsőként. Az elmúlt napokban többféle formában értékelték a tervezetet. A Népszava azt írta, hogy az önkormányzati projektek java részét is ellenőrzése alá vonná...

Read more

Komoly lehetőségek rejtőznek az űriparban

„A közvélekedés szerint egy olyan, földrajzi méretében és lakosságának számában is apró országnak, mint Magyarországnak, nehéz lenne érdemi eredményeket elérnie az űrversenyben. Ez azonban tévedés – bár valóban kicsik vagyunk, de gazdag űrkutatási történelemmel és számos kitörési lehetőséggel is rendelkezünk. De az is igaz, hogy a verseny óriási. ◼︎ A végtelenbe és tovább A magyar kormány 2018 óta kiemelt figyelmet fordít az űrtevékenység, az űrtechnológia fejlesztésére. Ennek jele az is, hogy a területet a Külgazdasági és Külügyminisztérium „vette át”: ennek egyik nem...

Read more

Az Európai Unió szakpolitikai programjai: a digitális évtizedhez vezető út – Kérdések és válaszok

„Mi a Digitális évtized 2030 szakpolitikai program? Ez a szakpolitikai program az EU sikeres digitalizációjának koordinálására és megvalósítására szolgáló stratégiai eszköz. Konkrét célkitűzéseket és célértékeket határoz meg, valamint megállapítja, hogy milyen eszközökkel valósítható meg 2030-ig az európai digitális átalakulás. Ez a kezdeményezés megragadja és felkarolja az egyre gyorsuló tendenciákat és a digitalizáció iránti növekvő igényeket, amelyeket a világjárvány is hangsúlyosan előtérbe helyezett. Biztosítja, hogy a tagállamok és a Bizottság közösen kezeljék az európai digitális kapacitások hiányosságait, egyúttal pedig közös fellépéseket és nagyszabású...

Read more

Kezdetét veszi az első együttműködési és nyomonkövetési ciklus a digitális évtized 2030-as uniós céljainak elérésére

„Hatályba lépett a digitális évtized 2030-ig szóló szakpolitikai programja. Ennek a nyomonkövetési és együttműködési mechanizmusnak a célja biztosítani, hogy 2030-ig megvalósuljanak az Európa digitális transzformációjával kapcsolatos közös célok. Az Európai Parlament, a tagállamok és a Bizottság első alkalommal határoztak meg közösen konkrét célkitűzéseket és célokat a négy idevágó kulcsfontosságú területen (digitális készségek, infrastruktúra, beleértve a konnektivitást, a vállalkozások digitalizációja és az online közszolgáltatások), tiszteletben tartva az európai digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozatot. A célkitűzéseket és célokat egy ma kezdődő, az elért...

Read more

Állandó és intézményesített párbeszédet alakítanának ki a területfejlesztésben

„Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Győrben hat megye kilenc kamarájának vezetője és dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter. A megállapodásban résztvevők között van a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, amelynek elnöke, Pintér-Péntek Imre látta vendégül az érintetett szervezetek vezetőit. Az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna lényege, hogy az illetékesek a jövőben a nagy városkörzetekre fókuszálnak, ami a területfejlesztéseket illeti. Mindebben pedig Győrnek kiemelt szerepe lesz. „Azt szeretnénk, ha aktívabb és intenzívebb lenne az eszmecsere a megyei kamarák és a területfejlesztési minisztériumhoz tartozó egységek között. Ezzel tulajdonképpen...

Read more

Nagyobb szerepe lesz a funkcionális várostérségeknek – mondta Navracsics Tibor

„Az eddigieknél sokkal nagyobb szerepet szánnak a funkcionális várostérségeknek a területfejlesztési politikában – mondta a területfejlesztési miniszter csütörtökön Siófokon, az MTI tudósítása szerint. Navracsics Tibor a Balatoni Fejlesztési Tanács és az MTA Regionális Tudományok Bizottsága Területpolitikai Albizottság által rendezett konferencián rámutatott: amikor a jövő Magyarországáról gondolkodunk, akkor a városokat nem csupán közigazgatási, hanem térségszervező központokként foghatjuk fel, amelyeknek szerepe van a közlekedés és a jóléti szolgáltatások megszervezésében is. Felhívta a figyelmet arra, hogy Győr, Tatabánya térségében egy nagy funkcionális egység van kialakulóban,...

Read more

Európa nem zárkózik fel elég gyorsan a chippiacon

„A kontinens chipgyártói és beszállítói kezdik elveszíteni a türelmüket a döntéshozókkal szemben. Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió által 2022 elején bejelentett chipipari felzárkóztatás egyáltalán nem halad elég gyorsan és megfelelően, már tavaly novemberben megjegyezte Andreas Gerstenmayer, az AT&S osztrák technológiai csoport vezetője, hogy "Európa világbajnok a bejelentésekben és törpe a megvalósításban". Most újabb kritikával kénytelenek szembenézni az európai uniós vezetők, mivel Gunther Kegel, a ZVEI ágazati szövetség vezetője kritizálta az eddigi csekély előrelépéseket. A szakember kiemelte, hogy Európának ötször akkora gyártókapacitásra...

Read more

„Kártya vagy átutalás?” lehet a jövő kérdése a „Kártya vagy készpénz?” helyett

„Hogyan készülnek a bankok, fizetési szolgáltatók, fintech cégek 2023-ra? Melyek lesznek a meghatározó digitális fejlesztések a következő 12 hónapban? Ki hogyan értékeli az idei évi eredményeket, piaci fejleményeket? Körinterjú keretében feltérképezzük a várakozásokat, kihívásokat és a piaci lehetőségeket. Beszélgető partnerünk dr. Selmeczi-Kovács Zsolt, a GIRO Zrt. vezérigazgatója. 1. Az AFR 2.0 intézkedések közül melyik, melyek a legfontosabbak a GIRO Zrt. számára? dr. Selmeczi-Kovács Zsolt: A GIRO Zrt. számára az intézkedéscsomagból egyértelműen a QR-kódos azonnali fizetés a legfontosabb, amely projektet egy hosszú, közel...

Read more

Bővíti adatszolgáltató üzleti tevékenységét a Stellantis járműgyártó konszern

„Az új üzleti egység a csatlakoztatott autók adatait a vásárlók széles körének, köztük a rivális autógyártóknak is, amiből a társaság jelentős többletbevételre számít. Az olasz-amerikai Fiat Chrysler Automobiles (FCA) és a francia PSA csoport összeolvadásával létrejött Stellantis decemberben közölte, hogy már 2026-ra 4 milliárd euró többletbevételre számít szoftvertermékeiből és a hozzájuk kapcsolódó előfizetésekből, ezt pedig az évtized végére 20 milliárd euróra növelné. Ezzel összefüggésben a jelenlegi dedikált elektronikus architektúrák helyett egy nyílt szoftverplatformra alapozzák új járműveiket, és 4500 új szoftvermérnököt vennének fel,...

Read more
Page 133 of 669 1 132 133 134 669